CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. április 15., hĂ©tfĹ‘, Anasztázia, Tas napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Lélektől lélekig  

Bőség lakik-e a szívünkben?

Lk 6.39-45 Hasonlatot is mondott nekik: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod testvérednek: Testvér, engedd, hogy kivegyem a szálkát a szemedből! - holott a te szemedben nem látod a gerendát? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és csak aztán láss hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből. Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, sem rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. A fát a gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek tövisbokorról fügét, s gyalogszederről sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat. Hisz a száj a szív bőségéből beszél.
Az elmúlt vasárnap Jézus az evengéliumon keresztül arra adott választ, hogy a szeretet milyen fokán érhetjük el, közelíthetjük meg a tökéletességet, Istent. A mai evangélium inkább arra keresi a választ, hogy a hétköznapjainkban hogyan lehet megállapítani valakiről, hogy mennyire felel meg a viselkedése annak, amit Isten kíván tőlünk?
Itt tegyünk egy rövid kitérőt! A rendszerváltás időszakában komoly problémát jelentett az egyházaknak, és benne a világiaknak is, hogy mit kezdjenek a hatalmasan megnövekedett látogatottsággal és népszerűséggel, mi legyen a "damaszkuszi út nagy forgalmával", hogyan becsüljék fel a végső, a valós igényt, mely a kezdeti időszak után majd megmarad, és végül, de nem utolsósorban: mindenfajta elítélés helyett hogyan ítéljék meg a nagy odafordulások őszinteségét?
A múlt vasárnapon arról gondolkodtunk, hogy az aranyszabály aktív és passzív, pozitív és negatív ívét hogyan lehet felhasználni? Ma nagyon szimpla a dolgunk, ugyanis egyszerűen arról van szó, hogy Jézus nem vallásosságról beszél, hanem tettekről és gyümölcsökről. Lehet persze fontos egy megvallás, mondjuk egy népszámláláskor, de az igazi hovatartozást az dönti el mások, de Isten szemében is, hogy milyen "termést" hozunk. Több evangéliumi szakasz is kapcsolódik a maihoz, a szőlővel kapcsolatos Jézusi mondások, a munkásokkal kapcsolatos tanítás, de az elátkozott fügefa története is.
Tény, hogy hiába mindenfajta megvallás, ha a gyümölcs ehetetlen: ez az, ami a bensőnkből származik (önmagától kínálkozik az összehasonlítás a szeretethimnusszal ... "ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom"). A szív bőségéből szól a száj és cselekszik az ember. Ennek alapján a türelmes és szeretetben történő kivárás az, ami megfelel az első kérdés feltevésének. Csak ki kell várni! Mihelyst nem "jövedelmező" a dolog, azonnal átfordul a nagy megtérő, és lesz belőle, ami volt, csak más zászló alatt. Ha magunkról is hasonló helyzetben ugyanezt a bizonyítványt ki merjük állítani, akkor nem kell álszeméremből a másikról hallgatni.
Ha pedig másnál a gyümölcsöt más zászló alatt találjuk ízletesnek, nem kell óckodnunk attól, hogy vele közösségben mutatkozzunk. Ő már bizonyított: bőség lakik a szívében, abból merít. Türelem mindenhez kell, noha ebből van a legnagyobb hiány.
Vannak persze olyan elkenések, melyek a legnyugodtabb embert is kiborítják: ilyenkor hallgatni bűn, mert mások számára mégiscsak a homo christianus, a Krisztus szerint hiteles ember az - akár világi, akár klerikus -, aki közelebb viheti Istenhez. Ez pedig a fő hivatásunk, ahogyan a múlt vasárnapi aranyszabályban hallottunk. Így kapcsolódik össze a saját, önös érdekünk mások sorsával, így nem választható szét csupán egy szóbeli elejtett vallomás alapján az emberek tömege választottakra és elveszettekre. Ne felejtsük el! Itt van a határ! Ez már a féltékeny Isten felségterülete, számunkra csak a törődés marad mint lehetőség.
Ne felejtsük el, hogy ez a vasárnap az utolsó előkészítő, évközi vasárnap a nagyböjt megkezdése előtt. Az összegyűlt tanítás alapján már nem nehéz belehelyeznünk magunkat az advent utáni időben a második, nagy lelkiismeret-vizsgálat, egyáltalán a nagyböjt időszakának feladatkörébe, hogy húsvétunk Istennel közös, kegyelemmel teljes legyen!
- DI -



2001. február 23., péntek 21:00


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület