Már megszoktam, ha kedvenc műsoraim típusából szeretnék valamit látni, akkor normál időben (késő délután vagy este) a 3SAT-on vagy a BR-en keresgéljek, esetleg a Duna TV-n.
Magyarországon valahogyan nem igazán sikerült a rendszerváltozás, a kereskedelmi TV-k erősen szenzáció-orientáltak, a Magyar TV1 és 2 pedig a nosztalgia és a kívánságok, archívumok jegyében állítja össze műsorait.
A korábban kulturálisnak becézett adások ma már rétegműsornak minősülnek, nem húzzák fel a kívánt varázsszámot, a nézettségi mutatót a megfelelő magasságba, így más műsorok sorsára jutnak: kihalnak, vagy egy kevésbé frekventált időpontba helyeződnek.
Szívesen fenn is maradnék, ha tudnék, és mondjuk a Nikodémusok óráinak éjszakai sugárzását a cím történetiségében még csak megértem. Az azonban fáj, hogy az irodalmi és a komolyzenei műsorok meghallgatásáért éjfélig (tegnap este éjjel egyig kellett "bertáfolnom").
Szánom-bánom, de én ilyenkor már használhatatlan vagyok, és rossz rágondolni, milyen lettem volna ma a munkahelyemen, ha éppen munkanap lett volna. Az időben állandóan kacsázó, megszűnő és születő, változó időpontú címek jelzik az érdeklődés - számomra nehezen értékorientáltnak nevezhető - változását, de jelzik a közszolgálatinak mondott média bizonytalanságát is.
A valamikor milliomossá avanzsált sztárok otthagyták őket, most pedig a költségvetési százmilliók már arra sem elegek, hogy valamiféle kultúr-kinézetet kölcsönözzenek az adásoknak.
Persze lehet, hogy Magyarországon nem kelendők azok az alkotások, amelyeket én szeretnék látni, de nem lehet, hogy a nevelésben a demokrácia nem mindig érvényes?
Jól néznénk ki (és már lehet, hogy nem vagyunk messze tőle), ha az iskolában a tanuló szabná meg a tanárnak, hogy milyen embert csináljon belőle! Nyilván gazdagot, de mi van - mondjuk -, ha esetleg mást is akar?!
- DI -