Az orvhorgászat tovább folytatódik

Havonta kívánok ezen a helyen beszámolni a horgászatra érzékenyek részére a Magyar Horgászban közölt érdekesebb eseményekről. Ezen túlmenően, ha valamelyik kedves horgász- társnak lenne mondanivalója, nyugodtan keressen meg e-mailen, és szívesen megjelentetjük írását vagy fényképét, illetve mindkettőt. Segítsetek, kedves horgásztársak változatosabbá tenni ezt a rovatot!

KÉREM FOLYAMATOSAN FIGYELNI EZT AZ OLDALT, MERT A CIKKEK EGYMÁS UTÁN KERÜLNEK RÁ, AHOGY IDŐM ENGEDI.

Szörényi Zoltán már 15. alkalommal ír erről a nagyon elterjedt magyar "sajátosságról".

Haléhség - ez a szó jutott először eszébe, amikor a Tiszán horgászott, és egyik barátja hívta telefonon. Tokaj környékén arra lett figyelmes, hogy a horgászok szaporán fogják a halat. Közelebb ment, mert őt is érdekli a halfogás, ugyanis ő is horgász.

Közelebb érve látta, hogy babahallal számolatlanul fogják a 20 cm körüli "bugylikat". Számon kérte szabálytalan tettüket, mire majdnem meglincselték. Nehéz is elképzelni, hogy mit csinálhattak az apró csukákkal, sok finom falatot nem adnak. Pár év múlva meg már sok örömet okozhatnának. Miért viszik el a horgászok - egy részük - azokat a halakat, amiket nem igazán lehet megenni? Ez a haléhség sok helyen tapasztalható.

Az őszi Rapala-Kupa utáni napon a szerző barátjával ott maradt csukázni. Barátjával a Nagymorotvát vallatták, eleinte nem fogtak, de később megtalálták a csukákat. A parttal párhuzamos medertörésen elhúzott nehéz támolygóikat szinte egyszerre kapta el egy-egy csuka. Mire a 3 és 1,5 kg-os csukáikat bilincsre fűzték, már hat csónak vette őket körül. Addig nem fogtak semmit, és látva az eredményt, a haléhségük odavonzotta őket. A két horgász kénytelen volt a víz távolabbi részére elvonulni, de ott is fogtak csukát, míg a helyükre ülők semmit sem. Persze, oda is követték a szerencsés horgászokat, míg ők tovább álltak.

Honnan ez a mohó vágy, hogy képesek az emberek így viselkedni, megszegni a horgásztársadalom írott és íratlan szabályait, ha nem a fizikai éhség űzi őket? Persze, nehéz elképzelni, hogy a remek szerelésekkel, japán motorcsónakokkal rendelkező horgászok éheznének. Gyakran láthatunk olyan képeket, amelyeken a mértéktelen zsákmányolás mámoraként díszelgő nagyszámú halat ábrázolnak, mint 50 sügér, 100 domolykó vagy 18 csuka.

"Érték és mérték" mondták elődeink, amit ma is jó lenne megszívlelni. Különösen nagy a csábítás így tavaszi tilalmak és telepítések idején. Közülük elég könnyű fogni, de nem sok élvezetet nyújt az ilyen fogás. Olyanok is vannak, akik számolatlanul fogják és viszik el a 15-20 cm-es csupa fej, csupa farok kis pontyokat, és adják a disznóknak. Azt mondják, ha mi nem visszük el, elviszi más. Ez a kollektív felelősség-áthárítás elég gyakran hallható gyenge védekezés. Ha az ellenőrzés szigorúbb lenne, akkor nem mernék sokan áthágni a szabályokat. Sokszor felmerül a gondolat, hogy vajon megtermelünk-e annyi halat, mint amennyi a statisztikákban szerepel a telepítések során. A csalás már hivatalos szinten is gyanítható.

