Érzelmes utazás Itáliában
(Itt zenei melléklettel)
(Argumentum, 1999. - a Reichel Alapítvány támogatásával)

Útikönyvekből - hál'Istennek - ma már nem állunk olyan rosszul. Ily módon a Földet járó és az ugyanolyan valódi, de képzeletbeli utazók, mint jómagam is, nemcsak általánosságokat, évszámok tömegét, jól-rosszul meghatározott stílusjegyeket tudhatnak meg a jó magyar módra megírt bédekkerekből, hanem egyéni véleményt is. Egyéni látásmód, sőt életszemlélet kér a könyveken keresztül bebocsátást lakásunkba, "kölcsönöz élményt" adott esetben egy-egy nagy "élet-utazás" megtevője.
A műfaj régi, csak egy időre elfelejtettük, "nem is volt rá szükségünk".
A magamfajták, akik könyvekből és albumokból "utaznak" kedvükre válogathatnak: fogadhatnak el és tarthatnak maguktól távol, utasíthatnak el egyéni szemléleteket, melyekhez bizony több bátorság - és valamelyes exhibicionizmus, feltárt hálószobaablak - kell adott esetben, mint egy sziklás csúcs megmászásához.
A szemérmesebb, prűdebb olvasó pirulásait, botránkozását sokszorosan ellensúlyozhatja az egyéniség diszkrét bája, míg lábunk ugyanazon köveket koptatja - szinte hallhatóan - egy téli, kényelmes estén, a fotel mélyén kuporogva, mint ahol a nyári kánikulában, esetleg étlen-szomjan, a kereséssel bíbelődve botladozott a szerző lába.
Érdekes, hogy a TV és a film ebben még nem érte utol az írott irodalmat, csak az egyéniségek által prezentált szakszerű monológokig jutott. Úgy látszik, még nem született meg az "eldramaturgizált" könyv és az egy az egyben áttett élmény egyéniséget közvetítő kompromisszuma. Ebből gyanítható, hogy az életnek, ennek a csodálatos művészetnek teljes vállalása csak műfaji maszk, vagy könyvek papírálarca mögött lehetséges.

Mi a műfaj kockázata? Kétségtelenül az, ami az előnye: míg egy többszáz kilométerre levő csalódás miatt - "ha már ennyit kiadtam" - nem fordíthatok hátat a "deformált műemléknek", hanem a legtöbb, amit tehetek, hogy nyelek egyet, elmondom magamban, vagy hangosan társamnak az éppen bennem háborgó gondolatot, és továbbcsoszogok a következő "kötelező, illő látnivaló" felé. Egy idő múlva - befogadóképességtól függően - mindentől csömöröm lesz, már zsong a fejem, már csak nézem, de nem látom, ami előttem van. Ez a másik kockázata a könnyen letehető könyvnek is. Amíg azonban az utat, tetszik - nem tetszik, folytatni kell, a könyv esetleg hosszú időre, talán végleg "elpihen" a polcsorok egy zugában.
Mindezen gondolatsor nem változtat azon, hogy a külföldön élő Zalán Magda újságíró-riporter-rádiós könyvét nyugodt lélekkel ajánlom mindenkinek. Biztos ízléssel, jó és egyéni szókapcsolatokkal jellemzi az eléje kerülő tárgyakat és világokat. Nem restell bizonytalannak lenni dolgokban, melyek fölött egy átlagember így vagy úgy, de a tudatlanság bizonyosságával némán átlép.
A műfaji nehézségek túlnyomó részén átsegíti a szuverén, jellegzetes hang és a környezet, ami megismételhetetlenül csodálatos, melyet jó néhány hazánkfia már "megénekelt", Karinthy Ferenctől Beke Katáig. Más hang ez, de ugyanilyen egyéni, mint amilyen a számunkra az utazás "mellék-szándéka": fiának bemutatni szülőhazáját.
A szerző és olvasó egyaránt kicsit elfárad a könyv végére: nem érdemes habzsolni a fejezeteket, aki tud mértéket tartani, jól teszi, ha néha szünetet tart.
A könyvhöz csatolva néhány fotó is látható. Ezek minősége - ebben a nyomástechnikában(?), eredetileg(?) - hagy némi kívánnivalót maga után. De hiszen ott sorakoznak a valóság égi másával minket megajándékozó albumok Itália szerelmeseinek kötetei között. A "kicsorbult pillantás" ezeken kiköszörülhető. Ezeket nem lepi be a kozmosz pora, mint a Bella Itáliát.
- DI -