|
Lélektől lélekig |
|
Vízkereszt vagy...
Mt 2.1-12
Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe
és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.”
Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. „Júda Betlehemében - válaszolták -, mert így jövendölt a próféta: Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.”
Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket, és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe: „Menjetek - mondta -, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.” Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket, s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.
A pásztorok, az egyszerű emberek után az értelmiség napja. A közvetett bizonyosságból induló, az észérveket felsorakoztatók kutakodó értelme: biztos, hogy jó csillagot követtek, biztos, hogy itt született a Megváltó? Szem és tudomány, következtetés, logika és praktikum. Az indulás milyen ismerős. Amikor az "igaz vallás" kritériumairól beszélt Ratzinger bíboros egy felszólalásában, elsőként az észt jelölte meg, aztán a hitet és az életet. Jézus az egyszerűeket szereti és kiválasztja, a bölcseket pedig tanítja.
Az evangélium első felében az ész szavát követik a bölcsek, és odatalálnak Jézushoz. A természetben, a körülöttünk levő világ csodáiban ma is minden kereső ráismer a törvények hozójára, és megnevezi a maga nyelvén. Tartalma nem kevesebb, mint a Teremtés Ura.
Figyeljünk azonban a szöveg második felére, mely felrúgja az emberi logikát, melybe belép a hit, amikor hisznek Isten üzenetének. Figyelnek a belső hangra (álmukban, vagy csak belülről hallva a figyelmeztetést), és a várttal ellentétes, kerülő utat választanak miatta. Ekkor válnak igazán hívővé, ezt az alapot már fel lehet használni Isten üzenetének továbbítására, akaratának megtételére.
A harmadik ismertető elemről nincs tudomásunk: nem tudjuk, hogyan éltek a továbbiakban a napkeleti bölcsek? Hallottak-e még Jézusról, esetleg kereszthaláláról? Megmaradt-e a hitük? Át tudták-e tenni a mindennapi élet dolgaiba? A folyamat azonban hasonló, nem sokat változott a kétezer év alatt. Unalmas? Egy cseppet sem, hiszen mindenkinek mint egyénnek szól az üzenet, személyes a lehetőség, az út, a hit, az élet. Ha mindez egybecseng a hármas kritériummal, nincs, ami miatt aggódnunk kellene.
Egy biztos: a folytatás legalább olyan nagy feladat, mint a felismerés; mert el kell ismerni, hogy vannak dolgok, melyek túlnőnek a természeten, nem annak törvényeit követik. S ez a racionalizmushoz szokott emberfőnek sokszor nehéz. Botrány, hogy ő, aki annyi mindent befogadott kis szürke agysejtjeibe, most hinni kényszerül, mert már az idők kezdete előtt túlnőtt mostani énjén a valóság.
Útjaink különbözők: van, aki még csak a csillagot követi, van, aki már a kerülő utat járja, van, akinek életén már észre lehet venni, hogy találkozott Jézussal. A fontos, hogy egyszer személyesen találkozzunk, még az előtt...!
- DI -
2001. január 05., péntek 07:49
|
|
|
