A színpadtechnika teljes kelléktárát felvonultatja: az átalakítható, többfunkciójú és körbejárható, minden oldalról kihasznált díszlet jól szolgálja az előadás gördülékenységét, a rendező által többször is fel(ki)használt körszinpad már említett kaleidoszkóp jellege mindig a történet megértését szolgálja, gazdagítja a megjelenítést és soha nem öncélű játszadozás a technikai lehetőségekkel. A fényeffektusok keményebbek a színpadon általában megszokottnál, ha úgy tetszik "rockos" jellegű, élesen és didaktikusan választja szét a figyelem középpontjában levőt attól, mely az állandó színpadi változás miatt éppen takarást igényel.Ugyanakkor stílusos hangulati hatásai fokozzák az előadás effektivitását.

A kosztümök szépek és jól segítik a szereplők jellemének kiemelését: nem hivalkodók és a jelenetek egy részében vannak annyira jelzésszerűek, hogy senkinek ne essen nehezére a gondolati kiegészítés.

A Soproni Színház relatíve kis színpadához képest jelentős számú szereplőgárda a sok mozgással és a több részletben megjelenítéssel nem eredményez zsúfolt színpadképet, a jól koreografált mozgások célratörők, mindig funkcióval rendelkeznek. A szereplők jól válogatottak.

Az ismert és most is nagyon jól teljesítő, nagyon tudatosan és részleteiben is meggondoltan megformált Szilveszter szerepében remeklő Varga Miklóson, a címszereplőn kívül feltétlenül Gombos László vérbő és életteli csavargó alakja a legemlékezetesebb, de Keresztes Ildikó koldusasszony boszorkány-alakja, Törtei Tünde gyengéd feleség és anya- szerepe is tartósan megmarad emlékezetünkben az előadásból. Szépen énekel Nyírő Bea, akinek szomszédasszony-szerepe érdekesen alakul az eredeti költemény "béranyja"-ként, Lázár Csaba és Zalai Tamás jellemformálásai a groteszk határán ugyancsak hatásosak. A gyermek-Szilveszter megformálója és a kisfiú alakja nagy örömömre mentes volt mindenfajta amerikai affektségtől, igazán hitelesen épült be a felnőttek játékába.

Utoljára, de nem utolsósorban Mikó István mesélője mesteri sokszínűségében viszi előre az előadást, akkor is, amikor látszólag jelentéktelen alakként az utcasarkot támasztja, narrátorként lírai dalba fog, a szó szoros értelmében karmesterkedik a tömegben, vagy amikor az istenített királyként palástban a lépcsőn felvonul, hogy utána a nézőre kacsintva mint narrátor folytassa-fejezze be a darabot. Egy kíváló színész kelléktárát jeleníti meg ebben a mások számára annyira szürkére is vehető szerepben.

A Soproni Petőfi Színház Apostol c. rock-opera ősbemutatója könnyen ajánlható a potenciális nézőknek.Nyugodt szívvel teszem ezt annak ellenére, hogy magam sem szeretem az ömlengő és csak pozitívumokat felsoroló kritikát. Ha most egy mondatban arról írok, hogy talán a zene változatossága, slágerszerű énekelhető-dallamossága - ami a népszerűséget növelhetné - némi kívánnivalót hagy maga után, ha néhány magas hang nehezebb, esetleg elvétett intonálását említem, a kórus mozgásainak kicsit mechanikus, esetleges voltát, akkor csak azért teszem, mert ezek olyan apróságok, melyek az előadásra beülő nézőt nem fogják befolyásolni abban, hogy hosszú tapssal jutalmazza ennek a rock-operának a színre vivőit.