Direct marketing a kiállítóteremben

A piacorientáltság szempontjából tökéletes kiállításlátogatónak, amennyiben ilyen egyáltalán létezik, nincsenek előítéletei és elvárásai: megy, mint a homály, és elégedetten nézelődik, majd vásárol.
Ám miután senki sem tökéletes, legfeljebb többé-kevésbé igyekszik annak látszani, eleve előítéletekkel és/vagy elvárásokkal szemlél bármilyen művészinek tűnő megnyilvánulást.

Nos, némely esetekben már a helyszínek kiválasztásával sikerül elérni, hogy az előítéletek jól működjenek. Mert lett-légyen bárki a kiállító, avagy a megnyitót tartó személy(iség), azért  egy shopping center mégsem a Szépművészeti Múzeum, és a mindenáron eladásra törekvés görcsében a posztamensek lábának támasztott, a széklábhoz lakatolt, világítótesten függő képek, értékesítésre szánt árucikként, forintban és - a könnyítés kedvéért, egyidejűleg - osztrák schillingbe átszámítottan kínálják magukat, sokkal inkább elérhető áron, mint a szomszéd butikokban található közfogyasztási cikkek bármelyike.
Amúgy meg a festményt egy életre kiakaszthatja az ember a falra, ám a nagyestélyit egynél több alkalommal - ha egy kicsit is igényes magára - nem nagyon veheti fel.
A bevásárlóközpontban egyébként még magáról az eredeti Mona Lisaról sem hinné el senki, hogy az tényleg eredeti.
Szóval a helyszínt illetően bizony legtöbbször így működnek az előítéletek.
Az elvárások pedig szintén.
Amennyiben olyan intézmény ad helyet egy tárlatnak, amelynek a kultúrához akár csak jelzés szintjén is vajmi köze van, akkor meg a látogató ráadásul értéket keres.
Hiszen a meghívók és plakátok szerint az utóbbi években majd mindenhol, mind csupa művész állít ki, olyan tárlaton, amelyet mind művész nyit meg, és amelyen mind művészek közreműködnek; ezeken bizonyára a süteményt is művészek sütik, és az üdítőt is művészek töltik a poharakba.
A hiszékenynek és naivnak nézett "művészetkedvelő" (aki már azt sem tudja, hogy most mit is kell kedvelnie) szenved egyrészt attól, hogy ő miért is nem művész, másrészt a kényelmetlen tudattól, hogy a Kompozíció vagy Kép 1. 2,…,n-1,n néven futó művekben minduntalan az elemiben már jól begyakorolt díszítőminta sorokat véli viszontlátni, harmadrészt meg attól, hogy ráadásul mindehhez illik jó pofát vágnia.
Ám a leginkább azt nem érti az egészben, hogy a direct marketing sokkal hatékonyabb módszerei helyett, a megnyitó beszéd miért a művészet céljáról és értelméről szól, amikor ezen utóbbiaknak a kiállításhoz tényleg semmi közük.

té