Ha egy vízről hírt adnak, hogy lopják a halat, azt legtöbbször egyszerű horgász teszi, és a legritkább esetben a halőr vagy az egyesületi vezető. Így történt ez a Zalavári-híd környéki, már gátlástalan hallopásig fajuló esetben is. Újabb és újabb telefonok érkeznek, melyekben újabb részleteket közölnek. Most a süllő után a keszegre utaznak az orvhalászok és a gereblyések. Megpróbált a szerző utánajárni a dolognak. Mi lehet az oka ennek a nyílt, leplezetlen rablásnak? Hamar kiderült, hogy sokáig nem volt gazdája a területnek. A megyei horgász felügyelet már nem ellenőrzi a területet, a pályázat résztvevői meg nem érzik még magukénak a vizet. Így azután a sok bába között elvész a hal. Ezek után már nem is meglepő, ha a horgász tilalmi időben a forgalmas út mentén három bottal csukázik.

De térjünk vissza a Tiszához. A tavaszi tilalmi időszak előtt ott szokott horgászni a szerző. Március-áprilisban böjtöl, nem szokott horgászni, kivéve, ha valahol jó legyezési lehetőség adódik. Február utolsó napjaiban jó fogás szokott adódni, így aztán van mire emlékezni a böjt napjaiban. Legutóbb néhány gyenge ütés jelezte, hogy azért van még hal a Tiszában. Már második napja emelgette a kis gumihalat, mire végre fog egy kb. 40 cm-es süllőt. Sok benne az ikra, feszül a hasa, nincs is szíve hazavinni. Boldogan int búcsút a farkával és a horgász reméli, hogy néhány év múlva az utódokból sikerül fogni szép példányokat. Persze sokan voltak, akik a télen százszámra vitték el a süllőt a Tiszából. Az egyik rabolja a halat, a másik a maga módján telepíti azt.

Márciusban következik az álmodozás, a feltöltődés, a szerelés rendezgetése. Álom egy nagy hal fárasztásáról és a bizakodás a holnapi fogásban, élményben. Reménykedünk abban, hogy a döntéshozók visszaállítják a tiszai árterületeket, ahol a most alig termő, rossz minőségű földek víz alá helyezésével újra halban gazdag, vadregényes, természetvédelmi és idegenforgalmi szempontból is hasznos területek alakulnának ki.

Bizakodjunk abban, hogy előbb-utóbb csillapodik a magyar horgász haléhsége, nem lesz értelme az orvhorgászatnak, és befejeződhet végre ez a cikksorozat is.

Évente az európai hivatásos halászok kereken 1000 tonna üvegangolnát fognak. Ez huszonötször több, mint amennyire a horgászvizek állományának pótlására szükség lenne. Sok pénzért adják el az üvegangolnát a távol-keleti ínyencek számára.

Ritka érdekes "leletet" talált a Traun folyón J. Pifferling halőr, Bad Ischl közelében egy kimúlt 40 cm-es szivárványos pisztrángra akadt, amelynek szájából és végbeléből egyaránt kilógott egy ugyancsak kimúlt sikló. Úgy tűnik, hogy a hal a siklót fejjel előre nyelte le, az azonban nem múlt ki, hanem "vészkijáratot" keresett és a végbélnyíláson át próbált menekülni.

A németországi Deggendorf közelében kapott kétrészes wobblerre ez a pompás 13,5 kg-os süllő múlt év novemberében. 15 perces fárasztás után emelte ki kopoltyújába nyúlva Manfred Poltinger. A képen is mutatkozó jókora has magyarázata: a bekebelezett három darab közel 30 cm-es szilvaorrú keszeg.

Csodálatos felvétel egy jégmadár téli halfogásáról: a színpompás kis madár nekikészül a lékből kiragadott zsákmány lenyeléséhez.

Sajnos, nem mérte meg a két svájci fiatalember az Emme folyóból egy tavalyi forró, napos délutánon cseresznyével és harmatgilisztával fogott példányok (hatot egy délután) súlyát, de az bizonyos, hogy a legnagyobb hossza 62 cm volt.