Jn 21.1-19 Jézus újra megjelent a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál. Így jelent meg nekik: Együtt volt Simon Péter, Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, s még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Veled tartunk” - felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De akkor éjszaka nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. De a tanítványok nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” - felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét - mert neki volt vetkőzve -, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” - hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus odajött, fogta a kenyeret, s adott nekik. Ugyanígy halat is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik. Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen, Uram - felelte -, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram - válaszolta -, tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!” „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: „Kövess engem!”

Az első és az utolsó mondat között mérhetetlen a távolság. Ez az űr akkor keletkezett, amikor Jézus meghalt, a tanítványok féltek, bezárkóztak, sőt valószínű, hogy mindent otthagyva visszatértek korábbi munkájukhoz. Mintha mi se történt volna!
"Megyek halászni!" - kezdődik a történet. "Kövess engem!" - végződik.
Szokták mondani, ha valaki valamihez-valakihez közel kerül, és valamiért csalódik, még messzebb kerül, mint amennyire kezdetben volt. Péter tesz valamit, építi az életét tovább, de ott, ahol abbahagyta, és a többiek követik.
Kimentek halászni, és semmit sem fogtak. Már kezdődött így egy történet, és megismétlődik abban is, hogy csodálatos fogást eredményez az Úrnak, az ismeretlennek való engedelmesség. A felszólító nem ismerős, csak az eredmény. "Ex juvantibus" mondja az orvos, amikor utólag, mert valamilyen ismert gyógymód következtében megtörtént a gyógyulás, állítja fel a valószínű diagnózist. Itt is valami ilyesmi történt. Felismerték Krisztust, de a csodálatos halfogás miatt. Ekkor történik a személyes, egyénre lebontott felismerés: "Az Úr az!" Ő tette ezt, már más testben, már nehezebben felismerhető alakban.
Másfelé fordul a figyelem, hiszen a parton már sült hal várja őket. Jézus - az idegen - nem az ő "nagy fogásukra" pályázik. Nincs rá szüksége, sőt Ő kínálja meg őket. Következik a bűn megvallása és megbocsátása: a háromszori tagadás, háromszori megvallás. Ha eddig nem sejtette volna Péter, kivel áll szemben, most biztosan megtudja, hiszen az árulás és a felismerés csak kettőjük, az Úr és az ő titka.
Jézus pedig megbocsát, de akkor is végig kell járni az utat, amit kijelölt számára. Ez pedig az Ő követése. Ki ne ismerne magára a történetben, annak világos és sötét oldalaival együtt? A megkeresésre, majd a hűtlen elhagyásra, hogy egyszer már végleges következményekkel járjon a találkozás: A saját út felcserélése az Úttal, az igazságunk felcserélése az Igazsággal és kis, "maszek" életünk felcserélése az Élettel.
- DI -