Az elmélet után a gyakorlat

Jn 8.1-11 Jézus kiment az Olajfák hegyére, majd kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” - felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
- Igen! Szép-szép az elmélet! - mondták már többször is tanítványok, s velük együtt mi is, akiket végigvezettek az úton. Igaz, mindig példabeszédekben, tehát a gyakorlatban is előforduló helyzeteken keresztül - de mi a gyakorlat?
A felvetett kérdésre - válaszul - az evangélium Jánostól veszi át a házasságtörő asszony történetét.
Első következtetés: megkönnyítendő az ember dolgát, csökkentve a megfelelő mélységű lelkiismeret feladatát, sokan Jézus egyetlen, hátra nem hagyott "írásbeliségéről", a homokba írásról azt mondják, hogy minden odalépőnek a bűneit írta a porba az Úr. Én nem ezt gondolom. Inkább úgy vélem, hogy ezzel is mintegy kívül helyezte magát, mással volt - úgymond - elfoglalva, és a lelkiismeretükre bízta a megkövezést - ítéletet és végrehajtást - várókat. A végeredmény a lényeges, melyről nem is olyan régen már hallottunk: a szálka és a gerenda hasonlata.
A másik következtetés: Jézus bíró is, akinek joga van ítélni, de hatalma van megbocsátani. Egyetlen feltétel a bocsánatra az igaz bánaton kívül a komoly elhatározás: a bűnt és a bűnre vezető alkalmakat kerülni kell. Nemcsak a szexualitásban, de minden olyan helyzetben, aminek végeredménye a visszaesés lehet. Jézus tehát kimondatlanul is azt mondja: vannak alkalmak, amikor a kísértés erősebb lehet nálunk. Ezt - tudat alatt-felett - magunk is tudjuk, de a legjobban mégis mi lepődünk meg, ha ezt számon kérik. Kegyetlen és irgalmatlan egyházról beszélünk, amely-aki nem szolgálja az emberek érdekét, amikor vissza akarja tartani a delikvenst az alkalomtól. Pedig csupán Jézust ismétli: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
Az egyház nagyböjt ötödik vasárnapján azt szeretné, hogy az annyi hét tudatos készületének és Isten kegyelmének eredményeként elért kegyelmi állapot tartós legyen! Szeretné, ha a bánat és bűnvallás eseménye nemcsak egy periodikusan, kényszeresen ismétlődő valami lenne, hanem ennél több: egy, az életszentség felé irányuló út egy-egy lépcsője. Nem kötelező fellépni rá, de átugrani nem lehet.
- DI -