Öt méterrel több
- És mégsem repked a boldogságtól.
- Mert még mindig csak ott tartok, ahol tavaly kellett volna. Hogy akkor miért nem sikerült, azt nem fejteném ki. Magam is hibás voltam, más is; lezártam azt a szakaszt. Váltottam.
- Mennyiben lett más az élete a Haladás kötelékében?
- Rengeteg dologban. Olyan típusú vagyok, akinek fontos, hogy bízzanak benne. Most nem másod- vagy harmadhegedűs vagyok. Tavaly csak küszködtem a technikai problémákkal. Vida Józsi nagyon jó szemmel vette észre a hibákat, és segített kijavítani. Nagyon nagy edzők kimondták már: nem szabad hosszú távon egymás konkurenseit együtt edzetni. Mert gyarló az ember, a porszemből elefántot csinál, azt is ellenségeskedésnek veszi, ami valójában nem az. De nemcsak idegileg, fizikailag is kizsigerelik egymást a versenyzők. Mert óhatatlan, hogy egymást figyelik, és edzésen is versenyeznek. Pedig nem a másik eredményeinek kell engem motiválni, hanem nekem kell saját magamat.
Tíz kilóval kevesebb
- Úgy hírlik, életmódot is váltott.
- Fogytam tíz kilót. Tavaly 121 kiló is voltam, most az alapozás után 107. Először féltem, hogy kevés, de nem. Gyorsabb lettem, mégis erősebb. Könnyűnek érzem a kalapácsot, és tudok is vele bánni. Visszatért a jó mozgásom. Ami a külső körülményeket illeti: nekünk, akik átigazoltunk a Haladásba, pillanatok alatt rá kellett döbbennünk, hogy parkolópályára kerültünk, senkire, csakis magunkra és egymásra számíthatunk. No meg a családra, mert az biztos, hogy önzetlenül segít. Hogy mást ne említsek, a szövetségtől - bár olimpikonok voltunk - mi kaptuk a legkevesebb felkészülési hozzájárulást. Kevesebbet, mint néhány ifjúsági és serdülőkorú atléta. Előbb bizonyítsunk, mondták. Csak egy példa: én ebben az évben 440 ezer forint támogatást kapok a szövetségtől. Egy hasonló kaliberű német versenyző 280 ezer márkát, azaz 35 milliót a sajátjától. És nekünk velük kell felvenni a versenyt. Elhatároztam, hogy erre az évre rááldozom a megtakarított pénzemet, nem sajnálok semmit magamtól. Profi eredményekhez profi körülmények kellenek. Idén először minden van: orvos, gyúró, sztrecsing-edző, megveszem a legjobb táplálék-kiegészítőket, vannak regenerációs lehetőségeim. Vissza akarok kapaszkodni a világ élmezőnyébe.
- Gyakorlatilag ez máris sikerült. Három éve nem dobtak a világon 83 méter felett. Érez valami felső határt?
- Fogalmam sincs, mi lesz ebből. Azt tudom, hogy miután októbertől májusig kőkeményen dolgoztam, ebben az időszakban jónak kell lennem. De az is biztos, hogy én sem kerülhetem el a hullámvölgyeket. Szeretném minél előbb megdobni a 78,50 méteres vb-szintet - hétfőtől lehet -, aztán egy időre elfelejteni a métereket. Egy hónap nagy munka kell még ahhoz, hogy másodszor is csúcsformába kerülhessek.
Csúcs, csúcsforma
- Mennyire fontos velejárója ennek az új országos csúcs? (Gécsek, 83,68, 1998.)
- Hazudnék, ha azt mondanám, nem izgat, de nem mindenáron. Akkor sem lennék elégedetlen, ha idén már egy centivel sem dobnék nagyobbat, de állandósítani tudnám a 82-83 métert. Lehet, hogy jó is, hogy most még nem sikerült. Mert maradt egy plusz célom. Ott vagyok a kapuban, és be akarok jutni.
- S gondolom, augusztusban a világbajnokság kapuján is.
- Pillanatnyilag csak a szintteljesítés foglalkoztat, hiszen három komoly hazai riválisom van. Hiba volna, ha már most az edmondtoni vb kötné le a gondolataimat. De természetesen azért dolgozom, hogy idén végre előrébb jussak. Szeretnék versenyben lenni az érmekért. Itt a Haladásban nagyon jó kis csapat jött össze, mindenkiben ég a tűz, követjük egymás versenyeit, még közben is kapcsolatban vagyunk egymással. És már mindannyian tudjuk, hogy a saját kezünkben van az életünk.

- gyöngyös -