Amikor a hőmérő higanyszála már kora reggel ott tanyázik, ahol máskor a csúcson van. Amikor a redőnyöket lehúzzák, és alatta keskeny csíkot hagynak a gondos háziasszonyok az éltető fuvallatnak. Amikor a jégszekrényekbe kerül a máskor csak a csapból folyó víz.

Többgyermekes család kering kétségbeesve a tele parkoló körül, míg a férfi megkönyörül rajtuk, megáll, kiereszti az izzó kaszniból a család apraját, és magányosan "vadászik" üres parkoló után, hogy végre meglelve beálljon a többiekkel együtt az uszoda pénztára előtt kanyargó sorba. Sóhajt, fizet, és azt hiszi, túl van már a nehezén. Pedig még ezután jön a lángos, palacsinta, a fagyi, a nyafogás és a miegyéb.

Kánikula: kiürül a város, és akár a déli országokban, kényszer-szieszta kezdődik. Az üzletekben kóválygó eladókat a hőguta környékezi, és most értem meg a mediterráneum forróvérűségével olyan szöges ellentétben álló nap-közepi tétlenséget.

Úgy látszik, akik onnan hiányoznak, mind az országútra szabadultak. A sógorék már másfél hete megindultak, a németeket a múlt hétvégén érte el a pánik-szerű szabadságolás. Némelyek már nem bírják az araszolást, és egy árnyas alkalmi parkolóban iszogatnak, míg csak a balatoni műúton ma délelőtt hét balesetet számolhat meg az arra járó. Kezdve a harminc-résztvevős egymásbacsúszástól a biciklis fiatal srácig, aki biciklijéről került le akarata ellenére, arca darabokban és vérzik. Körülötte tömeg, már többen telefonáltak mobilon: "jönnek már a mentők" mondják, s közben mindenki érzi, addig is kellene tenni valamit. Csak éppen az a fránya elsősegélyoktatás-anyag nem tolul senki emlékezetébe. Hiába, meleg van.

Kánikula: mi annak idején úgy definiáltuk a nagy Micsurin után, amikor a fák futnak a kutyákhoz és nem a kutyák a fákhoz. Tény, hogy a kutyusok megkeresik a ház leghűvösebb pontját. Nem bíznak a ventillátorban, óvatosan kerülgetik a "műszél-hozót", és távolabb húzódnak.

Kánikula: már a nagy vizek is kicsik, legfeljebb a beleáramló embertömeg duzzasztja a Balatont és a Fertőt. Ha így megy tovább, lehet, hogy mi láttuk utoljára a vizek csodálatos csillogását, a vízi délibábot, a megkettőzött világot, mely most, ilyen melegben egyedül is sok. Jó fél méter, ha nem több, hiányzik belőlük, miközben a Déli sarkról újabb jéghegyek válnak le. Ha egy tündér felkapná és ide tenné apadó vizeinkbe! Igen, talán ott lenne most jó!

Nekünk viszont most ez adatott és az ígéret: holnaptól talán más idő lesz. Akkor majd felébredünk napszúrásos lázálmunkból, és talán nem látjuk olyan visszataszítónak a barna bőrt, amit sokan annyi szenvedés árán szereztek kis országunkban és környékén.
- DI -