Jn 13.31-35 Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőíti saját magában, hamarosan megdicsőíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova megyek, oda ti nem jöhettek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”

Lehet, hogy sok mindent tudsz rólam. Lehet, hogy tudod, templombajáró vagyok, lehet, hogy ismered a foglalkozásom, a szeretteimet, rokonságomat, hobbimat.
Ez mind fontos, akárcsak a kódolt világunk megannyi számsorozata, melynek segítségével a másik nevében majdnem mindent megtehetünk. Egyre nehezebb megtanulni a számítógépünk működtetéséhez, zsebkalkulátorunkhoz, bankunkhoz, a személyi létünkhöz, biztosításunkhoz, adóbefizetéshez, belépéshez, kilépéshez és még ki tudja mihez használandó jelszavakat, kódokat.
Van azonban egy kódunk, melyet Jézus hagyott ránk, melyet nem lehet kellőképpen "megtanulni", talán a legnehezebb valamennyi közül, hiszen napról napra, sőt pillanatról pillanatra változik. Helyzetről helyzetre külön kell megszerezni, mégpedig elég fáradságos munkával. Aki közvetlen receptet kínál a megszerzéséhez, az bizonyosan hazudik, hiszen a megközelíthetetlent kell látóterünkbe hozni, a tökéletességet kell megcélozni hozzá.
Ráadásul ez a kód csak akkor elfogadható, ha mások mondják rólunk. Itt kezdődik csak igazán a nehézség! Jót másról a legritkábban mondunk.
Mondta már valaki rólunk, hogy tanítványok vagyunk? Hogy szeretjük egymást?
Nem én vagyok az első és nem az utolsó, aki sok minden mást kicsit háttérbe szorítva, kicsit szorongva kérdezem: tudod rólam, hogy tanítvány vagyok, de legalábbis az szeretnék lenni? Ha nem tudod, nem a te hibád. A szentencia kimondatott, akkor válik igazán vonzóvá egy tanítás, ha a tanítvány követi Mesterét, ha látni rajta, hogy szereti a másikat és még sérvet sem kap tőle.
Ideiglenes jelleggel lehet baráti társaságot alapítani, de a tanítványok nemcsak a sört, a sportot, a hasznot szeretik a társaságokkal ellentétben. Ők egymást szeretik.
Nem azért, mintha valóban olyan szeretetreméltóak lennénk, hanem azért, mert valaki ezt már megtette, példát mutatott nekünk, szeretett bennünket, akik mind valamilyen módon megöltük egy kicsit. A peripatetikus iskolák mesterei sétálva tanítottak. Ő szeretve és meghalva tanított. Nem vagyunk egy kicsit parányiak ehhez a feladathoz?
Mondd! Mit tudsz rólam?
- DI -