CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. jĂşlius 16., kedd, Valter napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

A más szemével  

Az asztrofizika és a filozófia kulcskérdései

A múlt örökkévaló!
Egy szinttel lejjebb tovább él

Az idealista filozófia legérdekesebb és egyben legnehezebben megemészhető tézise az abszolút értelemben vett tér és idő fogalmával kapcsolatos. Pedig ezt a teozófusok zöme is támogatja. Eszerint: nincs a valóságban időrendiség, se térbeliség, a világegyetemben egyszerre történik minden, és ugyanez vonatkozik a „véges de határtalan" tér fogalmára is. Mindez azonban csak az Univerzumot megalkotó, majd teljesen átfogó, ugyancsak „véges, de határtalan" Szellem számára van így. A humánus szellem, ami az Alfa és Omega között mindent magába szívó, áthasonító és rendszerbe foglaló univerzális szellem mikroszkópikus töredéke csupán, nem tehet mást: tájékozódásának segítségéül saját maga, mesterségesen megalkotja a tér és idő fogalmát.
Lakonikus rövidséggel: a tér és idő egy amolyan „database"-féle, amibe a korlátolt és vaksin tébláboló emberiség felfekteti a maga csip-csup ismereteit, hogy tájékozódni tudjon bennük...
Miért „véges", de „határtalan" a tér? Véges, mert le lehet bontani kisebb egységekre, mint például a szoláris rendszerek, galaktikák, amiken belül, ha a megfigyelő térbeli koordinátái ismeretesek (Einstein!) a rendszer minden pontját be lehet mérni; ki lehet számítani az égitestek pályáját és keringési idejét stb.
Viszont határtalan, mert a milliárdokat számláló tejútrendszerek, csillagvárosok megszámlálhatatlan mennyiségben leledzenek, azoknak egymáshoz való viszonyában egy levegővel töltődő ballonhoz hasonló tágulás és egyre gyorsuló egymástól való távolodási folyamat zajlik, ami az Univerzum kezdetére vonatkozó „Nagy Robbanás" elméletét szinkronban tartja a vallások teremtésmondáival, tudományos alapot nyújtva nekik.
Végeredményben az emlékezet, a mikroszkopikus szilánknál is kisebb darabkájú Univerzális Szellem, születésünk során ránk kiosztott részének reménytelen, de makacsul ismétlődő kísérlete, hogy törpe mivoltában is szülő anyját, a Nagy Egészet utánozza, és a múltat és jövőt, ami a jelenen keresztül ugyancsak múlttá kopik, egyetlen élmény-egységbe vonja.
Persze, az Univerzális Szellem szétosztogatott kvótái nagyon különböznek egymástól. Születnek Szent Ágostonok, Einsteinek, Newtonok , Konfuciusok és Al Caponek, Dillingerek , Hitlerek; az utcák, tájak, sivatagok, no meg a kibernetika és másfajta ismeretek jeltelen milliói. Születnek és meghalnak abban a hiedelemben, hogy az, amit az Univerzumról megtudtak, az bennük, sőt rajtuk keresztül változtatta meg az Egészet.
Civilizációról beszélnek, holott a leggyorsabb rakétahajtású versenyautó sem tesz mást, mint az első öszvér vagy teve, amelyiknek a hátára felkapaszkodott az ősember, hogy nekivágjon a „discovery"-nek azzal, hogy az ismertet az addig ismeretlennel cserélje fel.
Ám döbbenjünk rá végre: mind az ismert régi, mind az ismeretlen új ott volt, az Univerzum tartozéka volt már időtlen idők óta. Annak számára, aki az egyetemes létezés eredője és útnak indítója, nincs különbség a látszólagos „fejlődés" egyes fázisai között, mert az egyes fázisok történései csak a véges és korlátolt humán szellem számára lefutottak, valójában - az einsteini relativitáselmélet szerint, amely figyelmeztet arra, hogy egy objektum vagy jelenség érvényessége a megfigyelő tér és idő koordinátáitól függ - a múlt valahol állandóan ott lappang.
Mielőtt bárki megrémül, gondoljon arra, hogy a milliónyi fényévnyire lévő égitestek e pillanatban szemlélt vizuális üzenetei már a földi történelmi idő sokszorosa óta megmásultak, sőt lehet, hogy maga az égitest sem létezik többé. Az ilyen forrásokból érkező képek - ha megoldjuk egyszer technikailag az átvitelüket - bolygónk jelenében egy másik világ múltját tükrözik.
Tovább megyek: ez a jelen és múlt közötti másság félrevezetheti, sőt lehetetlenné teheti majd bizonyos esetekben a Világegyetem más pontjain feltételezhető, magasabbrendű életek közötti kommunikációt! Vannak - igaz kevesen - a tudományos világ képviselői között, akik tagadják egy Földhöz hasonló, másik égitesten virágzó, magasabb rendű életforma létezését.
Lehet, hogy igazuk van! De az is lehet, hogy egy másik, fejlettebb létforma egy olyan égitesten van, amely fényévmilliók távolságában lebzsel a Földtől! Ez azt jelenti, hogy földünkön a jelen „Ma" a másik égitesten a történelem, sőt maga az élet megszületése előtti időket jelenti - és fordítva.
A múlt tehát örökkévaló, és ha üzeneteivel az einsteini tér- és időkoordinátáknak megfelelő helyről szemléli egy másik lény: az emberiség, vagy akár egyes élőlények egész történetét mondhatja el egy idegen világnak.
Ajánlom: éljünk úgy, hogy majdan amazok ne csóválják a fejüket a látottakon!...

- pagony -



2001. január 24., szerda 03:53


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület