|
Pártházból palotába
Közönségtalálkozó Lengyel
Lászlóval
A rekkenő hőség sem tudott visszatartani vagy háromtucatnyi lelkes
érdeklődőt attól, hogy pénteken délután meghallgassák Lengyel
László politológust a Széchenyi
István Városi Könyvtárban, aki az Ünnepi Könyvhétre
Pártházakból palotákba címmel megjelent könyvének bemutatójára
érkezett Sopronba.
Lengyel Lászlótól jobbra Weisz Ferenc, a találkozó
házigazdája, és Müller Imréné könyvtárigazgató
Weisz Ferenc bevezető kérdéseire - mi is a dolga a
politológusnak, miben különbözik a politikustól, és milyen a szerzőnek
1988-as MSZMP-ből való kizárása óta a különböző pártokkal a
kapcsolata - Lengyel
László elmondta, hogy a politológus megfigyeli, elemzi, hogyan
viselkednek a politikai élet szereplői, sőt, alkalmanként - pl.
választások idején - "jósol" is; utóbbi a "legveszélyesebb"
politológusi feladat, ebbe szokott a legtöbb bicska beletörni. A
politológus-politikus párhuzamra egy hasonlattal válaszolt: a
sportriporter nagyon jól tudja, hogyan kéne az adott helyzetet
értékesíteni, mégsem lenne célszerű mondjuk Vitray Tamást a
focipályára küldeni.
- Én a '80-as évek végére sorban mindegyik pártról írtam, s akikről
írtam, ugyanilyen sorrendben "kiutáltak." 1988-ban megírtam az
MSZMP-ről - no, ez nem volt valami különleges szellemi teljesítmény
-, hogy el fogja veszíteni a hatalmát. Erre ők kikiáltottak
ellenzékinek. Aztán megírtam az MDF-ről, hogy egy "nagyranőtt kamasz",
akinek még túl nagy "zakó" a kormányzati felelősség. Erre az MDF-esek
elmondtak mindenféle SZDSZ-esnek. No, akkor az SZDSZ-ről megírtam,
hogy a "tojásfejű értelmiségiek" pártja, akik jobban tennék, ha a
"kaptafánál" maradnának - erre természetesen a szadeszesek fideszesnek
kiáltottak ki. Aztán írtam a Fidesz-ről is..., szóval '89 végére
elértem, hogy már egyik párt sem szeretett.
A most megjelent tanulmánykötet az elmúlt 8-10 év politikai
történéseit, egyszerűbben a rendszerváltás óta egymást váltó kormányok
tevékenységét elemzi, különböző szemszögekből. Mint azt a szerző
megvallotta: annyiban nehéz dolga volt, hogy a politikusoktól nehéz
információkat szerezni, a hivatalok is zártak - ezért köszönte meg
külön a kötet előszavában azon politikusoknak az őszinteségét ("már
amennyire egy politikus őszinte tud lenni" - tette hozzá ironikusan
Lengyel), akik szóba álltak vele.
Talán ez inspirálhatta a következő közönség-kérdést (itt kell
megjegyeznem, hogy 2-3 történelem-, ugyanennyi magyar-tanár, néhány
egyetemi oktató és gazdasági vezető mellett egyetlen önkormányzati
képviselő, vagy helyi pártpolitikus sem volt kíváncsi Lengyel László
előadására), mely azt firtatta, van-e olyan politikus a mai
közélet palettáján, akit becsül, ill. aki közel áll hozzá.
Lengyel Tölgyessy Pétert nevezte meg, mint olyan valakit,
akinek éleslátása, tisztessége, felkészültsége elvitathatatlan. "Nem
is lesz előtérben a Fidesz-ben" - jósolta maliciózusan a szerző.
Másik hozzá közelálló politikusként Kovács Lászlót, az MSZP
frissen megválasztott frakcióvezetőjét nevezte meg, akinek - pláne ha
a pártelnöki tisztséget is elnyeri - most, hogy "kihúzták a Horn nevű
répát a földből" (persze ez nem végleges, tette hozzá Lengyel:
"háromszor fog ő még visszajönni: nem úgy van az elvtársak!") lenne
esélye egy modern szociáldemokrata párttá alakítani az MSZP-t. A
mostani szocialista párti politikusok Lengyel szerint még "erőteljesen
balkáni vonásokat mutatnak".
Természetesen nem mulasztották el feltenni a kérdés ellentettjét sem:
ki kapna citromdíjat Lengyeltől? Rövid "indoklás" mellett a
politológus Csurka Istvánt, Lezsák Sándort, Szekeres Imrét, Für
Lajost, Torgyán Józsefet nevezte meg, hozzátéve, hogy némi
citromdíj azért Antall Józsefnek és Horn Gyulának is
kijárna, az általuk "el nem végzettekért".
Érkeztek aztán még kérdések a NATO-csatlakozásról, a női
politikusokról, és arról, milyen lesz az új kormánykoalíció,
beváltja-e
a Fidesz a választási ígéreteit?
- Orbán Viktornak meg kell különböztetnünk egy "Németország előtti" és
egy "Németország utáni" arcát. A Kohl-kancellárnál tett látogatása
előtt a leendő miniszterelnök nyakló nélkül beszélt a közüzemi
szolgáltató vállalatok privatizációjának felülvizsgálatáról, a
tb-önkormányzatok megszüntetéséről stb. Látnivaló, hogy a "Németország
utáni" Orbán ezeket már nem hozza szóba, sőt, mintha külön stábot
alkalmaznának arra, hogy reggelenként napi rendszerességgel szívják
vissza a választási ígéreteket. Most már a gazdasági növekedés sem
annyi, mint a programjukban volt, a tb-járulékot sem fogják annyival
csökkenteni, mint megígérték, az árfolyampolitikáról is gyökeresen
mást vallanak, mint a programjukban, és így tovább. Tudomásul kell
venni, hogy a nyugati demokráciákban az a játékszabály, hogy a
választási győzelemkor a leendő miniszterelnök NÉGY alapvető
bejelentést tesz: 1. az eddigi kötelezettségeinket, szerződéseinket
továbbra is érvényesnek ismerjük el; 2. az árfolyampolitikán nem
változtatunk; 3. a pénzügyi szférát békén hagyjuk; és 4.
pénzügyminiszternek X.Y. szakértőt kérjük fel. Ez olyan "etikett",
aminek felrúgása pl. a tőzsdepánikban bosszulta meg magát.
- De hát érdekes, izgalmas ország ez; unatkozni nem fogunk a
következő négy évben sem. - fejezte be a majd' kétórásra sikeredett
közönségtalálkozót Lengyel László.
És ezzel a megállapítással minden jelenlévő egyetértett. Pedig
ismerjük a régi kínai átkot: "Élj mozgalmas időket, barátom!"
- SZS -
Fotó: Németh Péter
|
