Verseny ez vagy kinyírás?
Szeretek a boltjaiban vásárolni, és ez nem a reklám helye. A korai kapitalizmus beköszöntével, jól meghatározható érdekcsoportok megjelenésével nyilvánvaló lett a mindenben való árkülönbözet. Leszűrtem magamban, hogy csak akkor profitálok férfias cipelési-bevásárlási kötelezettségemben, ha csaknem mindent máshol veszek meg.
Ahogyan aztán utánaszámoltam a közlekedési költségeknek, magam is meglepődtem, hogy milyen drága is tud lenni az "olcsó".
Mégis, szűkítve a kilométereket, rájöttem, hogy a fenti cégnek nagy ötlete volt az en gros vétel és a "házi" kimérés apróbb csomagokba. Így az úgynevezett nagykereskedéseket is messze lepipáló árakat tudtak felmutatni: sok cikknél felesleges volt tovább keresgélni. Mindez persze az emberléptékű üzletekre vonatkozik.
Ott, ahol a bevásárlókocsival már, mint a műjégpályán, csúszkálni lehetett, ott nyilván egy másfajta filozófia (értsd: a vásárló átverése pszihológiai alapon) lépett érvénybe.
- Adj néhány dolgot olcsón, a bámészkodó majd csak hozzávásárol, hiszen annyi a csábos bóvli és hótt-drága, márkás cucc.
- Akik már egy hétre töltik fel a többszáz literes hűtőt, azok aztán mindent megtalálnak.
Most aztán itt a nagy áruház, mely mindenbe belekevert: plázai árakon adott bérbe négyzetmétereket, melyeket majd rajtunk próbálnak bekasszírozni a "kedvezményes" árakkal. Megszüntet egy csomó kedves, "házi" jellegű boltot: ("A szokásosat, Kovács néni?", "Próbálja meg ezt az új virslit! A kilós parízer máshonnan jön mától, nem érdemes megvenni! ...nem, dehogy baj, majd holnap megkapom!"). Nagy terméklistával dolgozik. Nem nehéz megjósolni, hogy a francia, többezer forintos sajtokból és a gyanús borjúhúsból (eredeti rajta a magyar címke, és mennyire lesz szivacs az agyunk tőle?) is maradni fog, és még vannak romlandó áruk, melyeket nem ránk méreteztek. A megmaradó készletet is más árun, mi fogjuk megvenni.
Ha valaki megmondaná, hogy egy magyarországi fizetéssel hogyan lehet Amerikát majmolni, amikor, mondjuk, az olasz kisvárosokat is utánozhatnánk, akkor kicsit megnyugodnék.
Mondtam én egy szóval, hogy ne vegyen bárki előre? Nem! Csak azt próbáltam megsúgni, hogy az új típusú kereskedelmi egység nem fogja közelebb hozni az embereket, akik több hétre, szigorúan beosztják az előre vásároltakat, és egy kedves vendég - felborítandó a háztartás kényes anyagi egyensúlyát - nem lesz éppen kívánatos. A zsíros kenyér pedig már nem divat, marad az ital, ha a házigazda néhány napra megvonja magától a továbbiakban a szubjektív élvezeteket.
Hogy ezt hogyan csinálják másutt, ahol összejárnak az emberek? Azt hiszem, úgy, hogy egy kiskocsmában, vendéglőben vagy méregdrága helyen vendégelik meg egymást. Olcsóbb is, mint több inast alkalmazni, meg praktikusabb is: kevesebb a mosogatás, az előkészület. Nincs utána takarítás, rakosgatás, nem törnek a herendiek, hiányzik a bűzök tartós kiszellőztetése a megfelelő, eposzokban is akár kipróbálható jelzők, állandó megjegyzések kíséretében.
Ja igen, pénzük (is) van hozzá.
Kedves barátaim! Én maradok itt, ha lehet. Mindenkit szívesen látok egy pofa sörre vagy egy fröccsre! Esetleg átrohanok egy kis virsliért is!
- DI -
2001. január 26., péntek 22:06
