A kánai menyegző

Jn 2.1-11 Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Asszony, a te gondod az én gondom. De még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt nekik: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való - a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták -, hívatta a násznagy a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.” Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.
A csodák"prototípusáról" olvassuk ma az evangélium-részletet. A teológia mint tudomány, természetesen külön fejezetet szentel a csodák kérdésének. Nem ritka a vastag könyv sem a megjelentek között, melyek hihetetlen alaposságal elemzik a részleteket. Sokszor találunk ezen könyvekben bonyolult ábrákat, melyek a történet dinamikáját, irányait jelzik. Rámutatnak a közös és a sajátos vonásokra. Mondom, tudományos, teológiai írások ezek. Elgondolkodtató, hogy van, akinek "megéri" egy életet annak szentelni, hogy beleássa magát a különböző irodalmi és biblikus forrásokba, analógiákat keressen és ellentéteket találjon.
Az evangélium nem mond sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy ezzel a csodával kezdi meg Jézus a hasonló jelek sorozatát, "kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne."
Az alapvető tehát minden csodában az, hogy jel. A jeleknek pedig nagy szerepük van életünkben. Figyeljünk rájuk, mert következtetéseket lehet levonni belőlük. Nemcsak a "vörös égalja" és "Mári néni hexenschussának kiújulása" jel, mely minden meteorológusnál és békánál jobban jelzi a közeledő változást, de ezekben már bizalmunk van: kipróbáltuk, bevált.
János evangélista, "akit Jézus szeretett", Jézus csodáit is jelnek mondja. Minek a jelei ezek? Legközelebb áll hozzánk Jézus szeretetének gondolata, amikor a bénák járnak, a vakok látnak, a halottak feltámadnak. Látványos, és az érintettség szintjéig hálás jelek. Mi van ezen túl? Először is Isten dicsősége, mely a szeretetre hangolt, javunkat akarja, ha ez nem is mindig nyilvánvaló a számunkra.
Talán annak az ősbizalomnak a bemutatása (ez esetben Márián és a szolgákon keresztül), hogy az Istenfia ura mindennek.
Mindenkor jelzi, hogy a hit hiánya, az evangéliumi szegénység felváltása a korlátlan birtoklással ("aranyam, ezüstöm van ugyan, de hiába mondom, hogy kelj fel és járj") akadálya a csodának, de a hitetlenség megvallása ("segíts hitetlenségemen!") segítség a megvallónak és Jézusnak egyaránt. A jelek azért is vannak, mert általuk is kinyilatkoztatja isteni mivoltát Krisztus. A jelen idei, "mindennapi csodák" pedig azért, mert a jelek a múltban is és most is értünk vannak, hogy a tanítványokkal együtt, az ő híradásuk és saját tapasztalatunk alapján is higgyünk Benne.
- DI -