Lk 24,50-53 Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét kitárva megáldotta őket. Áldás közben megvált tőlük, és fölemelkedett az égbe. Leborulva imádták, aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Mindig a templomban voltak, és dicsőítették az Istent.

Rövid időn belül Jézus kétszer is "magukra hagyta" tanítványait. Első alkalommal a szenvedéskor és kereszthalálkor, másodszorra a mennybemenetelkor.
Milyen nagy különbség tapasztalható az apostolok magatartásában! Az első alkalommal szétszélednek, félnek, visszamennek eredeti foglalkozásukhoz, igyekeznek elvegyülni, nem feltűnőnek lenni a tömegben.
A második alkalommal már nem szűnik meg, már folyamatos az együttlét öröme a föltámadottal, a most már mennybementtel.
Gondolkozásunk különbözősége miatt nem tudjuk igazán felmérni, milyen módon látták a tanítványok testben az Urat; azt sem, hogy a mennybemenetel milyen módon zajlott.
Az előzmény és a mennybemenetel utáni idők "eredménye" itt sűrítetten található az evangéliumi leírásban. Tartalmazza az elváláskor érzett emberi bánatot, melyet a Lélekben megerősödés, a megújulás fékezhetetlen öröme jár át. Lukács itt, evangéliuma utolsó mondatában elővételezi, amit már annak megírásakor régen átéltek mindannyian. (Pünkösd örömét.)
Szűkszavú maga a felemelkedés megfogalmazása: "Áldás közben megvált tőlük, és fölemelkedett az égbe." Nem mindennapi az esemény, de az előzmények és a tanítás magyarázatának birtokában már természetes: így kellett történnie. Ez a szilárd, tapasztalati meggyőződés hatja át a tanítványok gondolatát, most már véglegesen.
Nyilván ugyanezen ismeretek birtokában - korunk divatos szlogenjével - a jövőkép sem olyan sötét már. Ha nincs is itt valamilyen tapintható, ember-formájú test alakjában, mégis mindig velük van. És itt hadd vonatkoztathassuk most már önző módon magunkra is: velünk az Úr!
Ez a gondolat tehát 2000 éve "egyenes ágon" származik az apostoli tanúságtételből. Jézus legközelebb már csak az ítéletkor lesz látható. Egy ígéretet közvetít a gondolat, melyről ezek az egyszerű emberek is megbizonyosodtak. Nem hirdetnek, nem hirdethetnek mást, csak amit kaptak, Szent Pál, az első megfogalmazó szerint csak azt adják tovább (v.ö.1Kor).
Érzékeink felett van legtöbbször a kegyelmi tapasztalat, melyet éppen tetteink tehetnek mások számára is nyilvánvalóvá: mégis él. Így kapcsolódik a szentségi jelenlét és ered belőle az élet új minősége. Nemzedékek visszhangozzák az apostoli örömet, mert megérezték, hogy a birtoklás emberi szintje határáig tudatosult bennük az élő Ige.
Isten adja meg ezt az örömet mindannyiunknak, akik annyira rászorulunk erre a forrásra!
- DI -