Egy orvostól megkívánható gondossággal

Illusztráció: D. Hoffer Erzsébet
Lk 1.1-14 Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének, jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak. Heródesnek, Júdea királyának korában élt egy Abia osztályából való Zakariás nevű pap. Felesége Áron leányai közé tartozott, s Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak az Isten előtt, szentül éltek, az Úr parancsai és rendelkezései szerint. De nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten életük alkonya felé jártak. Történt mégis, hogy amikor Zakariás osztályának sorrendjében papi szolgálatát teljesítette az Isten színe előtt, s a papság körében hagyományos szokás szerint ráesett a sor, hogy illatáldozatot mutasson be, bement az Úr templomának szentélyébe. Az illatáldozat órájában az egész nép kint várta, és közben imádkozott. Ám megjelent neki az Úr angyala az illatáldozat oltárának jobb oldalán. Amikor Zakariás meglátta, zavarba jött, és elfogta a félelem. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén.
A történész sorsa olvasható ki a Lukács-evangéliumból, ha összevetjük napjainkkal. Íme, egy ember, aki számunkra, Teofilok (Istenhez vonzódók - mondanánk magyarul) számára! Nem rest, veszi a fáradságot és a jó gazda gondos gereblyézéséhez hasonlóan figyelmesen összeszedi a történeti morzsákat, hogy egy orvos anamnesztikus gondolkodásmódjával, semmit a kórelőzményből fontosat ki nem hagyóan ránk hagyományozza a történeti bizonyosságot. Kérdés: megvan-e bennünk a bizonyosság? Elhisszük-e hitünk történeti előzményeit, vagy a modern történetírás nagy bukásaiból általánosítunk: "Ilyenek a történészek? Csak hamisítanak!"
Már a névben is benne van: a szeretet alacsony fokáról van csak szó a hallgatóság részéről: még nem erosz, nem ámor, nem agapéről van szó, hanem a Teofil névből következtethetően csak a filoszról, a vonzódásról. Lukács evangéliumát úgy kell tehát olvasnunk, mint a vonzódóknak szánt isteni választ: egy olyan történeti hitelességre törekvő művet, ami jó esetben túllendít a holtponton, és a szeretet magasabb fokára juttat.
Érdekes párosítás: Lukács evangéliuma Isten agapéjának válasza a mi filoszunkra. Rádupláz, mondhatni rátripláz, -sokszoroz a mi kétkedésünkre, az örök kérdésre: igaz-e? Ha nem ez, akkor a következő versszak, szakasz, mondat, ígéret, következmény.
(Az orvostudománynak a korábbi, az európai orvoslás, a tünetorientált diagnosztika által mindenképpen primitívebbnek tartott módjai közé tartoznak azok, melyeket talán panaszorientált gyógyításnak lehetne nevezni. - Ha fáj a fejed bal oldalon és meleget érzel, vegyél be a gyökérkivonatból két kanálnyit naponta! - hangzik a recept. Innen már csak egy lépés a "Ha megbotránkoztat..." kezdetű tanácssor.)
Van-e gyógyszere akármelyik orvosi tudománynak a "karácsonykor különösen hideget érzek a bal mellkasfelemben" kezdetű panaszra?
"Tolle, lege! - Vedd és olvasd " Lukácsot, hangzik ma a válasz, aki elmondja a szigorúan összefoglaló leírás után, mi a Megváltó születésének előzménye. Az olvasmányban, a Títusz levélben pedig elhangzik a mennyei előzmény és a földi következmény, de együtt.
Karácsonykor Jézusban összeér a menny a földdel. Ilyenkor - tudom - nehezebb is, könnyebb is.
"Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén." Ilyen örömet kívánunk minden embernek, akinek az élettel teher és lehetőség adatott: a küldetés és elmúlás terhe, de az örök élet és a szeretetben a teofilból előrelépés lehetősége baráttá, meghívottá és választottá és még annyi mindenné. Ugye, Lukács? Ugye, Teofil?
- DI -