Gondolatok a Szigetről
Sziget előtt, után és közben
Egyre közelebb érünk ez év augusztusához, mikoris immáron sokadszorra
kerül megrendezésre a mindenki által már nagyon várt Sziget. Most még a
távolba nézve gondolunk rá, de holnap már csak egy nap fog elválasztani
tőle. Olyan ez, mint mikor a távolban nézzük az alacsonyan szálló
repülőgépet, amint közelít felénk. Hosszú másodpercek telnek el, mire
teljesen elkülönülnek a kontúrjai az égbolttól és szemünk előtt óriásira
nőve, egy pillanat alatt átsuhan a fejünk fölött, és már csak annak
lehetünk szemlélői, hogyan távolodik, s tűnik el a semmiben repülőnk.
Tavaly is így volt, még halványan látom a repülőgépem csíkját, de a
búgását már csak a fejemben hallom, ha nagyon csend van. Képek villannak
be, ugráló, tomboló emberek, egy-egy hang, egy szó, egy mondat, és egy
pillanatra annak a lánynak az arca, akit ott ismertem meg, és azóta sem
láttam újra. Ahogy próbálom felerősíteni a fejemben a búgást, annál
gyorsabban és színesebben tódulnak a képek képzeletbeli szemeim elé. Jó
volt. Jó volt akkor ott. Néhány napra sok ezer barátom lett, és
mindannyian egy ritmusra ugráltunk, szívünket és lelkünket teljesen átadva
a zenének, a szabadságnak és az örömnek, hogy együtt lehetünk.
Teljesen mindegy, ki fog fellépni az idén, ki marad otthon és ki mondja le
az utolsó pillanatban, csak az a fontos, hogy egy kicsit együtt legyünk,
jól érezzük magunkat és egymást, és majd ha véget ér, hét áttombolt nap
után hulla fáradtan, otthon az ágyba dőlve, mindenféle zavaró gondolatok
nélkül álomra hajtsuk fejünk, miközben még az egész testünk bizsereg és
kézfejünk a tudatalattink parancsára tudattalanul még a ritmust veri,
átevezünk egy egészen más, színes hangokkal és mosolygó arcokkal teli új
világba: de jó lenne, csak jövő augusztusban ébredni fel újra.
Gludovátz Gábor
2001. jĂşnius 12., kedd 22:53