CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. április 23., kedd, Bel napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

KultúrVáros  

Mondta Can Chi fu

Egy csöppet sem csodálkoznék, ha a Tibet hegyeinek lábánál sétálva tanító, oly sok társával együtt méltatlanul elfeledett nagy tanítóról, Can Chi fu-ról nem hallottál volna.
Ugyanígy nem maradt fenn a neve örök kérdező tanítványának Cre Tenin ce-nek sem, aki néha ezzel halálra idegesítette mesterét.
Ilyenkor az kisebb kőlavina kíséretében elvonult, hogy újra rendezze tanítvány-összegubancolta gondolatait. Talán nem leszünk méltatlanok e zsengék felidézésére, melyeket csak a szóhagyomány átadása vitt tovább nemzedékről nemzedékre.


Történt egyszer, hogy Cre Tenin ce ezt kérdezte akkor még halhatatlannak hitt mesterétől:
- Mondd, nagy mesterem, Can Chi fu! Miért van az, hogy egyes embereket mások oly szívesen vesznek a szájukra?
Can Chi fu sokáig úgy tett, minha gondolkodna, majd miután kétszer majd hasra esett az utat elzáró kődarabban, leült, és fájós bütykét tapogatva csak a fejével intett az egyik, felettük magasodó hegycsúcsra.
- Látod azt a magas hegyet, kedvenc tanítványom, Cre Tenin ce?
- Látom - felelte némi tanakodás után a tanítvány.
- Azt is látod, hogy mi van előtte és utána? - kérdezett tovább a mester.
- Előtte is a kék ég, utána is a kék ég - felelte a gondolattolulásban éppen nem szenvedő kérdezett.
- Íme a válasz a kérdésedre! - sóhajtott egyet a mester, miközben egy lepattanó kő nyomát tapogatta ősz fején.
Cre Tenin ce hallgatott. Minden tisztességes tibeti tanítvánnyal szemben ez nála annak a csalhatatlan jele volt, hogy egy kukkot sem értett a tanításból.
Nem hiába volt nagy tanító (és ügyesen leplezve szószátyár) Can Chi fu! Most sem hagyta annyiban.
- Amint láthatod, a hegycsúcs nem változik, ott áll már egy ideje, s ha mások is úgy akarják, még egy darabig nem kopik el. Előtte nincs semmi, utána sincs semmi, de felette mindig ott a felhő. A felhő azt hiszi, hogy alatta bújik meg a hegy, pedig fordítva van. Az egyik láthatatlan elem áramlik fel rajta, mert útját állja. Lehűl, és láthatóvá válik. Aztán a másik oldalon már felmelegszik, ahogyan lefelé áramlik, és ismét nem látható. A hegycsúcs azok az emberek, akik ott állnak mások előtt, valamiben akadályozzák őket. A másikak pedig csak azért láthatók, mert megmásszák az akadályt.
- Most már csak azt mondd meg, jó tanítványom, Cre Tenin ce, hogy melyik van a másik által!
- Hát a felhő a hegy által! - vágta rá jó tanítvány.
- Látod, még ez sem biztos. De az biztos, hogy másképp lehet, hogy soha nem látnánk őket, nem hallanánk róluk, ha nincs előttük az akadály - fejezte be tanítását Can Chi fu. Újra ugrott egyet, mert ismét egy kőre talált az úton, de arra még futotta az erejéből, hogy Cre Tenin ce lelkére kösse, el ne felejtse terjeszteni a tanítást, mert Can Chi fu-nak nem sok gyengéje akadt, de az biztos, hogy rettenetesen hiú volt.
- DI -



2001. február 25., vasárnap 18:15


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület