Minap a műemlékek nemzetközi szervezetének, az ICOMOS Történeti Városok bizottságának tagjai jártak városunkban. A kiváló műemlékvédők, városrendezők és építészek Európa számos országából érkeztek. Legtöbbjük járt már Sopronban. Szoros programjuk ez alkalommal nem engedte meg, hogy városunk minden fertályát meglátogassák. Csupán a várfalakkal körbevett belváros megtekintésére futotta idejükből. Ismét megcsodálták a történeti városmag rejtett szépségeit, örültek a szakszerűen helyreállított házaknak és a régészek, művészettörténészek új felfedezéseinek. Szóvá tették azonban, hogy hova tűntek az emberek a belvárosból?
Vajon Önöknek, kedves olvasóink, feltűnt-e, hogy csendes belvárosunk az utóbbi időben még csendesebbé vált? Szinte úgy érzi az ember, hogy nem is élő városban sétál, hanem egy-két kíváncsi látogató társaságában szabadtéri építészeti múzeum elegáns termeit járja. Éppen csak a bóbiskoló teremőr hiányzik. Néhány érdekeltet megkérdeztünk, mi a véleménye a belváros elcsendesedéséről.
Dr. Winkler Gábor egyetemi tanár: A patinás belváros valóban egyre csendesebb. Már az utcai zenészek is csak a várostorony kapujáig merészkednek. Az éttermek, boltok egy része is bezárt. Úgy tűnik, a Fő téren túl alig él meg valaki. "A boltok ráfizetnek, az utcára kitett kalapok üresen maradnak" - állítják az érdekeltek. És ami nagyon bánt: az elhagyottság egyre inkább a városképben is érződik. A kiszabadított várfalak mentén kialakított sétányok kihaltak és lepusztultak. A Sax-ház reneszánsz udvarából sietve hátrál a turista: az udvarban romos háztartási gépek és járművek. Az Eggenberg-ház udvarában hiába keressük az egykor oly népszerű vendéglőt. A bazaltkockák közén tavaszra itt is, máshol is kizöldült a fű. Az egykori, hangulatos udvarban egykedvű üresség fogadja a látogatót.
Véleményem szerint több oka van az ürességnek és kihaltságnak. Az egyik ok: a történeti belváros a régmúltban sem volt kimondott kereskedő negyed. Sokkal inkább előkelő lakhely, közigazgatási és egyházi központ, a város közéletének színtere. A házak pincéjében pedig a "kincsek kincsét", a soproni bort őrizték. A házak földszintje igazából soha nem volt alkalmas nagyobb üzletek kialakítására. E célra ott volt a Várkerület, amely mára még jobban felértékelődött. Régen csak a boltok törekedtek a "vár-körre": ma úgy tűnik, hogy a bankok, irodák, képviseletek is ott érzik igazán jól magukat. A belváros - ki tudja miért - elvesztette egykori presztízsét.
Persze, vannak gyakorlati okai is az egyre csendesedő belvárosi utcáknak. A területen sok a becses építészeti emlék: a műemléki hatóságok szigorú követelményeket támasztanak az itt vállalkozókkal szemben. Hosszan tartó engedélyezési eljárás, sok-sok megkötés: ez a sorsa minden új ötlet megvalósításának. A gépkocsiforgalom megcsendesítése sem kedvez az itteni vállalkozásoknak. "A jó vevő autón érkezik" - vélik az amerikaiak. Úgy tűnik, hogy manapság már Sopronban is?
Történelmi tény, hogy műemléki belvárosaink legtöbbje a második világháború után a legszegényebbek lakhelye lett. Vannak városok, ahol mára a "belvárosban lakás" ismét a magasabb társadalmi pozíció jelképévé vált: több nagyvárosunkban éppen a történeti városmagokban alakult ki igazi versenyhelyzet a lakáspiacon. A belvárosi lakások magas áron, egyedülálló "eszmei értékük" elismerésével kelnek el. A soproni városmagban ma is sok a szerény igényű, rossz adottságú lakás. "Piaci helyzetről" egyenlőre nem beszélhetünk. Pedig a világon mindenütt tudják, hogy a történeti környezetet becsülő, anyagilag is tehetős lakosság felpezsdíti egy-egy történeti negyed életét. Sopronban ma ez még nem így van.
Mit lehet tenni? Előre bocsátom, azt, hogy a mi belvárosunkból egyetlen nagy, rikító és zajos "shopping-centre" legyen, nem szeretném. Persze, valamiféle "Disneyland"-nek sem örülnék igazából. Mindenekelőtt a belvárosi lakások használati színvonalán emelnék. Emellett pedig óvatosan, okosan az idegenforgalmat növelném. Ehhez pedig "események" kellenek, olyan alkalmak, amelyek nagy rendszerességgel az élénk életű Várkerületről a belvárosba csalják a látogatókat.
Az elmúlt hetekben a városháza fogadótermében üléseztünk. Szemem elkalandozott Ágoston Ernő pasztellképein, melyek a város történetének egy-egy eseményét idézik fel. A képeken római polgárok, csuhás középkori szerzetesek, királyok, hercegek, derék bortermelők és kisiparosok. Csupa-csupa esemény. Velük szeretnék találkozni a belváros utcáin, méghozzá megfelelő rendszerességgel. Nem lehetetlenség: Bostonban például minden péntek, szombat és vasárnap este eljátsszák a híres "tea-délután" eseményeit (a függetlenségi háború közvetlen kiváltója: az amerikaiak tengerbe szórták a gyarmatosító angol kereskedők tea-rakományát). És a városháza előtti tér Bostonban minden hét végén roskadozik a helyiektől és a látogatóktól. Úgy vélem, lenne lehetőség az ilyen rendezvények számát növelni Sopronban is.
És végül türelemre inteném polgártársaimat. A belváros nincs tragikusan rossz állapotban, kapkodásra tehát nincs okunk. És miközben aggódva nézzük a belváros életét, örvendetes jelenségeket is tapasztalhatunk. Rendeződött például a Templom utcai házak sorsa. Az épületek közel húsz éve üresen álltak. Most magánerőből újulnak meg, szakszerűen és látványosan. Pl. a Templom utca 20. számú épületben a Wollner Kft. megbízásából a Műemlék helyreállító Kft egy magas színvonalú, az előkelő belvároshoz méltó szálloda kialakítását végezte el. A belváros presztízsét okos előrelátással, lépésről-lépésre kell megteremtenünk. Legyünk óvatosak és előrelátók, s közben soha ne felejtsük: öreg földrészünk egyik érintetlenül fennmaradt, zárt középkori városmagjáról van szó, Európa kultúrájának megismételhetetlen és utánozhatatlan csodájáról. Kár lenne hibázni!

WG