Magyar Mónika és Szőcs Géza grafikusművészek az Erdélyi Házban

Sopron belvárosában, a Szent György utcán jártamban szinte naponta találkozom Magyar Mónikával és Szőcs Gézával; többször el-elbeszélgetünk mindennapi dolgainkról. Az ő mindennapi dolgaikhoz inkább a művészet tartozik, ezért többnyire a művészetről, alkotásról, grafikáról, tárlatokról esik szó.
Többször jártam a Szent György utcai műhelyükben, ahol Magyar Mónika és Szőcs Géza műhelytitkait, ha akartam volna, akkor sem sikerült volna kilesnem, csak különböző fázisokban kiteljesedésüket váró alkotásaikat láttam.
A legutóbb a Műcsarnokban rendezett grafikai tárlaton való részvételük kapcsán ejtettünk szót - miről is másról, mint - a grafikáról, és akkor a grafikában fellelhető gondolatiságról szólva arról beszélgettünk, hogy a grafikát ábrázolómúltjából adódóan hogyan lehet a költészethez hasonlítani.
Arról is szó esett, hogy ahogyan a költészet igazi mély megértéséhez esetenként nem elég csak magát a nyelvet ismerni, ugyanúgy a grafika teljes megértése egy bizonyos szintű képi műveltséget feltételez a közönségről, akinek szükséges egy olyan vizuális kultúrával rendelkeznie, amely által a látványt befogadja, megérti, az ábrázolást elvonatkoztatja.
A grafika igen árnyaltan fogalmaz, sokszor megkockáztatja a filozófiát, mondhatni, sokszor filozofikussá válik, azzal, hogy nem a világ szolgai leképezése, hanem a környező világ ábrázolásához hozzáadja a művész a saját világát, egyéniségét.
Szó esett arról is, ahogyan a művek így önálló gondolatok hordozóivá válnak, és ahogyan ezek kommunikálnak a nézővel.
A művek tervezése során - mondta Szőcs Géza - a vizuális szabályoknak, a csaknem hatezer éve kimunkált törvényszerűségeknek működniük kell. Hogy ez a gondolatátvitel - egy adott szellemi szinten való kommunikálás - miként sikerül, nagyban függvénye annak, hogy ezeket a törvényszerűségeket ki mennyire tudta elsajátítani.
A nézőnek az a dolga, hogy ezt elfogadja, és egy jó kép akkor jó, ha gondolatokat generál, vagy érzelmeket vált ki a nézőből.

A kiállítást Vásárhelyi Antal grafikusművész, a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének elnöke nyitotta meg

Hogy az ő esetükben miért nehéz műhelytitkokat meglesni, az talán a következőkben kiderül. Az előző hasonlattal élve, mint ahogyan a vers keletkezésének titka sem annak lejegyzésének momentumában rejlik, bizonyára, ugyanúgy Mónika és Géza grafikáinak elkészülte sem köthető egyetlen pillanathoz, még ha végső formájukat ott, a Szent György utcai műhelyben nyerik is el.

A Magyar Mónika és a Szőcs Géza Fövényverem utcai Erdélyi Házban kiállított képeiben - rézkarcok és rézmetszetek - első látásra, az található, ami a mi sekélyes életünkből, a felszínes kapcsolatainkból és találkozásainkból hiányzik.
S bár a kétszemélyes tárlaton bemutatott munkák technikájukat illetően a hagyományos sokszorosító grafikai eljárásokkal készültek és bár illendőségből az eredeti lenyomat jelzést is viselik - a művészek bevallása szerint - ennek ellenére csupán egy-egy lenyomat készül belőlük.
Manapság a technika egyfajta reneszánszát éli, azonban értékét mégsem elsősorban az határozza meg, hogy hány lenyomat készül belőlük.
Sokkal inkább az, ahogyan a művész a technika adta lehetőségeket fel- és kihasználja, és amennyire a kész mű gondolatilag-tartalmilag fajsúlyos, formailag ennek megfelelően kiérlelt és megmunkált.
A műveknek kell megszólalniuk, nem a blöff, hanem az szellemi, érzelmi tartalom, a kitartó munka, némely esetben a bravúr hangján.
A kiállítótermeken az alkotók igen jó egyensúlyt megtartva osztoztak meg. A két különböző terem mindegyikében mindketten jelen vannak, az elsőben a súlyosabb, a második teremben a könnyebb, játékosabb, levegősebb műveiket mutatják be.

Mindezekkel a szemközti oldalon valamelyest lazább és oldottabb hangulatot teremt Magyar Mónika öt részes A cet sorozata, amely élményfeldolgozásában és gondolatvitelében - nem utolsó sorban összefüggő folyamatosságában - rokon vonásokat mutat a Hullámok címet viselő sorozatával.

