A darabot két részre lehet osztani. Az első részben a közönség megpróbált mosolyogni a néha igencsak humortalan jeleneteken, mint például a közgyűlésen, a vizsgáztatáson (bár az utóbbi jelenetben többen felfedezni vélték tanárukat), a közmondások fordításában, vagy a színházi kulisszatitkokat, a sikeres és a kevésbé sikeres színészt ábrázoló epizódban, amelyben egy kisebb atrocitást is láthattunk, amikor ifjabb Kövesi György édesapját, Kövesi Györgyöt ütötte, verte, persze csak a jelenet miatt. Mindenesetre többekben felvetődött a kérdés, hogy vajon mennyire élvezte. (Mármint a fiatalabbik Kövesi). Az utolsó jelenetek egyikében már-már előkészítették a terepet a második, kilométerekkel jobb résznek, ahol is két fajmagyar beszélgetett a nemzettudatról, néhány pálinka elfogyasztása közben, megteremtve a hangulatot a következő közel fél órához.

Amely - mint már írtam - sokkal jobb volt az előző egy óránál. Kis túlzással, ha ez a rész nem lett volna, bizony elképzelhető, hogy csak nagyon mérsékelt tapsot kapnak a végén. Mert bizony-bizony sokan ráismertek vagy saját magukra, vagy néhány ismerősükre, mikor egy kocsma életét szemlélhettük. Horváth Jolán annyira meggyőzően játszotta az alkoholista nőt, hogy az leírhatatlan, azt látni kell. Ifj. Kövesi György mint kukás lépett be a képzeletbeli kocsmába, Kövesi György pedig hűen visszaadta a nép közé le nem ereszkedő - egyébként iszákos - költő jellemét. Bizony, találunk a városban is hasonlóan viselkedő poétát, aki szinte mindig azt mondja, hogy majd másnap fizet, mert akkor kapja meg a honoráriumát, s megvetéssel figyeli a italboltban lévő szesztársait, akik azon vitatkoznak, hogy viszkisznek, vagy viszkasznak hívják-e az állateledelt.