|
Negyven esztendeje ítélték
el a hite miatt
Dr. Rédly Elemér :„A Gondviselés
ajándékának tartom a börtönéveket”
1992 augusztusa óta Sopron városplébánosa. Tanszékvezető
teológiai tanár a Győri Papnevelő Intézetben, ahol pedagógiát és katechetikát
tanít. Nagytudású, lelki embernek tartják hívei, aki nemcsak a szószéken
éli meg kereszténységét. Azt viszont kevesebben tudják, hogy nagy megpróbáltatásokon
kellett keresztülmennie, míg valóban választott hivatásának élhetett. Negyven
esztendeje, 1961. február 6-án került a tököli fegyházba, mivel nem volt
hajlandó kompromisszumokra meggyőződését illetően. Az évfordulón beszélgettünk
dr. Rédly Elemér városplébánossal.
– A letartóztatásom nyilván nem volt előzmények nélkül.1953-ban
kerültem Budapestre a papnevelő intézetbe. Akkor találkoztam először az
úgynevezett papi békemozgalommal, amit az akkori ideológiai vezetés alkalmazott
annak érdekében, hogy az egyházakat ellenőrzése alá vonhassa. Kötelező
volt eljárnunk azokra a nyilvános ülésekre, amit ennek a célnak az érdekében
szerveztek. Azt kívánták tőlünk, hogy mi ezzel egyetértsünk. Kispap társammal
elmentem ezekre az összejövetelekre, de nem akartam elfogadni az ott hallottakat.
Nem volt kétséges számunkra, hogy ennek a célja az egyházleépítés. Egy
rövid idő után – ezen okok miatt – nem mentünk el a békeülésekre. Ez nem
tetszett az államhatalomnak. 1959 januárjában, egy újabb kihagyott alkalom
után kizártak tizennégy kispapot az intézetből, minket pedig – akiket már
felszenteltek – hazaküldtek egyhónapos szabadságra. Visszatértünk után kizárt testvéreink mellett próbáltunk szolidaritást vállalni, levelet
írtunk a püspököknek, a szemináriumok vezetőinek az ügy újravizsgálása
érdekében. A levél után egy héttel püspökkari gyűlést hívtak össze, s téves
megítélés alapján azt a döntést hozták, hogy nem állnak az ügy mellé, sőt,
minden kispapnak alá kellett írnia egy nyilatkozatot, hogy nem ért egyet
azzal a levéllel, amit mi küldtünk szét. Ezt a kispapok többsége nem tette
meg. Kilencvenhat kispapból 82 az utcára került. Felada-tunknak tartottuk,
hogy a kizártak továbbtanulását megszervezzük, ami természetesen illegális
volt. Tudtuk, hogy az egyházügyi hivatal felfigyel tevékenységünkre, de
mi úgy éreztük, hogy semmi államellenes dolgot nem teszünk. Nemcsak engem
tartóztattak le azon az éjszakán, hanem körülbelül százötven
katolikus papot, szerzetest, szerzetesnőt s világit.
– Milyen vádak alapján ítélték el?
– A tárgyalás június végén volt, három és fél
év börtönbüntetést kaptam. Az ítélet indoklása nagyon jellemző a koncepciós
perekre. Kiforgatva vallomásainkat a vád az volt ellenünk, hogy én és
társaim háborúval kapcsolatos rendszerváltáson spekuláltunk, rendszerváltozás
esetén keresztény társadalmat akartunk felépíteni. Ebből a célból foglalkoztunk
a kirúgott kispapokkal is. A vád minden eleme igaz volt, csak az nem, hogy
a rendszerváltás miatt foglalkoztunk a kispapokkal. A célunk: ne veszítsék
el ezek az emberek a hivatásukat. Ezt sikerült elérnünk.
– Hogyan emlékszik a börtönévekre?
– A börtönt általában nem tartják jó helynek.