Az előző művek dinamikájához képest kiegyensúlyozottságot, analitikusan elemző szemléletet tükröznek statikusabb képei (Zárva). Alkotójuk összegez, úgy hogy a divatos ezred végi-eleji misztikát következetesen kikerüli és mégis ezredvégit alkot
A két alkotó együttszereplése, az azonos műfaj és technika teremtette összehasonlítási kényszeren túl, önként adja magát a kérdés, hogy egy közös műteremben dolgozó, fizikailag egy kis térbe összezárt két ember ötletei, gondolatai hogyan hatnak egymás műveire.
Mindketten állítják, hogy nem létezik az egymás másolása, ismétlése, de együtt élnek, ezért a legfőbb élményeket együtt élik meg és így a szellemi közösségben fellelhető a kölcsönhatás.
Magyar Mónika és Szőcs Géza két szuverén alkotó akik magukkal, egymással és a világgal összhangban vannak.
Szőcs Géza az alkotásban a nemes, a klasszikus értelemben vett munkát tartja fontosnak, azt amely a mögötte felhalmozódó élettapasztalattal további munkára ösztönöz.
A művész hitvallásához, gondolataihoz, a tradíciókhoz hűen alkosson, képet készítsen, és ne kereskedjen - vallja. Vegye tudomásul azt is, hogy nem mindig értik meg, sőt, néha kinevetik.
Az alkotásra a gondolatok ösztönözik, úgy érzi, hogy hasonlóan ahhoz, ahogyan a hangyák görgetik a kis homokszemcséket, hogy abból a labirintusukat felépítsék, a művészi alkotás is, napról, napra, óráról órára, percről percre mindig talál egy olyan gondolatot, amelyet végiggörget, amelyhez hozzátesz valamit, és abból egyszer majd egy vár lesz. Nem egyik pillanatról a másikra jön az ihlet. Van gondolat, amely évtizedeknek a munkája alatt érlelődik ; a már meglévő gondolathoz-műhöz nap mint nap még hozzátesz valamit.

Szőcs Géza a külső impulzusokat próbálja alkotásaiba sűríteni, az előtte, mögötte és a jelenben tapasztaltakat, a jelent-múlt-jövőt akarja az egyszerre, egyidejűleg összesűríteni. Ezt egy folyamat, amely során nap mint nap az alkotásban, önmagában valami változást visz végbe. A filozofikus gondolkodást műveli, azt ami most nem nagyon divat, mert időigényes, mert odafigyelést és elmélyülést kíván.

Magyar Mónika nem vet papírra minden fázisfolyamatot.
Folyamatosan a fejében tart és érlel több gondolatot, és papírra csak a legutolsó fázisokat veti. Az egész egybeszerkesztetten lényegében a gondolataiban áll össze, ezáltal összesűríti az alkotás munkafolyamatát. A képzőművész érzékszerve főleg a látás, amiben kifejeződik, mindaz, az élmény, ami ér, vallja, azért az alkotás számára a belülről jövő, vagy a külső környezeti élmények képekbe való összesűrítése.
A mostani kiállításon bemutatott műveire lehet-e mondani, hogy XXI: századiak? A CD-lemezek feldolgozásával készült képek ugyan ezt a századot idézik, ám a gondolatok, amelyeket közölnek, vagy az élmények, amelyeket kiváltanak örök érvényűek. Ilyen tekintetben a művészetben nem a fejlődést, hanem a változást tartja fontosnak: egy egyiptomi alkotás is lehet kortárs, amennyiben ma is gondolatokat közöl- vallja Magyar Mónika. Az embernek a tapasztalatszerzéssel személyisége változik, ez megjelenhet a műveiben, ám a művészetben, magában, a korokon belül nincs fejlődés, csak változás.
Magyar Mónika a gondolatközlésre az itt bemutatott technikát tartja a legmegfelelőbbnek. Nyugat-Európában is már lecsengőben vannak a számítógépes grafikák, inkább visszajön a manualitás, emberi tevékenység felértékelődése.

Két fiatal alkotó, műveivel ismerkedhet meg az, aki betér az Erdélyi Házba, olyanokkal, akik lendületük és tettvágyuk teljében vallják, hogy torz a kép, amely szerint a XXI. századi művész mindent letipor, hagyományokat rombolva, mindent meg akar mutatni és újra akar teremteni.
Vallják, hogy a művészet nem azonos a totális extravaganciával. Tisztában vannak a tradíciókkal: vagy művelik azokat, vagy azokat tiszteletben tartva lépnek tovább.
Művészként arra törekednek, hogy olyan nyomot hagyjanak, amely megmarad akár több ezer év múlva is. Lehet, hogy az alkotásnak bárkinek csak ezzel a hittel lenne szabad nekivágni?
A kiállításról pedig elmondták, hogy annyiban fontos a kiállítás, amennyiben az itt megjelentek ez alkalommal a képek kapcsán összejöttek, gondolatot cseréltek és egy kis ideig együtt, egymásra időt és figyelmet szentelve közösen és vélhetően hasznosan eltöltöttek egy kis időt.

Magyar Mónika és Szőcs Géza közös kiállítása megtekinthető március 2-ig naponta 10-15 óra között az Erdélyi Házban.

té