Erre az angyal eltávozott

Lk 1.26-38 A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.
A magyar nyelv csodálatos gazdagsága, köznép méretű szeretetáradása figyelhető meg az ünnep névadásában. Egy nappal hátrébb került megünneplése, mivel 25-e főünnep, nagyböjti vasárnap 2001-ben. A hivatalos elnevezés száraz, tényközlő: "Urunk születésének hírüladása".
Túl minden csodán, az új élet keletkezésének, a fogamzásnak csodáján, a munka, a lemondás gyümölcsének születésén, melyet a mezőgazdaságból élő népek kiszolgáltatottságukban tudtak csak igazán értékelni, a becéző elnevezés jelzi a minőségi változást. Az új élet, az új gyümölcs más, mint ami eddig volt. Egy termő ág, melynek eddig csak a vad alapja, gyökere volt, nemes vesszővel párosul, az húsába mélyed, szerető kéz köti szorosra az új kapcsolatot, s ezentúl a fa nemesnek nevezhető, és ez gyümölcsén is meglátszik. Többet és ehetőt terem.
A karácsonyi születés előtt 9 hónappal új, termő ág nő a genealógia fáján, az új gyümölcs pedig különleges fán: a keresztfán terem. Így kapcsolódik össze a látszólag oly távol eső két ünnep nagyböjt előkészületi idejében.
Vannak beolthatatlannak tűnő vad fák. Valamiképpen ilyennek tűnik az a folyamatában két lábra merészkedő, és Istent káromló csökevényes faj is, melyet embernek, gondolkodó embernek nevezünk. Csak azért jöhet létre az egyik oldalról a beoltás, mert "Istennél semmi sem lehetetlen". Még ez sem.
A másik oldal nem kevésbé izgalmas: egy egész néptörzs szabályrendszerét kell áthágnia valakiknek, hogy igent mondjanak egy nagyobb jóra. A szabály (a kőtábla) adója maga változtat a játékszabályokon. Megteheti, mert Ő alkotta. Megtehető (mindenki részéről?), mert Isten előtt kedves az engedelmesség. "Az Úr szolgálója vagyok".
Vajon ma hányan vannak az Úr szolgálói? Hányan mernek, mernének az emberi, sőt isteni szokásrendnek ellene mondani (nem kell, hál' Istennek, mert a termő ág gyümölcsöt termett és nem vágattatott ki tövestől), hogy Isten terve rajtuk keresztül így valósuljon meg, hogy fájdalmas, vagy kevésbé fájdalmas módon az ő testükbe mint ágba oltódjon bele a nemes szándék?
És hányan tartanak ki a nemes ágat kiszolgáló törzs funkciójánál, amikor minden más változatlan, amikor az új ág botrány és fájdalom eszköze, ha az angyal már eltávozott, ha a közvetlen, látható-tapasztalható összeköttetés megszakadt ég és föld között? Ha üresség van, ha szívet-tépő csönd van, ha látszólag minden más előbbre kerül, ha egyedül kell megállni, szemben az áradat rettenetes erejével?
- DI -