|
Lélektől lélekig |
|
Most a csendes szenvedésnek és a hangos botrányoknak az idejét éljük
Illusztráció: D. Hoffer Erzsébet
Mt 10.17 Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek előttük és a pogányok előtt tanúságot. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak és vesztüket okozzák. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.
Jézus nem a 3/3-as ügyosztályt, nem az Andrássy utat emlegeti, hanem minden kor minden meghurcoltjáról beszél. Vonatkozik ez minden vértanúra és hitvallóra, egyáltalán minden olyan emberre, aki hitelesen képviseli őt mások előtt.
Az első következtetés mindjárt ebből a gondolatból fakad: Jézust, az Istent valakinek képviselnie kell a világban. Teljességben csak a tökéletesség lenne ez az állapot, de nagyon közel jár a mesteréhez, aki egészen a Golgotáig viszi életét.
A mai napon, az első vértanú, Szent István napján kötelességünk végigpillantani a harmadik évezred küszöbén az eltelt időn. Milyen sokan voltak, akik akarattal vagy csak passzívan, eltűrve sorsukat váltak vértanúvá! Sok eszme, résztulajdonság van, amiért érdemes tenni, érdemes megvallani. Akiért vértanúnak lenni érdemes, az nyilván mindezen jók és szépek összefoglalása, teljes tartalma. Mindegy, hogy milyen nyelven minek, kinek nevezzük Őt.
Mi a közös a vértanúkban? A szenvedés és halál vállalása, bízva abban, hogy annak megvan az értelme. Még azt sem merném mondani, hogy akik így hagyták elvenni életüket, azok valamiféle savanyú, életúnt alakok lettek volna! Igenis volt közöttük életvidám, mosolygó, a földi örömöket nem megvető, gazdag és szegény, nagy lehetőségek előtt álló, kiváló tehetség.
Már írtam másutt a vértelen vértanúságról, akik valami módon feláldozzák életüket, Isten javára, másokért leélve azt. Ne feledjük, hogy amikor az egyház vértanúkat állít elénk, akkor csak a szó szoros értelmében meggyilkoltakról beszél! Pedig minden olyan életnek és halálnak, ami szenvedéssel jár, megbecsüléssel tartozik a világ. Hogy nem kapják meg? Nem is azért teszik. A szenvedés értelme egyedül a Krisztussal együtt szenvedés. "Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség."(Fil 1,21) vagy "Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára." (Kol 1,24). Ezek az idézetek a Bibliában szavak és mondatok, a nem értőknek holt anyag, de a megvallóknak, az élet megpróbáltatásait viselőknek élővé válik minden hangja. (Testi és lelki) kínról kínra mozdul meg a megismerés. Van, akinek nem kell megmagyarázni a testi szenvedés titkát, van, akinek nemcsak az euthanázia a megoldás.
Szenvedni, főleg manapság, nem divat. Voltak korok, melyek jobban tisztában voltak az élet egészével, mint a jelenlegi. Ez utóbbi menekül a kényszerű szenvedéstől, és elválasztja - függönnyel vagy fallal - a jól élőktől a szenvedőket, haldoklókat. Megtapasztalni a mások előtti megvallás felemelő, mások számára tisztelendő formáját, az elmúlt rendszerben hangosabb lármával járt. Most a csendes szenvedésnek és a hangos botrányoknak az idejét éljük.
Járatlan utat kitaposni nehéz. Könnyebb a jó példát követni, könnyebb másokon látni, hogy a lét így is lehetséges.
- DI -
2000. december 25., hétfő 21:28
|
|
|
