CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. április 15., hĂ©tfĹ‘, Anasztázia, Tas napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Űrvadász  

Újabb ismeretek az Univerzumról

Csillagászati hírek - 2001. január
Első rész

Tónyomok a Marson

Húsz éve egy maroknyi ember gondolta azt, hogy egykor tavak voltak a Marson, négy-öt éve néhány ezer ember állította - ma azonban már nehéz lehetne kétségbevonni. A NASA bejelentése szerint megszületetett a Mars Global Surveyor program legfontosabb felfedezése. Az elmúlt években sorra gyűltek a közvetett bizonyítékok a Mars ősi felszíni vízkészletével kapcsolatban. A légköri izotóp-arányok, a bolygófejlődési elméletek és a folyóvölgyek ellenére sokan nem fogadták el, hogy a Mars egykor vízben bővelkedő, a Földhöz hasonló aktív vízkörforgással rendelkező égitest volt. Az MGS további közvetett bizonyítékokkal szolgált. A mai aktív vízfolyásnyomok és a most felfedezett tavi üledékek azonban már nem sok kétséget hagynak az ősi "vizes" éghajlat felől. (Történeti szempontból érdemes megemlíteni, hogy tónyomok már a Viking-szondák felvételein is nagy számban mutatkoztak. A tudományos közvélemény ennek ellenére sokáig kételkedett a vízzel kapcsolatos formák eredetét illetően.) Az MGS nemrég közzétett felvételein nagy bőségben látszanak kráterekben és egyéb mélyedésben olyan üledékes rétegek, amelyek állóvízből váltak ki. A szerkezetek a bolygónak szinte minden részén megtalálhatók, de leggyakoribbak az Arabia Terra Ny-i részén, a Terra Meridiani É-i részén, a Mariner-völgyben és a Hellas-medence ÉK-i részén. A kérdéses formák a legígéretesebb helyszínei az exobiológiai kutatásoknak. Az üledékes rétegek ugyanis közel változatlan állapotban őrzik a 3,5-4,3 milliárd évvel ezelőtti környezet nyomait. A néhol több km vastagságot is elérő üledékek látványa igen meggyőző érv az egykori tavak mellett. Ennek ellenére érdemes az alternatív hipotéziseket is megvizsgálni. A képződmények kialakulását elméletileg egy igen sűrű légkörből történő kiülepedés is magyarázhatná - ez azonban valószínűleg nem tudná létrehozni a megfigyelt szerkezeteket. (JPL PR 2000/12/04 - Kru)

Pillangó születik

A Scorpius csillagkép irányában látható IRAS 17106-3046 jelű ködösséget a Hubble Űrteleszkóp örökített meg. A képződmény a planetáris-ködök felé mutató átmeneti szerkezet. A felvételen jól látható a kb. 5000 Cs.E. átmérőjű korong, amelyre merőlegesen előtör a két anyagsugár a központi égitesttől. Mindez az utóbbi években elterjedt elgondolást támasztja alá, amely szerint a planetáris-ködök alakjának megformálásában a csillagok körüli egyenlítői korongok játszanak főszerepet. (Sky and Tel. 2000/11 - Kru)

"Plútó 2"?

2000. november 28-án újabb Kuiper-objektumot találtak a 0,9 m-es Spacewatch teleszkóppal. Ez önmagában még nem lenne hír, azonban az égitest +20 magnitúdós volt. Eszerint a 2000 WR 106 jelű objektum, társaihoz hasonló albedóval becsülve, kb. 1000 km átmérőjű. Akkora mint a Ceres, a legnagyobb kisbolygó, vagy a Charon, a Plútó holdja, és fele akkora, mint maga a Plútó. Jelenlegi távolsága mintegy 43 Cs.E., pályájának pontos megismeréséhez még több hónapos észlelés szükséges. A fenti méret becslés persze bizonytalan, de úgy tűnik, sikerült megtalálni az eddigi legnagyobb Kuiper-objektumot. Az égitest azért is érdekes, mert komolyabb amatőrtávcsövekkel is megörökíthető, ami nem kis teljesítmény egy Plútón túli égitrestnél. (Sky and Tel. 2000/12 - Kru)

Hírek exobolygókról

A feltételezett Naprendszeren kívüli bolygók száma napjainkaban elérte az ötvenet. Három újabb égitestről az exobolygók ismert kutatói, Geoff Marcy (University of California) és Paul Butler (Carnegie Institute of Washington) tettek bejelentést, ezek adatai a táblázat első három sorában olvashatók. Az ESO kutatói pedig hét új égitestről adtak hiradást, közülük egyik a fenti csoport eredményeit erősíti meg. Az ő égitestjeik a táblázat további hét sorában olvashatók. (Az oszlopok tartalma balról jobbra haladva: a csillag jelölése, távolsága (fényév), színképtípusa, a bolygó keringési távolsága (Cs.E.), keringési ideje (nap), minimális tömege (jupitertömeg), excentricitása.)

