Újdonságok a Világegyetemről

Energiaválság – kültéri fénycsökkentés Kaliforniában

A tömegtájékoztatási eszközök által is részletesen taglalt  kaliforniai energiaválság február elején a sötét ég barátai számára kedvező fordulatot hozott. Mint az a napi híradások alapján ismert, a néhány évvel ezelőtti kedvezőtlen feltételű energiaszolgáltatási privatizációs szerződések nyomán a tavalyi év végére a kaliforniai legnagyobb áramszolgáltató cég csőd közeli helyzetbe került. Emiatt  áramhiány lépett fel, és a helyzet komolysága miatt Kalifornia állam kormányzója, Gary Davis, szigorú energiatakarékossági rendeletet hozott. A február 2-i D-19-07 számú végrehajtási utasítás rendelkezései szerint az állam legsűrűbben lakott területein szigorúan korlátozni kell a kültéri világítást. A rendelet végrehajtását március 15-től hivatalosan is ellenőrzik, az energiapocsékoló fényszennyezőkre napi 1000 dolláros büntetés vár. Habár a kormányzó nem részletezte pontosan a várható megtakarításokat, szeretné, ha az egész államra kivetítve a kültéri megvilágítás 50%-os csökkentését lehetne elérni. Sajnos a döntés ideiglenes jellegű, egy esetleges világítás-reformnak nyoma sincs a háttérben, így az energiaválság elmúltával várhatóan visszatérnek a korábbi fényes éjszakák. (A Sky & Tel. honlapja, valamint Kalifornia állam kormányzójának honlapja alapján: Ksl)

Szupernóva Kr. u. 386-ban

A címben említett „vendégcsillagról” a kínai krónikák tesznek említést. A Sagittarius csillagkép irányában felvillant szupernóva-robbanás nyomán keletkezett ködösséget nemrég sikerült azonosítani. A G11,1-0,3 jelű szupernóva-maradványt a Chandra röntgenteleszkóppal figyelték meg. Mallory Roberts (McGill University) bejelentése alapján az itt található neutroncsillag a híres Rák-pulzár után a második olyan szupernóva-maradványban lévő neutroncsillag, amelynek a robbanását korábban már feljegyezték. A G11,2-0,3 közel 15 ezer fényévre van tőlünk, röntgensugárzó pulzára másodpercenként 14-szer fordul meg a tengelye körül. Magát a ködösséget a 70-es években fedezték fel. Azonnal szóba került az esetleges kapcsolata az Kr. u. 386-os szupernóvával, de az akkori megfigyelések a neutroncsillag korára kb. 24 ezer évet adtak. Most a szakemberek a ködösség mérete és gömbszimmetriája alapján kizártnak tartják, hogy olyan régen történt volna a robbanás, így ismét ez a legvalószínűbb jelölt az Kr. u. 386-os eseményre. (Sky and Tel. 2001/01 – Kru)

Víz a Mars belsejéből

A bolygókeletkezési elméletek és a Mars felszínén megfigyelhető képződmények alapján egyértelmű, hogy egykor jelentős mennyiségű víz volt jelen a felszínen. Fontos kérdés, hogy honnan származott ez a víz. A legjelentősebb forrás természetesen a bolygó belseje lehet, ahonnan a vulkáni aktivitással juthatott a felszínre. Az 1865-ben Indiában lehullott Shergotty marsmeteorit alapján próbáltak az egykori magma víztartalmára következtetni a Massachusetts Institute of Technology és a University of Tennessee munkatársai. A Shergotty elég fiatal, kb. 175 millió éves meteorit, valószínűleg a Tharsis-hátság területéről származik. Víztartalma mindössze 130–350 ppm, ami igen alacsony érték. A meteoritban lévő piroxén ásványok kialakulásához azonban elméleti úton bebizonyítható, hogy ennél sokkal több víz kellett, méghozzá kb. 2%, ami már jelentős érték. (exosci.com 2001/01/25 – Kru)

Csendes a Vénusz?

