Ma megkezdődött az érettségi írásbeli része.
A rádiók már a kezdetkor bemondták az irodalmi érettségi tételeinek címét. A kommentátor valószínűsítette, hogy legtöbben Babits M. Esti kérdés című versének elemző bemutatását fogják választani.
Feleségemmel a konyhában hallgatjuk a címeket, és próbáljuk beleélni magunkat a most szenvedő, izzadó érett-jelöltek helyzetébe. Nem hiszem, hogy bármelyik tétel kidolgozása (szöveggyűjtemény használható!) probléma lenne számunkra. Miután a két szélső tételt, a természet mint téma... ill. a konfliktusok a Bánk Bán-ban témakörét rövidre zárjuk, próbáljuk feleveníteni Babits költeményét - szöveggyűjtemény nélkül.
Eszünkbe jut az egymondatos vers, eszünkbe jut a világot átfogó látomásos körkép, és beugrik az alapkérdés, az élet fogantatása, valamint az elmúlás, a ciklikus változás csodálatos megfogalmazása.
Arra gondolunk, hogy '89-ben ezek a gyerekek 6 évesek voltak. Mennyire van öszehasonlítási alapjuk, mennyire tudatosult bennük, hogy vannak kikerülhetetlen alapkérdések? Mennyire mosta el ezeket az őket körülvevő konzumvilág? Mennyire képesek a magukénak vallani Babits gondolatait? Lesz-e olyan, aki éppen most fedezi fel, verejtékezés közben, hogy minek, miért is élünk?
Tudnak-e ezek a gyerekek azonosulni az élet teljes átfogására irányuló költemény soraival?
Ajándék tulajdonképpen ez a cím, mely messze túlmutat az előttük fekvő papíroson, betölti az emberek nagy részét, szétárad a Földön. Íme, ki lehet röpülni az írásbeli termének zárt ablakain... Nem gátolhatja őket semmi, a gondolat szabadon szárnyal, az egy, ami megmarad nekünk, bármily embertelen, stílusosan "nem humán" körülmények között.
Végül előveszem a polcról Babits kötetét, és miközben feleségem a krumplit pucolja, jól-rosszul felolvasom az Esti kérdést. Az artikulációm sem méltó a szöveghez, a hangsúlyokkal is baj van, mégis újra megpendül bennem a lehajló fűszál hasonlata.
Vége a felolvasásnak, hallgatunk. Majd szinte egyszerre szólalunk meg. Mindketten annak örülünk, hogy van erőnk újra elővenni a szép forrását. Érdekel, hogy ne mondjam, "feldob" a szellemi kihívás, eltölt talán az az érzés, amit Babits ki akart provokálni.
Örülünk, hogy a magunk számára megválaszoltuk már a kérdést, mi ketten, közösen és azonos módon. Halkan azért fohászkodom, hogy a mai "vizsgán", a felelet megadása sikerüljön - ott belül is - minden e témát választó fiatalnak. De nem állok meg itt. Hálával gondolok arra, hogy az érdeklődés, a tudatosítás igénye most is itt munkál bennem, hogy "úgy" nem öregedtem meg, hiszen mikor is volt már az a bizonyos régi érettségi?
- DI -