|
A más szemével |
|
A szakembereket Nyugaton megdöbbentette az ünnepi vásárlás csődje...
Ez volt minden idők... legrosszabb ünnepi üzletmenete?
"Keresztények sírjatok" ...énekli a templomi kórus, de „kereskedők sírjatok"-ról ma reggelig nem hallottam. Ám az újság főoldalán szembecsapott a hír: az Associated Press szerint ez a karácsonyi üzleti forgalom
olyan gyenge volt, hogy a szakértők 1. Arra sem emlékeznek, mikor volt utoljára ehhez hasonló lelassulás 2. Nem tudják, mi volt az oka a vásárlók elkedvetlenedésének.
Ilyenkor a találgatások és töprengések tömege elképesztő. Mindenki mellébeszél, és körmönfont okoskodásokkal próbálja a jelenséget megmagyarázni.
Pedig az ok felettébb egyszerű! Csak fel kellett volna figyelni rá, és nem kézlegyintéssel eliminálni. A kapcsolatos berzenkedések az utca és munkahelyek egyszerű embere részéről már jó korán hallattak magukról. Tény: az emberek egyszerűen belefáradtak a naptárhoz kötött, kampányszerű ünneplésbe! A szupermarketek, utcai hangosbeszélők, az audio-berendezések
a nagy összeröffenésekre méretezett áruházak, árudacsoportok levegőjében
megállás nélkül, mondhatnám könyörtelenül karácsonyi dalokat cincogtak,
és mondanom sem kell, hogy mindig ugyanazt. A gesztenye napjában hatvanszor ott sült az ütődött nóta szövegében, a nyílt láng felett, Bing Crosby az esős, pocsolyás konglomerátumban csökönyösen „fehér karácsonyról
álmodott", úgy húszperces időközönként rá- meg rázendítve, újra.
- Adjatok, adjatok! -csilingeltek szakadatlanul az adakozók lelkiismeretét ébresztgető csengők és a „jótékonysági intézmények" levélben,
telefonon, interneten, utcasarkokon és áruházak meg szállodák kapujában
intéztek frontális támadást a zsebbenyúlók meghódításáért. Iszonyú pech - ám nem nekem... -, hogy egy jónéhány hónappal ezelőtti ismertetés során a hírszolgálat „elárulta", hogy a kisebb jótékonysági intézmények fővezérei
évi 200.000, a nagyobbaké 7-800.000 dollárt (!) keresnek, s hogy minden
adakozott dollárból kb. 18 cent az, ami az arra rászorulókhoz tényleg eljut!
Két dolog van, amivel az ünnepi pénz, hit, hozzáállás stb. tervezői nincsenek
tisztában, és ami végsőfokon visszájára fordította a nagyszabású reményeket.
Mindkettővel külön-külön érdemes foglalkozni:
Az egyik a propaganda eszközeinek technikája, a vizuális, auditiv és
a delikvens állítólagos szívére és még állítólagosabb eszére való hatást gyakorolja. Ez az, ami évről évre tökéletesedik, kifinomul, és képes arra, hogy
a kiszemelt réteget összes érzékszervein át eluralja. Ez az, ami arra lenne hivatva, hogy kollektív lelkiismeretet támasszon, ami iratlan megfogalmazásban ez: „Eljutottunk a naptárban egy időponthoz. Mars a bankba, ki a spórolttal,
adakozz, szeresd felebarátodat, azt is, aki nem szokott köszönni, templomba
mégy, értetted? Levlapokat címezel, huszonötöt, és látod, már megint órákig
keresgéled a címtáradat!"
Csakhogy az emberekben a nácizmus és bolsevizmus világjelenségei óta
szinte a génekig hatolt az ellenérzés és gyanakvás minden tartós agymosással,
sugalmakkal szemben. Pontosan ez az a másik motívum, amit az ünnepek
„nagy rendezői" egyszerűen elfelejtenek.
A dolog logikája most már ez: „hála" az egyre technikásabb, tökéletesebb idea-bomba záporoknak, egyre tapasztaltabb lesz az úgynevezett
„gondolkodó fő" is, amely nem hagyja magát igézetekkel, mágiával, dajkamesékkel financiálisan és lelkileg kizsebelni, hanem közönyösen, valamint bontatlanul
továbbítja a szemétbe a már hétköznapiassá vált lelkesítő blablát.
Így tűnnek el lassan, de megállíthatatlanul folyamatosan az emberek életéből a hókusz-pókuszok talán a JÓZANSÁG - alkohol-, drog- és hallucináció-mentes - szellemiségének színtelenebb, de mindenesetre megbízhatóbb, és összehasonlíthatatlanul kevesebb csalódást rejtegető, új, korszerű életformáját
kialakítva, a harmadik évezredben.
- pagony -
2001. január 06., szombat 07:57
|
|
|
