|
KultúrVáros |
|
Galéria a galériában?
Parvenü (fr.parvenu): újgazdag, felkapaszkodott ember, aki az előkelő körök szokásait igyekszik
utánozni.
A Plaza Galériában 01.05-én nyílt meg a "Galéria a galériában" című kiállítás, mely a fertődi "Árkádia" galéria válogatott(!) anyagából állt össze(?).
Három festő neve szerepel a kiállítók között: Ludvig Zoltáné, Ungvári Mihályé és Losonci Lilláé (ez a galéria anyagának sorrendje balról jobbra, illusztrációink is ebben a sorrendben következnek).
A Plaza elidegenítő környezetében - most már úgy látszik, egy helyben ragadt galéria - nem különös kontraszt ez a kiállítás: nem mintha nem emberek festenék a képeket, tartanák fenn a teret és lépnének be a butikok üres sorának megfelelő gyakorisággal a terembe. Az alkalmazkodás, bár nemcsak az ember sajátsága, kevés élőlény van a világon, amely önmaga ellen lenne képes alkalmazkodni.
A stílusban jól elkülönülő anyagok címéül azért mertem a francia eredetű szót használni, mert valóban jellegzetes alakú és festékkel készült tárgyak láthatók a falakon, állnak támaszkodva a padlón, és kísértik közellépésre az árcédulák a látogatót.
Jól látható virág, bimbó és más növényi stilizált elemek, szentek és szárnyaszegett szárnyasoltárok, valamint a naturalizmusból már a kétes érték felé hajló szín- és formahasználat jegyei a tájképeken, az anziksz-carte minőségű tárgyi emlékeztetők, a levelezőlapról is reprodukálható város és épületegyüttesek, melyek kb. egyforma minőségben sorakoznak szemünk előtt.
Hogyan is állhattam a terem közepén, miközban magam is próbáltam "szoktatni magam..." - no nem a csendhez, a látványhoz, megcsorbított pillantásom az összhatáshoz? Segítségemre sietett két sógor, akik legszebb Lajta-parti tájszólásban, kb. 70 decibel hangerővel sorolták ízes németséggel a címeket és az árakat: "Hármaskép 80 ezerért. Nem éri meg. Szent István, Szent Imre 240000.-. Túl sok. Nézd ezt! Itt már jártunk, de ennyiért?" Lassan, jegyzetfüzetemet szorongatva kúsztam melléjük az "erdélyi őshangulat" képei között.
A harmadik képsornál már gyanús lettem, az egyik atyámfia egy lépést hátralépett, és rám nézett. Mentsük, ami menthető, legszebb, Ikva-parti tájszólásomban rámosolyogtam, és mivel torkomból többre, mint 50 decibelre nem tellett, ráordítottam:
"How do you do?" Ekkor elkerekedett, torkán akadt hanggal csak nézett, csak nézett...: mintha magamat láttam volna a terem közepén.
- DI -
2001. január 06., szombat 11:48
|
|
|
