Jn 16,12-15 Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.

A Szentháromság titkáról beszélni önmagában paradoxon. Jézus is tudja ezt, ezért is nem is mond többet emberi nyelven. Valahogyan úgy lehetett velünk, mint a süket anyósnak szóló, szállóigévé lett filmbéli mondás: "Hosszú!"
Bántó-e a szellemi erőtlenség, amivel Jézus jellemez minket? Mindenki mástól az lenne, de ha valaki jobban tudja, ám nyissa fel az élők szemét, hogy mindenkinek elmondhassa! Tökéletlennek a tökéletes egységet, aki élete minden mozzanatában mégis az utóbbit célozza meg.
Anyagot állít elő, de nem tudja elérni sem annak tisztaságában, sem szerkentyűi működésében a 100%-ot. Mindig száz alatt és sok tizedesben beszél. Hogyan beszéljen az Atya és Fiú tökéletes gondolati-cselekvési egységéről, melynek folyamatos, kétirányú, a Lelken át a világba jutó folyamának intenzitásához a mega- és gigabites hálózatok gyermekjátékok csupán? Ha pedig ehhez hozátesszük, hogy a kétirányú folyamat nemcsak az Atya és Fiú között létezik, de minden irányban funkcionál, akkor kerülünk igazán dilemmába.
Bárcsak jelentkezne valaki, aki a 6 milliárd ember minden pillanatának szellemi-fizikai történését, beleértve a milliárdnyi imádságot, kérést, kétkedést és bizonyosságot csak parányi részében is elképzelhetővé tenné! Az élettani folyamatok már a megismerés mai szintjén olyan folyamatábrákkal demonstrálhatók, hogy mire az egyik végétől a másikig jutunk, a komplexitás miatt el is felejtjük az elejét, ugyanakkor a belekapcsolódó más elemeket csak jelezni tudjuk. És ez az összetettség még nem azonosság, csak folyamat-ábra.
Jézus pedig arról beszél, hogy lesz egy "szinkrontolmács" életünkben, aki lehetővé teszi az Isten Szentháromságának közösségével a párbeszédet; akármikor és akármeddig, sőt előre is mehetünk az időben, mert a jövendőt is hirdeti.
Egy egész Földet átfogó harsona, amit mindenki hallhat, ha a "hullámhosszra" ráhangolódik. Folytatná Jézus azzal, amit az effajta vezetést megtapasztaltak mindig is úgy jellemeztek, mint egy szelid és halk hangot, mely nem erőszakos, mely lágy szellő módjára csak a megálló és odaforduló ember számára észrevehető?
Fel sem merülne Jézusban, ha nem nekünk mondaná el, hogy bizonygatni kell a hitelességet. Mégis azt mondja, hogy nyugodtan fogadjuk el, amint lelkiismeretünkön keresztül belénk hatol és közvetíti Isten gondolatát, szándékát, szelíd vezetési útmutatásait.
A kapcsolat nagy volumenű, folyamatos és a felvétele tudatosságot, megállást, figyelmet feltételez. Van-e erre igényünk, a mai életvitel mellett lehetőségünk, és egyáltalán azt akarjuk-e tenni, azt karjuk-e tudni, ami ezen a vezetésen át eljut hozzánk? Kicsit vizsgáljuk meg ezt a megígért kapcsolatot! "Bejött-e" ez nálunk? Élő-e ez a kapcsolat, vagy pedig a telefonvonal nagyon is korlátozott kapacitásával működik, legtöbbször a mi oldalunkról küldve az általunk közlésre kijelölt információkat a célállomás felé? Ha egyoldalú a kapcsolat, akkor még egy számítógépnél is kevesebbek vagyunk, pedig azt valamilyen módon mi kreáltuk.
- DI -