|
A kor még akkor is lehet hátrány, ha előny
A soproni Képcsarnok Galéria Pintér István Pál kiállításával egyidejűleg vette fel Mühl Aladárnak, a híres soproni akvarellistának és zenepedagógusnak a nevét. Az ünnepségen megjelent a művész özvegye is. A névfelvétel mindenképpen megtiszteltetés a név tulajdonosának, de adott esetben megtiszteltetés és erkölcsi kötelességek sora a név felvevőjének is.
A címben jelzett paradoxon magyarázata következik. Ali bácsi soha nem volt nagyra a Képzőművészeti Alap-tagságával, mely tudvalevőleg nagyfokú kedvezményeket jelentett az ország akkori egyetlen, a Nagymező utcai Művészellátó Boltban történő vásárláskor, de jelentett nyudíjat, az élethez hasonlóan gondteli öregséget és sok mindent. Többek között nyilvános, akkor még áfa- és adómentes eladási lehetőséget az ország egyetlen kiállító- és eladóhely hálózatában, melyet - minő véletlenség - Képcsarnok Vállalatnak hívtak. Elég kegyetlen harc folyt a tagság birtoklásáért.
Nos, Ali bácsi, látván ezt az öldöklő harcot és sok igazságtalanságot, úgy gondolta, neki ebből elege van, ő ebbe nem kíván tartozni, és azt mondta, köszöni, nem kér a tagságából.
Azon gondolkozom, hogy mivel lehetne ezt megvilágítani. Ha úgy tálalom az ügyet, mintha valaki a szakszervezetből, az egyetlenből és kötelezőből lép ki, ma már azt sem tudják sokan, mit jelentett. Talán a kötelező kamarai tagságot megkívánó foglalkozások bojkottjához tudnám hasonlítani. Valamiféle önkéntes számkivetettséget vont maga után: nem tartozni az ún. elitbe.
Ez jutott eszembe, amikor a meghívót megkaptam. Persze a dolog nem csak negatívumot jelenthet. Jelenheti pl. azt, hogy a merkantilista létérdek védjegyet keresvén igaz értékhez, Mühl Aladár művész nevéhez nyúlt. Ha ezt folytatni tudja, ami jelentős anyagi áldozattal és befektetéssel jár - látjuk ezt az új galériák bennfenteseinél -, a művészek korábbi haszonhúzóiból lett tulajdonosait is beleértve, és az önképzés és sok-sok alkuval járó kereskedelmi lét szférájának megteremtőit, akkor nem baj, hogy egy új típusú kereskedelmi, nem önzetlen mecenatúra van kialakulóban.
Nézzük ezek után az első kiállítást!
Pintér István Pál művészete egységes mind technikájában, mind színvilágában, mind témaválasztásában. Legalábbis a kiállított képek szerint, melyek egyrészről Sopront, annak részleteit, másrészről a kamaramuzsikálás kedves, beállított, jól megkomponált formavilágát jelentik.
Akár a várost, annak különböző helyeit, különböző körülmények között, akár zenészeket fest, melyet adott esetben montázs-szerű újságbevágással "avantgardosít", marad láthatóan kedvenc színeinél, sőt szigorúan azok arányánál egy képen belül is.
Pintér István Pál művei jól belesimulnak a Galéria jelenlegi kínálatába. Stabil és élethű megjelenítést, mutatós színeffekteket kínálnak az oda betérő és vásárolni szándékozó polgároknak.
- DI -
2001. május 30., szerda 19:05
|