Én mégsem negatívan gondolok ezekre az esztendőkre - annak ellenére, hogy
ténylegesen voltak nehéz napok. Abban a tudatban éltem, hogy nem bűnöm,
hanem hitem miatt vagyok bent. Ez nagy erőt, kitartást adott. Én
amúgy jókedélyű ember vagyok. A börtönben sem veszítettem el humorérzékemet.
Utólag a Gondviselés ajándékának tartom azt a több mint két évet, amit
Tökölön töltöttem. Találkozhattam, beszélgethettem másként gondolkodókkal,
nem hívőkkel, akikkel egyébként a mindennapi életben nem beszélgettem volna.
Nagyon sokat tanultam ezektől az emberektől, ami nagyon mély lelkipásztori
tapasztalatot jelentett a jövőbeli hivatásomra nézve.
– Okozott-e megingást hitében, hivatásában a
börtön?
– Egy pillanatig sem. A jövőm teljesen bizonytalannak
látszott, de hittem Isten gondviselésében. Nem láttam előre, hogy miként
lesz a továbbiakban, de az idő bebizonyította: jól döntöttem. Nem gondoltam
volna, hogy néhány évtized múltán az egész rendszer kártyavárként omlik
össze, s azt sem, hogy Isten milyen gazdagon megáldja életemet, szolgálatomat.
– A szabadulás után mégsem gyakorolhatta a hivatását.
– Öt évig voltam „rugállományban”. Öt évig nem
szolgálhattam papként. Az ötödik év volt a börtön utáni év, mikor egy évig
mosógépszervizben dolgoztam. Itt is folytatódott az a lelkipásztori tapasztalatszerzés,
ami a börtönben kezdődött.
– Hogyan kamatoztatja munkájában azokat az ismereteket?
– Megtanultam megérteni a másként gondolkodó
embereket. Azt szoktam mondani, nekem már nem tudnak sok újdonságot beszélni,
mert akkoriban nagyon sok mindent megtapasztaltam. A nem hívő, a nem katolikus
emberek megtanítottak arra, hogyan értessem meg magamat velük. Ezek az
évek tettek dialógusképessé a másként gondolkodókkal.
– Azóta történt egy rendszerváltás. Van-e ma
hasonló hitpróba a keresztények előtt?
– Ma is áldozatot kell vállalnia, aki komolyan
meg akarja élni hitét. De ez az áldozatvállalás most más jellegű. Akkor
sem kívántak az embertől nyílt hittagadást, csak olyan magatartást, ami
ellentmond a valódi hitnek. A mai liberális világ egyik veszélye a gyakorlati
materializmus, magyarul az anyagiasság. Az anyagi javak érdekében nem érnek
rá sokan a hitükkel foglalkozni. Ez a felfogás nemcsak a hitet, hanem az
emberi kapcsolatokat is veszélyeszteti. A papoknál a legnagyobb probléma
az, hogy az emberek anyagias szemlélete miatt aránytalanul kevesen vállalják
a papi hivatást. A hivatást vállalók éppen ezért nagyon túlterheltek. Legjobb
lelkiismerettel végzik munkájukat, de nem képesek mindazt megtenni, amire
szükség volna. Egy másik probléma – szerintem – a keresztény ember részvétele
a közéletben. A hívő embernek igenis vállalnia kell véleményét, meggyőződését
a közéletben, a politikában. Egy pap ne politizáljon, de legyen véleménye
a társadalmi és gazdasági kérdésekben, ezt mondja el, akár a prédikációban
is. Kereszténynek lenni nem azt jelenti csupán, hogy naponta imádkozom
– ami nagyon fontos –, hanem azt is, hogy a mindennapi életben keresztény
felfogásban élek, úgy a családomban, a munkahelyemen, vagy akár a közéletben,
döntéseimet elsősorban nem a gazdasági érdek határozza meg, hanem a keresztény
meggyőződésem.
Merényi Zoltán
2001. február 10., szombat 14:24
|
