Vígné Kovács Margit - akinek neve jelzi a Panoráma Rádiót, a Nyugati Kaput és a TIT-et - a felelős kiadója a Soproni Kalendárium 2001 című kiadványnak.
A kiadványt sok minden jellemzi, ezek közül, minden konkrét megnevezés nélkül, néhány dolog leírásra kívánkozik.
Maga a Hillebrand Nyomda gondos nyomásában készült kis alakú könyv a századfoduló és századelő hagyományait eleveníti fel, mikor is a hasonló típusú könyvekből mindenki asztalán a petróleumlámpa mellett ott hevert egy-egy ronggyá olvasott példány, nem lehetett eleget nyomni belőle. Azóta már közkinccsé vált az irodalom - a Bibliával együtt -, majd egyelőre győztes konkurencia támadt a médiában sok formában, legutoljára a szappanoperák divatjában. Nem tudom, hány példány kel el ebből az Önkormányzat által is támogatott kiadványból, azt pedig végképp nem tudom megmondani, hogy hanyad részét fogják és hányan elolvasni.

A kiadvány második-harmadik átlapozásra világos szerkesztési elveket tükröz. A tartalom 3 fő csoportja a naptár, a híres és elismert művészek alkotásai (írások, illusztrációk) és a Nyugati Kapuban már megjelent, részben kibővített írások. Ezt egészítik ki a tudnivalók (Önkormányzat és bizottságainak összetétele, díjnyertes és híres emberek, portréval vagy anélkül, "kis színes" hírcsoport a szecesszió stílusában, valamint soproni szerzők ismertetői és irodalmi jellegű írásai.)
Egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy (ha akar), mindenki talál benne elolvasnivalót.
Néhány - természetesen szubjektív - megjegyzés az elolvasottak kapcsán:
A kiadvány millenneumi. Talán ennek a következménye az egész kötetet átlengő, kötelező "kincstári optimizmus", mely a valóság ismeretében nem biztos, hogy reális. Megszólal benne mindenki, "akinek illik". Egyetlen ember maradt ki belőle a megszólalás jogától megfosztottan: a soproni átlagpolgár.
Már a naptár részben feltűnik, de lehetetlenül sok helyen jelzőhalmozó mondatok késztetik szellemi birkózásra az olvasót. Juhász Ferenc, a "Babonák napja..." írója büszke lehetne, ha el tudná olvasni, és meg is értené... Mint egy parttalanul ömlő szabadvers, hullámzik az írás. A végén már nem tudom, mi volt az elején. Jó-jó, nem kell időjárás-előrejelzés, de ez azért legalábbis a filoszok másik, önző véglete!
Egy-egy ív korrektúrája elmaradt, és ott több helyesírási hiba fordul elő, a többi mentes ezektől.
A legszubjektívebb nyilván a portrék megítélése: minden esetben korrektek az adatok, de amikor az emberről szól, többször elárulja magát a szerző: nem ismerte, vagy csak felületesen az interjú-alanyt. Néhány kiváló írás, "levél" így is belekerült a kalendáriumba, sokszor az interjúalany jóvoltából, aki szabatos kifejezésmódjával (és, ha jól ismerem, a szöveg korrektúrájával) nem hagyott kétséget személyét illetően.
Mondom, merkantilista jóslásba nem bocsátkoznék. Különösen egy olyan mű esetén, mely a letűnt korok műfaját eleveníti fel. Lehet vitatkozni, hogy egy "évkönyv" aposztrofálás nem illett volna-e jobban az elmúlt év eseményeit is szubjektívan felsoroló füzethez. A napi sajtó és a könyvtár, a CD-n megjelentethető újságévfolyamok korában az ilyen emlékezések anakronisztikusnak tűnnek.
Ha a kalendárium stílusában szeretném befejezni az ismertetőt, akkor azt mondanám egy legalább négysoros, többszörösen összetett, öt-hat jelzős mondatban: "Sopron legalább annyira a jövő, mint a múlt városa"! Ezen pedig el lehet rágódni!
- DI -