|
Kiállítás Olasz Ferenc szakrális fotóiból
A Soproni Katolikus Konvent Bán János Közösségi háza ad helyet ismét egy rangos fotókiállításnak. Olasz Ferenc fotográfusnak, Alsópáhok szülöttének, közel hetven művészeti film alkotójának szakrális fotóiból összeállított tárlata látható itt április 17-től. (A "fotóról üvegen át digitális fotó" minősége meg sem közelíti az eredetit, csupán illusztrációként tesszük azokat közzé.)
A kiállítást Dr. Reisner Ferenc templomigazgató nyitotta meg a virágvasárnapot megelőző szombat délutánján.
Az alkotó önéletrajzi vallomásában "zajos, túlhajszolt életünket megszólító, meditációra hívó hangnak" szánja a kiállított fotókat, melyek munkásságát keretezik, mint ahogyan mindenhol faluja két széle közt hordozza életét, és azt végigkísérik az ott elhelyezett keresztek.
A kiállítás mottójául szánhatta az ókori keresztény jótanácsot: "Ne mondd a fényt árnyéknak, az árnyékot pedig fénynek!" Itt, ebben a mondásban találkozik a fotográfia művészete átvitt értelemben is az értelmezett mondással, hiszen az interpretáló ezen felszólítás "szolgája" kell, hogy legyen, világos útmutatóul minden keresőnek, akinek meggyőződése, hogy a multimédia korában is megszólítássá válhat egy látszólag statikus kép.
Kár tagadnunk, jelen esetben a jótanács valamiképpen konzervatív szemlélettel párosul. A képek gyönyörűek, mesteri kivitelűek. 26 db. nagyméretű, gondosan keretezett fotográfia függ a falakon. Egy-két kivétellel annyira modernek, amennyiben a rögzítés és a kivitelezés technikája az.
Néhány alkotásnak némi "anziksz-karte" íze van ugyan, és szinte bántó a nagy mélység-élesség, amivel készítették (nem választódik szét az "állítmány, az alany és a tárgy": a szakralitás hordozója, a környezet és az ember). Mintha az alkotó nem bízna magában a tárgyban, ezért teremt köré alkalomszerű környezetet vagy éppen részleteket emel ki belőle. Megideologizálni talán úgy tudnám legegyszerűbben, ha azt mondom, hogy szinte mindent görcsösen megmarkolva, amit a (nyilvánvalóan jó minőségű) objektív lát, nem engedi szabadjára képzeletünket, ezért nem tud a kiemelt szakrális tárgy elvonttá válni, irányt mutatni, egy meditáció alapjává válni. Nem egyszerűen "dokumentatív" jellegű a képek jó fele, hanem érdekes keveréke a véletlenszerű pillanatoknak, melyeket Olasz Ferenc sorol fel, tart kordában és keretben.
Ugyancsak zavaró itt-ott a kiemelt részlet túlnagyított volta, amikor a technikai részletek, a festéknyomok mellbevágó realitásai kötik le a figyelmünket.(Itt ugyanis a festési technikának semmi jelentősége nincs, nem ad pluszt a fémen-fán megragadt festékcsomó: nincs köze a lényeghez!) Ne feledjük, a szakralitás egyben bizonyos elkülönültséget is jelent, azaz jelenti a környezetet, amelytől valamilyen formában elüt, vagy azonos vele.
Számomra a bevezetőben megfogalmazott szándék a már-már szürreális és valóság mulandóságát is kifejező nagyításokban válik valósággá, ahol a rozsda foltjai, a temetőkert ritmusa, a széteső kereszt földhözragadottsága, a herma-szerűen kivágott szobor "pórusai" emlékeztetnek a dolgok eredetijére és céljára, mely paradox módon múlhatatlanságát éppen a mulandóban találja meg. Ezek a képek valóban aktuálisan, a nagyhét tartalmát hozzák a gondolkodásunk "felszínére".
Éppen a világi szépség hagyományos megfogalmazása miatt is, jogosan számíthat széleskörű érdeklődésre a tárlat. Nemcsak a keresztény, de a szépre érzékeny nem hívő és a kereső ember is okkal látogathatja meg a fotográfia technikai tökéletességén túl, szándékában érezhetően a transzcendenshez közelítő hagyományos fotográfiai kiállítást. S ha nem is minden képben, de egy-egy előtt meg lehet bizony állni, mert kölcsönösen kötődünk egymáshoz. Ami ott van, két kereszt, és ami itt belül van, két lépés között.
Az alkotások május 6-ig, szombaton és vasárnap 15-17 óráig, vagy a Katolikus Konventtel egyeztetett időben tekinthetők meg.(Sopron, Halász u.38.) Április 14-15-én a kiállítás zárva.
- DI -
2001. április 07., szombat 20:13
|
