Taurus, Taurus

A márciusi égről szóló írásunkban már szóltunk néhány szót a téli égbolt egyik legszebb csillagképéről. Sokak kérésére most következzék egy hosszabb írás róla...

A csillagképek története:

Őseink szárnyaló fantáziája rátalált azokra a fényes csillagokból álló, jellegzetes csoportokra, amelyeket bizonyos mitológiai alakokhoz, állatokhoz vagy tárgyakhoz hasonlatosnak találtak. Ez volt a csillagászat történetének az a korszaka, amikor kialakultak a csillagképek. (A csillagképeket alkotó csillagok nincsenek egyforma távolságban a Földtől, csupán tőlünk nézve úgy tűnik, mintha egy helyen lennének.) Számuk és pontos vonalaik évezredeken keresztül változtak, míg végül a Nemzetközi Csillagászati Unió határozata a teljes égboltot 88 csillagképre osztotta. Ettől kezdve a csillagképek nem csupán a fényes csillagok által kirajzolt furcsa alakzatokat jelentik, hanem az égbolt bizonyos, pontosan körülhatárolt területeit.

Taurus - Bika

Ékes csillagaival, köztük a két híres csillaghalmazzal, a Pleiadokkal és Hydokkal az északi égbolt egyik leglátványosabb csillagalakzata. Mivel a Bika közel van az égi egyenlítőhöz, ezért a csillagzat jó része a világ minden tájáról látható. A legfenségesebb látványt a térítőkről és az északi félteke téli égboltján nyújtja.

Világszerte bikának vagy tehének képzelték a csillagképet. Az egyiptomi kultúra a Kr. e. utolsó évszázadoktól Ozirisz bikaalakjával és nővére, Ízisz istennő tehénalakjával kapcsolta össze.
A görög mitológiában két legenda is kapcsolódik a Bikához. Az egyikben a lót a féltékeny Héra tehénné változtatta. A másik sezerint pedig Zeusz szelíd bika alakjában csábította el Europét.
Mithras bikaisten perzsa eredetű napkultusza az egész Római Birodalomban elterjedt. A rómaiak azonban Bacchust, a bor istenét is látták a csillagképben.

Ebben a csillagképben található az M1 jelű köd, a Rák-köd. A legismertebb szupernóva-maradvány és talán az egész égbolt legfigyelemreméltóbb objektuma. Ez a mélyégobjektum a Kr. u. 1054-ben megfigyelt szupernóva-kitörés (a minimum 7-10 naptömegű csillagok élete végén bekövetkező robanás) maradványa. A gigászi robbanás a csillag anyagának legnagyobb részét szanaszét szórta a térbe, amiből egy azóta is táguló gázfelhő keletkezett. Tőlünk 6500 fényév távolságban van, és jelenlegi átmérője 10 fényév. 1844-ben Lord Rosse vette elsőként észre a finom szálas szerkezetet a ködben, amely őt a rák lábaira emlékeztette - innen ered a köd neve.

A Pleiadok (Fiastyúk)

A legismertebb csillaghalmaz. Az amatőr csillagászok megfigyeléseinek kedvelt célpontja. Az égre felnézve a legtöbb ember azt hiheti, hogy a Kis-Göncölt találta meg, amikor először megpillantja. Habár a csillagcsoportot a világon mindenütt "hét nővérként" emlegetik, voltaképpen 6-9 csillagát láthatjuk szabad szemmel. A legérdekesebb azonban az, amikor távcsővel (elég egy egyszerű binokulár is) figyeljük meg: több ezer csillagot láthatunk.
A Fiastyúk tőlünk mért távolsága 410 fényév (egy fényév az a távolság, amelyet a fény egy év alatt megtesz). A Fiastyúk egy mozgási halmaz, azaz a halmazhoz tartozó valamennyi csillag a térben egymással párhuzamosan, azonos irányban mozog.
A Pleiadok az ókor óta nagy érdeklődést keltett, és néha önálló csillagként is kezelték. A hinduk a tűzistent látták benne, más kultúrákban madáralakot öltött, a középkori Európában (így Magyarországon is) Fiastyúkként emlegették. Mivel a rómaiak szerint a Bika kapcsolatban állt Bacchusszal, a Pleiadokat sokszor képzelték szőlőfürtnek.
Legtöbbször azonban hét nővérnek látták a csillaghalmazt. A görögök úgy tartották, hogy ők Atlasz és Pleioné lányai, akik szűlőként a nyolcadik és kilencedik csillagként szerepelnek.
A Pleiadokat övező egyik legenda szerint e lányok Artemisz istennű szűz kísérői voltak. Amikor Orion üldözőbe vette őket, az istenek meghallották segélykiáltásukat, és galambként az égre helyezték valamennyit.

Hyadok

A Bika csillagkép másik híres csillaghalmaza. Ez a feltűnő, háromszög alakú nyílthalmaz alkotja a csillagkép művészi ábrázolásain a Bika fehét. A Hyadok is egy mozgási halmaz. A Hyadok elnevezése a görög hüein szóból származik, melynek jelentése: esni. Ezek a csillagok balszerencsét hoztak a földművesekre és a tengerészekre, mivel a viharos esőzések időszaka egybeesett az égbolton való első feltűnésükkel. (Az ókorban az első megjelenésük és az utolsó eltűnésük időpontja május és november végére estek). Ovidius római költő megemlíti, hogy a nővérek keservesen siratták fivérüket, miközben könnyeik záporesőként hullottak a földre.
 

Bacsi

Felhasznált irodalom:
Geoffrey Cornelius: Csillagképek kézikönyv (Magyar Könyvklub, 1998)
A. Rükl: A világűr képes atlasza (Springer, 1996)
Csilagászat: Fogalmak, magyarázatok (Diáktéka Kiadó, 2000)