Tisztelt Borbarát! Kedves Olvasó!
A következőkben teljes tartalommal közöljük Dr. Székely Lajos és Molnár Tibor soproni szerzők dolgozatát, a Kékfrankos eredetéről.
A jövőben rovatunk törekedni fog arra, hogy egyre több szakmai munka jelenjen meg az interneten a soproni oldalakon.

a szerkesztő

EURÓPAI BORVÁROSOK TALÁLKOZÓJA
SOPRON, 1997. DECEMBER

A KÉKFRANKOS EREDETÉRŐL

A Kékfrankos Sopron város és a soproni borvidék jellegzetes vörösbora. Ahogyan a hűségtorony a város jelképe, úgy a soproni borvidék Kékfrankos boráról nevezetes.
A Kékfrankos egyik legértékesebb vörösbort adó fajtánk. Tőkéi kiegyenlített állományú ültetvényt alkotnak, kevés hajtást nevelnek és könnyen kezelhetők. Termőképessége kielégítő. Minden évben megbízhatóan terem, de esetenként kötődése nem tökéletes. Szeptember végére 16, október első felében 17-18 fokos a mustja. A legrosszabb évjáratokban is elfogadható minőséget terem. Nem rothad. Bora szépszínű, finom cserzőanyag-tartalmú, kissé savas. Minden vörösbor-termő vidéken és az ezekkel szomszédos jó bortermő helyeken telepíthető. A Kékfrankos a magyar vörösborszőlő fajták között vezető szerepet játszik. A nemesítők gyakran használták szőlőpartnerként, az osztrák Zweigelt és a Blauburger, a Táltos, a Magyar-Frankos, a Rubintos, továbbá a Kozma Pál és társai által nemesített CS.V. 420 és a CS.V. 525 fajták ismertek.
1970-ig az országosan 2500 hektár Kékfrankos szőlőterület fele a soproni borvidékén volt.
Feltételezett eredetével többen is foglalkoztak, és általában ausztriai eredetűnek tartották. A francia Viala-Vermorel ampelográfia szerint a fajtáról a XIX. század első felétől hiányzanak az ismeretek.
Az osztrák Helmuth Roma a Kékfrankos eredetéről írt munkájában a fajta megjelenését Nagy Károly császár /768-814/ uralkodásának idejére teszi. A frank birodalom megalapítója lelkesen foglalkozott a szőlőtermeléssel. Az avarok feletti győzelem és a birodalom keleti részének /Ostmark/ megalapítása után kivágatta a rossz "hun" fajtákat, és francia fajtákkal pótoltatta. Az elképzelésnek ellentmond, hogy az ampelográfia szerint a Kékfrankos jellegzetes francia, a convarietas occodentalis subconvarietas gallika vörös-bor fajtákhoz tartozó Cabernet, Medoc és Pinot fajtával ellentétben convarietas orientalis subconvarietas caspica tartozó önálló fajta. Franciaországban nem ismerték és nem is termelték.
A frankos név ettől függetlenül származhatott ebből az időből. A birodalomban a termelésre kiválasztott fajtákat frank minőségi jelzővel illették.
Ilyen termelésre kiválasztott fajta lehetett a nem francia eredetű Kékfrankos és a német nyelvterületen frankischnek, az észak olasz Friaul tartományban franconiának nevezték.
Alsó-Ausztriában 1767-ben a fajtát Schwarze Frankisch néven ismerik. A német Limberger név az alsó-ausztriai Retz körüli Limbergből származik. Az újkor elején ez vörösbor termő vidék volt. Feljegyzések szerint Ferdinánd császár kedvelte és rendszeresen fogyasztotta a limbergi vörösbort.
1898-ban jelent meg a Földművelésügyi Minisztérium "Útmutatás a szőlőművelésre" című kiadványában, melynek egyik melléklete utasítás a szőlészeti és borászati szakközegek számára. Ez ismerteti azokat a honi /európai/ vörösbort adó szőlőfajtákat, amelyek hazánk egyes borvidékeit jellegzik. Az utasítás az egyes borvidékekre fajtákat ajánl. Az 1893. évben megjelent kereskedelmi rendelet az ajánlott fajtákat beosztásuk és sorrendjük szerint sorolja fel.
 

A borvidék	Kékfrankos	Nagyburgundi	Oporto	Cabernet	Merlot	Kadar
Kékfrankos megnevezése
Rust-Sopron-Pozsonyi	x	x	x	x	x	-
Pest-Nógrádi	-	x	x	-	x	x
Neszmélyi	x	x	-	x	x	x
Eger-Visontai	x	x	-	x	x	x
Abauj-Miskolci	x	x	-	x	x	x
Érmelléki	x	x	x	-	-	x
Versecz-Fehértemplomi	-	x	-	-	-	x
Villányi-Szekszárdi	-	x	-	-	-	x
Balatonmelléki	-	x	x	-	-	-

Ugyanez a kiadvány a szaporításra ajánlott szőlőfajták közül a "Kék Frankos" szőlőről a következőket írja:
Más nevei: Pozsony vidékén: Blau-Frankisch, Rother Zierfandler:, az ország többi részében: Nagyburgundi. Zalamegyében Oporto néven ismeretes, Fertő vidékén Blauernek hívják. Tőkéje és vesszői erősek, fürtje tömött és középnagyságú, jobb talajokon nagy fürtöket hoz. Bogyói gömbölyűek, ritkán hosszúkásak, héja vastag, rothadásnak ellenáll. Érése korai, igen jó minőségű és színű vörösbort ad, bőven terem. Metszése csapos, esetleg szálvesszős. Itt megjegyezzük, hogy e fajta az ország legnagyobb részében Nagyburgundi név alatt ismeretes, holott hazánkban valódi Nagyburgundit /Gamay noir/ csak elvétve találhatunk. A zavart e fajta elnevezésénél még tetézi az, hogy egyes helyeken pl. Zalamegyében és Neszmélyen a Kék Frankost Oportonak, s a valódi Oportot Nagy Burgundinak nevezik.