A Cassini űrszonda 1998. április 26-án és 1999. június 24-én haladt el a Vénusz mellett. A szakemberek az adatok kiértékelése során nem találtak olyan rádióhullámokat, amelyek a Vénusz légkörében történő villámlásoktól származtak volna. Ellenben, amikor a Cassini 1999. augusztus 18-án elhaladt a Föld mellett, műszereivel átlagosan 70 villámlást észlelt másodpercenként. Ha van is villámlás a Vénusz légkörében, az a vártnál sokkal ritkább, vagy a földitől gyökeresen különböző lehet. Ha például alacsony frekvenciájú, 1 megahertz alatti rádióhullámokat keltenek a vénuszbeli villámok, azt a bolygó ionoszférája le tudta árnyékolni a szonda detektorai elől. A Földön az erősebb villámok az ún. felhő–föld villámok, míg a felhő–felhő villámok sokkal gyengébb kisülésekkel járnak. A Vénuszon a felhőréteg kb. 40 km magasan kezdődik – ez lényegesen több, mint a földi 5–8 km, talán ezért a gyengébb felhő–felhő villámok jellemzők a bolygón. További érdekes lehetőséget kínálnak a nemrég felfedezett felhő–ionoszféra kisülések. Ezek a Földön is csak alacsony frekvenciájú rádiójeleket okoznak, és elméletileg a Vénuszon is előfordulhatnak. A vénuszbeli villámok ötlete akkor került reflektorfénybe, amikor 1978-ban az egyik Venyera leszállóegység olyan alacsony frekvenciájú rádiójeleket rögzített, amelyek feltehetőleg villámoktól származtak. 1979-ben a Pioneer Venus is észlelt hasonló jeleket, de 1990-ben, amikor a Galileo űrszonda elhaladt a Vénusz közelében, csak néhány gyenge impulzust detektált.
A vénuszbeli villámok lehetősége legelőször még jócskán az űrszondás megfigyelések előtt merült fel. A Vénusz éjszakai oldalán ugyanis sokszor figyeltek fel a vizuális észlelők halvány derengésre az elmúlt 300 évben. Tom G. Slanger (SRI International) és kollégái 1999 novemberében a 10 m-es Keck I teleszkóppal vizsgálták a bolygó felsőlégkörét. Sikerült 557,7 nm körül (ami zöld színnek felel meg) gyenge fénylést rögzíteniük a bolygó éjszakai oldalán, ami a felsőlégkörben lévő oxigénatomoktól származott. A légköri szén-dioxid a nappali oldalon a Nap ultraibolya sugárzásától szén-monoxidra, illetve atomos oxigénre bomlik. Az atomos oxigén egy része a magaslégköri szelek révén az éjszakai oldalra sodródik, és amikor itt oxigénmolekulákká rekombinálódik, zöldes sugárzást bocsát ki. Ez a jelenség azonban igen gyenge, és feltehetőleg nem ad teljes magyarázatot a vizuálisan megfigyelt fénylésre. (Sky and Tel. 2001/01, JPL PR 2001/01/19– Kru)

Új űrszonda tervek

A NASA olcsó Discovery-programja keretében 2006-ig három új szonda megvalósítására törekszik. A Dawn a Ceres vagy a Vesta körül állna pályára, és azok felszínét vizsgálná. A már régóta tervezett INSIDE Jupiter a Jupiter légkörét, mágneses terét tanulmányozná, és a bolygó belső szerkezetére próbálna következtetni. A Kepler elnevezésű szonda egy specializált űrteleszkóp lenne, amely Föld méretű exobolygókat keresne négy éven keresztül. A becslések alapján több százat találna ez idő alatt. (Spaceflight 2001/01/05 – Kru)

A csillagközi anyag kémiája

A földi élet keletkezésében kulcsszerepet töltöttek be azok az alapvető anyagok, amelyekből az első sejtek létrejöttek. A NASA Ames Laboratóriumának munkatársai szerint ennek a prebiotikus kémiai fejlődésnek jelentős része a csillagközi térben is megtörténhet, azaz nem szükséges hozzá egy bolygó felszíne. A csillagközi anyagban gyakori vízjég, ammónia, szén-monoxid, szén-dioxid és metanol keverékét abszolút nulla fok körüli hőmérsékletre hűtötték. Ezután vákuumkamrában erős ultraibolya sugárzásnak tették ki a keveréket. Eredményként a vártnál sokkal változatosabb, több száz féle bonyolult molekula alakult ki a fagyott anyagban. Ezek víz jelenlétében gyakran építettek fel olyan membrán-szerkezeteket, amelyek a legelső sejtek előfutárainak is tekinthetők. (Itt tehát még nem élő anyagról van szó, mindössze bizonyos molekulák alkotta fal /membrán/ által lehatárolt apró cellákról, amelyek szerkezetileg emlékeztetnek sejtre.) (exosci.com 2001/01/30 – Kru)

