Okmányiroda avatás Sopronban
Okmányirodai regisztráció és ügyfélváró
Az Országgyűlés 1999. évben döntött az Okmányirodák felállításáról.
Ezzel, a meglévők mellett újabb körzetközponti feladatot kapott a soproni
önkormányzat.
A feladat telepítése szakaszosan történt:
2000. január elejétől a személyazonosító igazolvány kiadása és a személyazonosítót,
valamint lakcímet tartalmazó hatósági igazolvány kiadása került az okmányirodákhoz.
2000. november 1-től a vállalkozói igazolványok kiadása került vissza
a kamaráktól.
2001. január elejétől a vezetői engedélyek (jogosítványok) kiadása,
és a járművekkel kapcsolatos okmányokkal összefüggő igazgatási ügyek kerültek
ide.
Dr. Eiselt György helyettes államtitkár a gépjármmű okmányok irodában
Az soproni Okmányiroda végleges helyét a Fő tér 5. szám alatt alakították
ki. A helyiségek tevékenységek szerinti felosztását, az informatikai és
biztonsági rendszereket, valamint a munkatársak "ergonómiailag" is megfelelő
munkakörülményeit maximálisan biztosítják.
A soproni okmányiroda jelenlegi tizenhét munkatársának Sopronon kívül
28 település polgárainak okmányügyeit kell intézniük.
Az okmányirodai ügyek nagy ügyfélforgalommal járnak, és nagyon munkaigényesek.
Komoly számítástechnikai hátteret kívánnak a folyamatos adatátvitel miatt.
Mindezeket a követelményeket a soproni okmányiroda kialakításánál figyelembe
kellett venni.
Dr. Eiselt György Ünnepi beszéde
Dr. Eiselt György a Belügyminisztérium helyettes államtitkára ünnepi
beszédében elmondta, hogy az Okmányirodák létesítésének szándéka, a felkészülés
10 éves munka eredménye.
1990-ben kezdődött meg a felkészülés, 1992-ban került sor az első törvény
elfogadására, a célok megfogalmazására, nevesített feladatok meghatározására.
A megvalósítás 1996-os halasztását követően és az 1999-ben történt
törvényvéglegesítés után, 2001. elején az okmányirodákat meg kellett nyitni.
Időközben az Európai Uniós alapkövetelmények figyelembevételére is
sor került, olyan közhiteles nyilvántartásra van szükség, amely az EU normáknak
is megfelel. 2003/2004 - re az okmányok megfelelnek az EU követelményeknek,
így azokat 10 évig nem kell módosítani, csak biztonságosabbá tenni. Jelenleg
258 okmányiroda működik az országban, amelyek öt hét alatt több mint 500
ezer okmányt adtak ki. Ha ez a tendencia marad, akkor az éves statisztika
hét millió okmány lesz.
Simon Mária csoportvezető bemutatja a személyi igazolvány
és lakcímkártya kiállító irodát
Dr. Eiselt György kitért arra is, hogy az egyes irodák több létszámigényt
jeleztek, mint amennyi jelenleg biztosított. Ezt enyhítendő, a vonatkozó
rendelet módosítását kezdeményezték, amely lehetővé teszi majd az önkormányzatok
számára, hogy az okmányilletékből származó bevételt az önkormányzatok okmányirodáinak
létszámfejlesztésére fordíthassák. Ezzel az intézkedéssel közel 500 millió
forintot enged át a központi költségvetés az önkormányzatok részére.
Dr. Eiselt György BM helyettes államtitkár végezetül megköszönte a
város polgármesterének, jegyzőjének és a képviselő-testületének munkáját,
támogatását, amelyet az Okmányiroda létesítéséhez biztosítottak.
A megyei Közgyűlés elnökeként Ivanics Ferenc üdvözölte a megye második
legnagyobb okmányirodájának ünnepélyes megnyitását.
Szerinte Sopron méltán bizonyította számos területen, hogy kiemelt
helyet foglal el, s most bizonyítania kell a közigazgatás területén is.
Mint körzetközponti feladatokat ellátó városnak, a Soproni Okmányirodának
jelenleg 28 települést kell ellátnia.
A város igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy az új eljárásról
a települések jegyzői minden szükséges információhoz hozzájussanak, minden
érdemlegeset megtudjanak.
Fontos és elengedhetetlen ez, hiszen a körzetbe tartozó települések
polgárai előbb vagy utóbb, ügyfelei lesznek a Soproni Okmányirodának: akár
személyigazolvány, akár jogosítvány vagy éppen gépjárművel kapcsolatos
ügyeik intézése kapcsán.
Az Okmányiroda kialakításánál végzett átgondolt munka eredményeként,
a rugalmas és hosszantartó ügyfélfogadási idő figyelemmel volt településekről
érkezők közlekedési körülményeire is.
I. emeleti ügyfélváró
A regionális program egyik része az erős városhálózat kialakítása, amely
keretében szeretnék a városokat - köztük Sopront - megerősíteni. Az 1950-es
vármegyerendszert-járást érintő reform után most újra Sopronban összpontosulnak
a feladatok.
Az erős város a térség erőközpontját jelenti, amely a környező települések
igényeire is figyelemmel van. A megyei önkormányzat szempontjából ez feltétlenül
fontos szempont.
Végezetül Ivanics Ferenc üdvözlte a nemrég megalakult Sopron és Vidéke
Térségfejlesztési Társulás létrehozását és kifejezte azon véleményét miszerint
a soproni Városházán tapasztaltak a regionális programba megfelelően illeszkednek.
Dr. Gimesi Szabolcs Sopron Megyei Jogú Város polgármestere megköszönte
munkatársainak, azt, hogy megfeleltek a közelmúlt legnagyobb közigazgatási
kihívásának, következetes stratégiai tervezőmunkával kidolgozták a Soproni
Okmányiroda létesítésének és működésének feltételeit.
Dr. Gimesi Szabolcs polgármester ünnepi beszéde
A kialakítás költségét a központi forrás nem fedezte, így a soproni
önkormányzatnak jelentős hozzájárulást kellett biztosítania létszámban
is.
A tervező, szervező munkánál - mint Sopron polgármestere elmondta -
elfogadták a központi ajánlást, miszerint célszerű az okmányirodai tevékenységet
a hagyományos népesség nyilvántartásra alapozni. Ez jól bevált a gyakorlatban
is. Elfogadták az anyakönyvi tevékenységnek az okmányiroda keretein belül
működtetését is.
Az Okmányiroda kialakítása és működtetése során felmerült negatív tapasztalatokról
szólva dr. Gimesi Szabolcs szólt az informatikai rendszer tökéletesítésének,
a jogalkalmazás gyakorlatlansága, a jogértelmezési gondok megoldásának
szükségességéről.
Dr. Becher Rezső irodavezető tájékoztatója
Az eredeti célunk megvalósításához, a szolgáltató, polgárbarát ügyintézés
érdekében még sok lépést kell megtenni, amelyhez a szükséges alapot, az
anyagi és szakmai szerepvállalást a Belügyminisztérium biztosította, melyért
a város nevében dr. Gimesi Szabolcs polgármester ezúton mondott köszönetet.
NZS-té
fotó:sztoth
2001. február 15., csütörtök 23:52
|