ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: „Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén? Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának, Pamfiliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.”

Pünkösd napján az olvasmány szövegét az Apostolok Cselekedeteiből vesszük, ahol a nap történését és az első nyelvcsodát találjuk.
Pünkösd - mindenki pünkösdje - nem felejthető esemény. Számos kegyes és hihető magyarázat született mindazok számára, akik a lélekben megerősítés szentségéből, liturgiájából csak a püspöki süvegre, a tömött és levegőtlen templomra, a teljes létszámban kivonuló rokonságra és az ajándékra (nem tudom, ma mi a divat, annak idején karóra volt) emlékeznek.
Ma, amikor a történelmi egyházak minden igyekezetükkel a konfirmálásra, ill. a bérmálásra felkészülés tudatos momentumait igyekeznek erősíteni, már sokan vannak, akik nehezen tudják elfogadni azt, hogy a Szentlélek tüze valami langy kovászként erjedez bennünk. Az Egyház klerikusainak nevével is "fémjelzett" megújulási mozgalmak tagjai igencsak az elsőhöz hasonló ünnepet élnek át, a Lélek szólásra, tanúságtételre szólítja őket.
Sopronban a Szentlélek Szemináriumokon immár több százan éltek át hasonló, el nem felejthető ünnepet, országszerte több ezren fedezik fel a kereszténységben az öröm vallását. Csak most tárják fel a történészek, hogy igenis végig követhető a lángnyelves pünkösd vonulata az egyháztörténetben. Mindig is voltak, akik napra pontosan meg tudták nevezni, hogy történt velük valami, ami örömet, megerősödést, mások felé fordulást, a vallásos élet tartalmi megújhodását hozta magával.
Volt-e neked, kedves olvasó, ilyen napod? Dereng-e benned valami, hogy egyszer felfedezted, tovább már nem lehet olyan közönyben, langy melegben tovább téblábolni? Ha igen, lehet, hogy akkor volt a te pünkösdöd.
Azt ugyanis már régóta hangoztatják sokan, hogy csak az üres edényt lehet megtölteni. Ki kell tehát valamiképpen ürülni ahhoz, hogy a várt Lélek az apostolokhoz hasonlóan betöltsön. Ők Krisztus ígéretére bízták magukat, és várták a Lélek eljöttét. A Lélek vár, és közben halkan, de hatásosan működik. Minden hitbeli működésünk a Lélek ösztönzésére, Krisztuson keresztül jut el az Atyához.
A harmadik Isteni Személy nélkül "vérszegény" a hitünk. Erőtlen, könnyen elhajlítható. Szépemlékű hálaadások, életfordító beszédek bevezető énekében hívtuk annak idején a Lelket. Mintha ma ez is újraéledne, ha kicsit bátortalanul, ha csak időnként is, de felhangzik. Erőt gyűjtő indulások, az üres edények szerény, de bátran hangzó éneke ez, mely nem marad megválaszolatlan.
- DI -