Csillagászati híreink

Törpék egy gömbhalmazban

Az NGC 6752 Tejútrendszerünk egyik gömbhalmaza, amely 13 ezer fényévre van a Földtől. Egy nemzetközi csillagászcsoport a 8,2 m-es VLT Kueyen-teleszkóppal vizsgálta a képződményt. Négyórás expozíciós idejű felvételükkel a halmaz halványabb tagjainak a színképét is sikerült rögzíteniük. Az egyes törpecsillagok között a várt hasonlóság mellett sok eltérés is mutatkozott. Míg pl. a vas aránya mindenhol azonos volt, az oxigén, kén, magnézium és alumínium arányában már jelentős eltérések mutatkoztak. (A nagyobb égitesteknél a jelenség a fejlődési állapottal kapcsolatos, a különböző fémek, amelyek már „legyártódtak” bennük, a külső rétegekben is megfigyelhetők.) A közel egyforma tömegű törpecsillagoknál, ahol idáig még nem jutottak a fúziós reakciók, így nem magyarázható az eltérés. Lehetséges, hogy lokális különbségek, vagy a keletkezési korban jelentkező minimális eltérések magyarázzák a dolgot, de az sem kizárt, hogy az életük elején különböző sebességgel mozgó égitestek valamiért eltérő összetételre tettek szert. (Astronomy 2001.06.06 – Kru)

A 2dF program

Mint arról a Meteor 2000/9. számának 11. oldalán beszámoltunk, a 2dF (Two-Degree Field Galaxy Redshift Survey) program a Világegyetem nagyléptékű szerkezetét tanulmányozza. Az akkori cikkben 106 ezer galaxis iránya és vöröseltolódása segítségével készítettek térképet a kutatók, és következtettek arra, hogy a Világegyetemben található anyag sűrűsége a tágulás megállításához szükséges kritikus értéknek 40ą10%-a. Az újabb hírek már 150 ezer vizsgált galaxis alapján 35ą10%-ra teszik a fenti értéket. Az eredetileg tervezett 250 ezer galaxis feldolgozása várhatóan 2001 végére sikerül. (Sky and Tell. 2001/3 – Kru)

Porkorong „üreggel”

Az LkHa 101 a Perseus csillagkép irányában, 522 fényév távolságban lévő fiatal csillag. A 10 m-es Keck I. teleszkóppal az égitest körüli porkorongot tanulmányozták az infravörös tartományban. A teleszkóp felbontását növelendő, a segédtükörre helyezett speciális maszk révén a fénygyűjtő felületet az eredeti 10%-ára csökkentették, és egyben speciális geometriájú különleges interferencia mintázatot „építettek” rá a csillag képére. Az eredményül kapott felvételeket interferometriai eljárásokkal dolgozták fel az optimális felbontás eléréséhez. A képek négyszeresen haladták meg a Hubble Űrteleszkóp maximális felbontását. Peter G. Tuthill (University of Sydney), John D. Monnier (Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics) és William C. Danchi (NASA/Goddard Space Flight Center) a felvételen a korong középső részén egy anyagban szegény területet talált. A porkorongra majdnem merőlegesen látunk rá, a kis szögeltérés miatt a ritka tartomány nem pont a korong közepén mutatkozik. A ritka rész átmérője nagyságrendileg akkora, mint a Föld pályája. Emellett sikerült egy korábban ismeretlen kísérőcsillagot is találni, 4 milliárd km-re az LkHa 101-től. Az optikai interferometriás technológia fejlődésével idővel lehetséges lesz egymástól nagy távolságra lévő teleszkópok képeinek összekapcsolása, és ezzel minden korábbinál nagyobb felbontás érhető el. (Sky and Tel. 2001/3 – Kru)

Újabb fekete lyukak

R. Mark Wagner (University of Arizona) és munkatársai egy feketelyuk-jelöltet találtak a Tejútrendszer halójában, 6000 fényév távolságban, 62 fok magasan a galaktikus fősík felett. Az objektum körül egy fősorozati, a Napnál kisebb tömegű csillag kering, 4,1 órás periódussal. Ez folyamatosan táplálja a fekete lyukat, a bezuhanó anyag erős röntgensugárzást okoz – ez vezetett a felfedezésre. A fekete lyuk mintegy 6–8 naptömegű. A rendszer érdekessége, hogy a fősorozati égitest olyan közel kering hozzá, hogy kb. 2–3 millió év múlva bezuhan a fekete lyukba. (space.com – Kru)
   Az ESO VLT műszerével a Centaurus A (NGC 5128) jelű, 11 millió fényévre lévő rádiógalaxist vizsgálták. (A 2000/10-es Meteor borítóján jól megfigyelhető a csillagvárost kettészelő porsáv, amely talán az óriás galaxis és egy kisebb csillagváros találkozójának a nyoma.) A Centaurus A az egyik legerősebb rádióforrás az égen. Az ESA Infravörös Űrteleszkópjával fedezték fel belsejében azt a 16–17 ezer fényév nagyságú hosszanti szerkezetet, amely a horgas elliptikus galaxisokhoz hasonlóan a centrumon halad keresztül. A VLT-vel a központi részről infravörös spektrumfelvételt készítettek, amely egy forgó korong jellegzetességeit mutatta. Az elemzés alapján a korongon belül kb. 200 millió naptömegű fekete lyuk található. Ez az első alkalom, hogy infravörös spektroszkópiás módszerrel sikerült egy fekete lyuk tömegét megbecsülni. (space.com  –  Kru)
   Joseph F. Dolan (NASA's Goddard Space Flight Center) vezetésével a Hubble Űrteleszkóppal a Cygnus-XR1 feltételezett fekete lyuk ultraibolya sugárzását vizsgálták. A cél annak az eseménynek a megfigyelése volt, amikor egy-egy erősen sugárzó felhőt magába „szív” a fekete lyuk, azaz eltűnik az eseményhorizontnál. Az akkréciós korong belső 1500–2000 km sugarú részén az erős gravitációs tér miatt az anyag a korongról „leszakad”, és a korábbinál sokkal gyorsabb ütemben pillanatok alatt bespirálozik a fekete lyukba, miközben sugárzásának gyorsuló és halványodó pulzációja, majd annak eltűnése figyelhető meg. (Valójában a gravitációs vöröseltolódás miatt a sugárzás valamivel az eseményhorizont elérése előtt válik észlelhetetlenül gyengévé.) Két ilyen eseményt sikerült azonosítaniuk 1992-es észlelések újraelemzésével. (STScI PR0103 – Kru)

Alapanyag csillagkeletkezéshez

Az NGC 2903 egy 10 magnitúdós, ismert horgas spirális galaxis a Leo csillagkép irányában. A Hubble Űrteleszkóppal a csillagvárosban zajló csillagkeletkezés térbeli eloszlását tanulmányozták. A galaxis magja környékén sok fiatal, 5–10 millió éves halmazt találtak, amelyek egy 2000 fényév szélességű gyűrű mentén sorakoznak. A heves csillagkeletkezés részben önmagát tartja fenn, és a fiatal csillagok szeleitől, szupernóvarobbanásoktól terjed tova az anyagsűrűsödés. Fontos szerepe van emellett a központi „horognak”, amelynek belső részén található a gyűrű. Az NGC 2903 is azokra a csillagvárosokra nyújt példát, amelyekben a horgas szerkezet mentén gáz áramlik a belső területekre, és ez táplálja a csillagkeletkezést. (Astronomy 2001.03. 05. – Kru)