Az I. világháború utáni legjelentősebb vidéki harangöntöde a soproni Seltenhofer-féle gyár volt. A harangöntő családokra és dinasztiákra jellemzően itt is apáról fiúra szállt a mesterség, a harangok tervezésének, formázásának, a bronz olvasztásának, az öntvény kikészítésének, a toronyba való felszerelésének sok-sok tapasztalatot, tudományt és titkot jelentő módszere nemzedékről nemzedékre öröklődött.

    A bécsi harangöntő mester, Seltenhofer I. Frigyes Keresztény (1789-1846) 1817-ben nyerte el a soproni polgárjogot. Harangöntő azonban jóval korábban, Dr. Csatkai Endre, a híres soproni helytörténeti kutató és múzeumigazgató adatai szerint már a XVII. században élt a városban. Pfistermeister János József, Köchel János György és Mahr Ferenc folytattak itt harang- és ágyúöntő mesterséget. Ez utóbbi műhelyét vásárolta meg a mai Magyar utca és Pócsi utca sarkán, hátulról a mai Toma utca határolta területen Seltenhofer I. Frigyes, ahol három évtizedig folytatta mesterségét, majd 1846-tól fiának, Seltenhofer II. Frigyesnek (1817-1903) adta át az üzem vezetését. Seltenhofer II. Frigyes 1886-ig vezette a műhelyt. Ő alapozta meg az üzem jó hírnevét, a profilt a tűzoltószerek gyártásával is bővítette. Fiai, III. Frigyes és Lajos már gyárként vezették a vállalkozást, s a háború kitöréséig évente több, mint száz harangot öntöttek a hazai és a környékbeli országok templomai számára.
    1919-től vezette Seltenhofer IV. Frigyes a gyárat. A trianoni békediktátum után a háborúba elvitt harangok pótlása konjuktúrát jelentett a cégnek. 5000. harangjukat 1936-ban öntötték saját templomuk, a soproni evangélikus templom számára. A nagy gazdasági válság visszavetette a termelést, majd a háborús készülődés miatt inkább a tűzoltószerek gyártása került előtérbe. Összesen kis híján 6000 harangot öntöttek. A gyár életének végét a II. világháborúban elszenvedett bombázás jelentette.
    Ezen emlékek a még ma is fellelhető Sopronban gyártott harangok felmérését tűztem ki magam elé célul, amikor a múlt ősszel néhány napon át a soproni és néhány környékbeli templomtoronyba felmásztam, s a harangok adatait lejegyeztem. Mind a négy Seltenhofer mester által öntött harangot, sőt még 1792-as Köchel-harangot is találtam.
Az adatok felvételével a teljességre nem törekedhettem, hiszen arra nagyobb létszámú és technikailag jóval korszerűbben felszerelt csapatra lett volna szükség. Munkámmal arra szeretném irányítani a figyelmet, hogy a templomokba járó hívek, de a harangok szavát szerető emberek is legyenek kíváncsiak arra, hogy az életük eseményeit kísérő harangszót milyen harang adja, ki készítette azt, mikortól függ a helyén, felirata és díszítményei mire utalnak, hiszen ezzel múltunk, történelmünk egy-egy szelete világosodik meg.

    Az Öntödei Múzeum, a magyar öntészet szakmúzeuma, 1964-es megalakulása óta feladatának tekinti a harangöntés tárgyi emlékeinek és dokumentumainak gyűjtését. Kiszely Gyula múzeumalapító, Maréchal Károly, Buzánszky Albin kohómérnökök és dr. Patay Pál nemzetközi hírű harangkutató nyomdokain haladva az utóbbi években az I. világháború óta eltelt időszak műhelyei és mesterei munkáinak felderítésére helyeztük a hangsúlyt.
    E munkában dr. Patay Pál harangfelvételi módszerére és dr. Pilissy Lajos fémöntészeti kutató segítségére támaszkodhattunk. A soproni harangöntés kutatásában az utolsó mester leszármazottja, Szedenikné Seltenhofer Mária, dr. Szála Erzsébet, dr. Láng Jánosné, Tóth Imre és dr. Macher Frigyes soproni helytörténészek, valamint a Tűzoltó Múzeum voltak segítségünkre. Gombos Lajos aranykoszorús mester és fia, Miklós készséggel álltak rendelkezésünkre, hogy őrbottyáni műhelyükben e bonyolult technológiát tanulmányozhassuk, ill. a budapesti Szlezák László vezette öntöde történetét felderíthessük:
    Az I. v.h. utóit gyártott diósgyőri acélharangok, valamint az Európa-szerte híressé vált magyar találmány, a Jeney Tibor-Oborzil Edit iparművész házaspár által készített réselt alumíniumharang történetének felderítésével is foglalkozunk.
Munkáink publikálására és a harang, e kultúrtörténeti tárgy más intézményekben folyó kutatásainak közkinccsé tételére 1997-ben egy harangtörténeti ankétot rendeztünk. Az ország különböző helyeiről érkeztek érdeklődők, ezért érdemesnek tartottuk a folytatást.
    Az 1999-es, 2. ankéton 12? magyar kutató mellett már neves német kampanológusok (H. Drescher, H.M.Rincker, P.Claus) is tartottak előadást. Kétnapos tanulmányutunkon Esztergom híres harangjait, az őrbottyáni harangöntödét, az ópusztaszeri restaurált harangformát, valamint a szegedi Fogadalmi Templom Sinnben öntött nagy harangját kerestük fel.
    Mostani, 3. ankétunkat a Seltenhoferek iránti tiszteletből Sopronban rendezzük a Polgármesteri Hivatal védnökségével. A szervezés során minden soproni kolléga és intézmény a legmesszebbmenőkig segítette munkánkat, s ezért köszönetet mondunk.
    Köszönet a külföldi előadóknak, hogy megtisztelték rendezvényünket, s köszönjük C. Grassmayr úrnak a bécsi tanulmányút előkészítését.
    A 3. harangtörténeti ankét valamennyi előadójának, résztvevőjének sikeres munkát, gyümölcsöző további együttműködést és szép élményeket kívánok

Lengyelné Kiss Katalin
Öntödei Múzeum igazgatója