A felismerhetőség öröksége

Illusztráció: D. Hoffer Erzsébet
Lk 2.16-21 Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik. Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna.
Az új évezred első napjai a liturgiában a hagyomány szerint telnek. Sorra veszi az evangélium - akár jelképesen, akár valóságosan - a világ hódolatának szereplőit, akik sorra megjelennek a betlehemi jászolnál.
A hangsúly a felismerhetőségen van. Az angyalok által elmondottak szerint ismerik fel az egyszerű emberek Jézust.
Több buktatója is van a felismerésnek, és ez minden emberi csoportnál más és más. A pásztorok "földhözragadtságában" nehézkességünk jelenik meg a mai evangélium alakjain. A kézzelfoghatósághoz ragaszkodó ember részletes leírást kap a Biblia lapjain: miről ismerheti fel Jézus (az Isten) jelenlétét.
Veszi a fáradságot és legalább összehasonlítja a hallottakat a valósággal. Hány ember nem veszi ma ugyanezt az energiát, nem fekteti be egy egyszerű egymás mellé rakásba. Neki nem az angyalok, hanem az emberek fontosak! Amit hall, amit mondanak - ő nem ellenőrzi a dolgokat: mint annyi mást, ezt is látatlanban elhiszi. Pedig Pál a zsidókhoz írt levélben éppen a meggyőződés fontosságát hangsúlyozza. Meg lehet, meg kell győződni arról, hogy amit hallottunk, igaz-e.
Az egyik jellemző, hogy ott áll mellette Mária, aki Istenszülővé vált, aki igenjével nemcsak beleegyezett, de minden eseményben újra és újra vagy meggyőződött az igen kimondásának helyességéről, vagy elraktározta magában, türelemmel várt, amíg az összehasonlítási lehetőség bekövetkezett. Legtöbbször nem valami vidám dolog volt ez, hanem megaláztatás, nem számára, hanem másoknak tett csodák és öröm helyett a legtöbbször fájdalom.
Ki vállalkozna erre? Nem utólag persze, a dolgok ismeretében, hanem előre, bizalommal. Belépni a bizonytalanba, ugrani a sötétbe, melyben ott a kísértés is, nem csak az Atya kitárt karjai. Aki jobban csinálná, vagy már jobban csinálta, csak az szóljon ellene!
- DI -