• Hogyan lehet lemérni egy főként bérletes rendszerben működő színházban egy-egy darab sikerét?

Azért bérletes előadásokon is van mindig néhány hely, amit el lehet adni és ugyanakkor kicsi a város, tehát híre megy. Vannak olyan előadásaink, amikor ostromolják a pénztárat! Az egy biztosíték, hogy vannak bérleteseink. Azt nem állítom, hogy mindig minden bérletes eljön, még a telt házas előadásokon is vannak foghíjak a nézőtéren, de úgy veszem észre, ettől függetlenül, egy-két előadás után már nyilvánvaló, hogy minek van nagy sikere, minek kevésbé.Igazi bukásról még hál'Istennek, nem beszélhetünk.

• Mennyire kényszer egy színész számára a vidéki szereplés: milyen a Soproni Színház presztízse?

Én úgy gondolom, hogy egy színész számára nem kényszer az, hogy vidéken szerepeljen. Ők ezt nem is így fogják fel: ez az anyaszínházuk.Másrészt mivel Budapesten próbálunk és a főpróba-hét történik itt, pontosan amiatt, mert nagyon sok bemutatónk van, nehéz is lenne, hogy állandóan itt éljen mindenki és itt történjen minden. Pl. állandóan bontani kellene előadásokat, tehát sok gazdasági tényező is amellett szól, hogy így történjen. Eleve így is indultunk és ezért tudtam sok olyan művészt megnyerni a soproni színház számára, akik Budapesten élnek és eléggé elfoglaltak! Így ottani felkéréseiknek is eleget tudnak tenni, mert a próba-időszakban otthon vannak. Olyan, mintha a Madáchban vagy a Nemzetiben próbálnának, mert mi a Fővárosi Művelődési Házban próbálunk, jelzett díszletek között.Úgy gondolom, az, hogy időnként utazgatni kell, az nem olyan megterhelő.

• Érdekes a színész-néző kapcsolat alakulása elemeiben. Egyrészt nyilván a taps és a siker a találkozás fő eleme, de egyébként az autogramkérések, pletykalapok és "szocialista típusú találkozók "szintjén túl el tud-e képzelni mondjuk az Interneten egy találkozást, egy színház-színész ill. néző-színész kapcsolatot vagy mondjuk elektromos levélben színházjegy - rendelést ?

Nem mondhatom, hogy értek a számítógéphez. Az már megtörtént velem, hogy odaültem a képernyő elé és bepötyögtettem valamit, aztán egyszerre csak egy gombnyomásra minden eltűnt...Szóval itt tartok.
De a kérdés elejére visszatérve: a taps mindenképpen jelzőértékű. Ugye az, hogy mikor lesz siker, az drámánál és vígjátéknál különböző.A feszült csend, az nagyon sokat jelent.Nem biztos, hogy vígjátéknál a csend ugyanazt jelenti, mint a drámánál.Vagy fordítva: ha egy drámánál nevetnek, az nem biztos, hogy jó, míg a vígjátéknál ezért csináljuk. Persze ennek nagyrészét a színész előre megérzi. Érzi már akkor, amikor még fel sem ment a függöny, de amikor már felmegy, akkor biztosan átjön a nézőtérről valami, amiből tudjuk, hogy aznap mi várható, és csak ritkán csalódunk ebben a megérzésben, mondhatni 80%-ban tudjuk, milyen lesz az aznapi kapcsolat. Van egy kisugárzása a nézőtérnek, ami még leengedett függöny mellett is érezhető.A színház játék. És nemcsak a színészek, hanem a nézők és színészek együtt-játéka, résztvétele szükségeltetik.Nincs annál rosszabb, mint amikor mennek a főpróbák, nézők nélkül és nincs visszajelzés - persze kell a gyakorlás és jó, hogy nem látja a közönség, hogy még elrontunk valamit, de az igazi az, amikor a közönség reagál, együtt lélegzik velünk. És a taps, ami esténként olyan fontos valami a színész számára! Az, hogy jól csinálta, amit csinált.Természetesen a tapsra sokszor várni kell, van nem azonnal, hanem kis szünet után jön. Ilyenkor idő kell a katarzis, az elhangzott mondat, a mellbevágó élmény lecsengéséhez a nézőben is.