Váltás az MGS programjában

A Mars Global Surveyor eredeti programja, amelynek során több új adatot szolgáltatott a Marsról, mint a korábbi űrszondák együttvéve, 2001. február 1-jével lezárult. A kitűnően üzemelő MGS küldetését egyelőre 2002 áprilisáig hosszabbították meg. A kutatás új szakaszában az érdekes területek részletes térképezése, és a jövőbeli potenciális leszállóhelyek vizsgálata lesz a fő feladat. Az MGS programjának eddigi eredményei közül a legfontosabbak: 1. bizonyítékot szolgáltatott rá, hogy lokálisan és időszakosan ma is zajlik vízáramlás a bolygón, 2. az ősi melegebb időszakok nyomán nagyon sok tavi üledék található a Marson, 3. a bolygó nemcsak élete elején volt „meleg”, hanem több „meleg” időszaka is volt, 4. az északi féltekén egy hatalmas óceán létezhetett, 5. a déli féltekén a felszín mágnesezett sávjai a földi óceánközepi hátságoknál megfigyelhető kéregkeletkezésre utalnak, 6. aktív homokmozgás ma is zajlik a bolygón, a légkört porördögök töltik fel állandóan finom porral. (JPL PR 2001/01/31 – Kru)

Spirálgalaxisok őse?

A fényes kompakt galaxisok olyan csillagvárosok, amelyek enyhén lapult ellipszoid megjelenéssel rendelkeznek, és 7-10 milliárd fényév távolság között a leggyakoribbak. Egy nemzetközi csillagászcsoport több ilyen galaxis színképét rögzítette az ESO VLT rendszerének egyik távcsövével. A spektrumok sok fém s emellett nagy mennyiségű por jelenlétére utaltak. A fényes kompakt galaxisok színképe, csillagtartalma feltűnően hasonlít a spirális galaxisok magjához – ez alapján feltételezik, hogy a kérdéses csillagvárosok tulajdonképpen ősi spirális galaxisok. Spirálkarjaik még nem alakultak ki, illetve a magot övező korongban egyelőre nem indult meg heves csillagkeletkezés. Mindez azt az elméletet támasztja alá, hogy a mai, nagy tömegű csillagvárosok fokozatosan érték el jelenlegi méretüket. (Spaceflight 2000/12/ 29 – Kru)
Az APM 08279+5255 jelű kvazár egy kb. 12 milliárd fényév távolságban lévő fiatal, alakulóban lévő galaxis, amelynek központi fekete lyukába hulló anyag erős aktivitást produkál. Egy nemzetközi csillagászcsoport a VLA műszereivel a rádiótartományban szén-monoxid nyomára bukkant a kvazárról készült színképben. Ahol szén-monoxid van, ott még több hidrogén lehet – a kutatók becslése alapján a hidrogénfelhők tömege nagyságrendileg 100 milliárd naptömeg körüli. A gázanyag tehát egy teljes galaxisnak megfelelő tömeget tartalmaz, és nagyon sok csillagnak adhat életet a későbbiekben. Az egyetlen kérdés: mennyi idő kell ahhoz, hogy a gázból csillagok szülessenek. (Spaceflight 2001/01/04 – Kru)
 

„Ráérős” óriásbolygók

A bolygókeletkezés elmélete szerint az óriásbolygóknak relatíve gyorsan kell kialakulniuk egy bolygórendszer születésekor a protoplanetáris korongból. A központi csillag felerősödő sugárzása ugyanis idővel kisöpri a hidrogéngázt, azaz elfogy az óriásbolygók „alapanyaga”. Persze azt nehéz megállapítani, átlagosan mennyi idő jut a bolygókeletkezésre, de többnyire néhány millió éves időtartamot becsültek. Az ESA Infravörös Űrobszervatóriuma (ISO) segítségével egy nemzetközi csillagászcsoport fiatal protoplanetáris korongok hidrogéntartalmát vizsgáltak. A béta Pictoris, a 49 Ceti és a HD135344 mind olyan objektumok, amelyek protoplanetáris korongja gyűrűkké darabolódott fel, azaz előrehaladott fejlődési állapotban van. Az ISO eredményei alapján a kérdéses korongok mindegyikében még legalább 10 Jupiter kialakulásához elegendő mennyiségű hidrogén van jelen. Mindezzel az óriásbolygók kialakulásának lehetséges időtartama kb. 20 milliárd évre tolódott ki. (Spaceflight 2001/01/05 – Kru)

Az EUVE program vége

2001. január 31-én véget ért az EUVE (Extreme Ultraviolet Explorer) program, és az űrszondát átmenetileg kikapcsolták. Az 1992. június 7-én felbocsátott szonda legfontosabb megfigyelései közé tartozott a csillagközi anyag feltérképezése a Nap körüli térségben, valamint az ún. lágy gammaismétlők megfigyelése. Az eredetileg három éves élettartamra tervezett szonda jócskán túlteljesítette az elvárásokat. Utoljára 2002 februárja körül fogják feléleszteni, hogy irányítani tudják a földi légkörbe lépésének helyét. (Sky and Tel. 2001/02 – Kru)