Debra A. Fischer (University of California) 12 olyan csillagról készült adatokat vizsgált, amelyeknél már sikerült exobolygót találni. Célja további kísérők keresése volt. A munka során több olyan bizonytalan jelre is akadt, amelyek további bolygókra utalhatnak. Itt természetesen csak bizonytalan utalásról van szó. Mindazonáltal könnyen elképzelhető, hogy ahol egy exobolygót találunk, abban a rendszerben több kisebb égitest is lehet. A megfigyelések gyarapodása miatt ideje lenne egységes megnevezési rendszert bevezetni az exobolygókra. Az IAU idei találkozóján ez is szerepelt a programban, de nem sikerült végleges megoldásra jutni. Pedig a rendszerre nagy szükség van, hiszen amellett, hogy a földi felfedezések ugrásszerűen nőnek, a következő években több olyan szondát is pályára fognak állítani, amelyek kifejezetten exobolygókra vadásznak. A felvedezések száma ezzel pedig drasztikus növekedésnek fog indulni. (space.com 2000/08/07 - Kru)

Maria R. Zapatero Osorio (Instituto de Astrofisica de Canarias) és kollégái három magányos, bolygószerű objrktumot fedeztek fel a Lófej-köd irányában. A 2,5 m-es Isaac Newton Teleszkóppal, valamint a 3,5 m-es calar altoi távcsővel készítettek infravörös felvételeket az égterületről. Az objektumok azonosításában emellett a 10 m-es Keck Teleszkóppal felvett spektrumok is segítettek. A kutatócsoport 18 bolygó gyanús objektumot azonosított a Sigma Orionis közelében. Az eddig elkészült spektrumok alapján közülük három felszíne hüvösebb 1500 oC-nál, azaz fiatal bolygónak tekinthető. Mintegy 5 millió éves bolygók lehetnek, kömegük 5-15 jupitertömeg közötti. Az égitestek a csillagközi térben szabadon vándorló bolygókhoz tartoznak. (Sky and Tel. 2000/10 - Kru)

George Gatewood (University of Pittsburg), Inwoo Han (Korea Astronomy Observatory) és David C. Black (LPI) a Hipparchos műhold mérései alapján az exobolygókkal rendelkező csillagok asztrometriai és radiális sebesség paramétereit vizsgálta. Első eredményeik még bizonytalanok, de arra utalnak, hogy az eddigi exobolygók egy része inkább barna törpe, mint valódi bolygó lehet. Vizsgálatuk rámutatott, hogy a tanulmányozott rendszerekben az égitestek pályasíkja gyakrabban esik a látóirányunk közelébe, mint az statisztikailag várható. Ezek szerint kiválasztódási hatások is befolyásolják a megfigyelések eredményét. (Sky and Tel. 2000/11 - Kru)

A 47 Tucanae egy kb. 200 fényév átmérőjű gömbhalmaz, mintegy 15 ezer fényév távolságban. A HST segítségével nyolc napon át követték 35 ezer csillagának fényváltozását. A csillagok előtt esetleg elhaladó bolygók jellegzetes fényességcsökkenést okoznak - ilyen eseményekre vadásztak a szakemberek. A korábbi becslések alapján 14-20 exobolygó felfedezésére számítottak, de meglepő módon egyet sem találtak. A hiányt több jelenség is magyarázhatja. Az egyik lehetőség, hogy egy gömbhalmazban kedvezőtlenek a bolygókeletkezés körülményei. Először is sokkal kevesebb nehéz elem van a térségben, így kevesebb anyag szolgálhatott kondenzációs magokként a bolygók összeállásakor. Emellett az egymáshoz közeli csillagok erős perturbációkkal megzavarhatták a bolygók mozgását, elszakítva azokat csillagaiktól. Lehetséges továbbá, hogy a kezdetben jelenlévő sok és sűrűn elhelyezkedő nehéz, forró csillag sugárzása a kialakuló protoplanetáris korongokat eleve "elpárologtatta". Persze az is elképzelhető, hogy egyszerűen nem volt szerencséjük a kutatóknak. (STScI PR 0033 - Kru)

Meteorbombázás és az élet

A Naprendszer kialakulása utáni intenzív meteorebombázási időszak kb. 3,8 milliárd évvel ezelőtt csengett le. A legidősebb földi élőlény maradványok korát mintegy 2,5 milliárd évre datálták egészen az elmúlt évekig. Újabban azonban már 3,85 milliárd éves életnyomokról is hallani - ami felveti a kérdést, vajon hogyan bírták ki az első életőlények az intenzív meteorbombázást. Sokan a mai extrém életformákban látják a megoldást. Az erős meteorbombázás elől azonban pl. az óceán feneki élőlények sincsenek biztonságban. A nagyobb becsapódások ugyanis időszakosan elpárologtathatták a Föld óceánjainak nagyrészét. Egy másik lehetőség a kőzetek belsejében lévő életformák fennmaradása- ezek több km-es mélységben valóban nagyobb biztonságban lehettek. További érdekes ötlet a becsapódások nyomán a világűrbe kirepülő mikróbák viselkedésének a modellezése. Ma már tudjuk, hogy vannak olyan élőlények, amelyek az űrben tett utazás után is életképesek maradnak - ezek a felszínre visszahullva folytathatták a félbehagyott életüket. Mindezen lehetőségek ellenére korántsem egyértelmű, a nagy becsapódások és az élet fejlődése közti kapcsolat. Nem csak a kezdeti időszakban volt erős meteorbombázás, hanem később, egészen 2,5-2,7 milliárd évvel ezelőttig, az ún. késői bombázás időszakában.. (Space 2000.12.07. - Kru)
 

Csillagászati híreink a Magyar Csillagászati Egyesület (http://www.mcse.hu) anyagából származnak.
Forrás: Meteor, 2001/1



2001. január 23., kedd 15:33


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület