Lk 11.1-13 Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott. Amikor befejezte, egyik tanítványa kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is megtanította tanítványait.” Erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a neved. Jöjjön el az országod. Add meg a szükséges kenyerünket minden nap. Bocsásd meg a bűneinket, amint mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe.” Aztán így folytatta: „Mondjuk, hogy valamelyiteknek van egy barátja, és az éjfélkor bekopog hozzá ezekkel a szavakkal: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret, útról érkezett egy barátom, s nincs mit enni adnom neki. De az kiszól: Ne zavarj! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni és adni neked. Mondom nektek: Ha azért, mert barátja, nem kel fel, hogy adjon neki, amiatt, hogy nem tágít, mégis fölkel és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Azt mondom azért nektek: kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Közületek melyik apa ad a fiának követ, amikor az kenyeret kér? Vagy ha halat, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót ad neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”

Két szakaszra érdemes szétválasztani a mai bibliai részletet. Az első az imádságról, az Istennel való beszédről tanít, a második pedig a kérő imádság fogadtatásáról.
Egész életünkben beszélünk. Nagyon nehéz helyzetben van az, aki nem hall, és ezért meg sem tudja tanulni a kommunikációnak ezt a formáját. A legtöbb szépirodalmi mű "zárva" marad előtte, és még a metakommunikációnak sem ugyanarra a szintjére jut, mint halló társai.
Akik pedig megtanulnak beszélni, azok egész életükben haladnak valamilyen irányban, mégpedig attól függően, hogy hogyan beszélnek, változik az irány a primitívség és a választékosság között. Mondhatni a beszéd visszahat a gyakorlójára, módosítja annak gondolkodását, még jellembeli fejlődését is.
Mindig is voltak és lesznek beszéd-tanárok, akik a szép, az alkalmazott beszédre, szónoklattanra vagy éppen színészi, artikulált beszédre oktatják hallgatóikat. Összefoglalva mondhatjuk, a beszéded te magad vagy.
Ezek után fel kell tennünk a kérdést: ha meg kell tanulnunk az emberrel való beszédet, vajon kell-e tanulni Istennel a kommunikációt? De még mennyire! Minden próféta és tanító - éppen a mai evangélium szerint is - tanította hallgatóit imádkozni is. A tanítványok nem egyszer láthatták Jézust, amint elvonul és beszél Atyjával, imádkozik. "Jogos" tehát a kérés az apostolok részéről: "mondd el, hogyan kell"!
A két szinoptikus, Máté és Lukács Miatyánkjai mennyiségileg eltérnek egymástól, tartalmilag azonban azonosak: először jön a megszólítás, aztán a hatalom és isteni jóság elismerése, majd befejezésül a fontos kérések.
Azzal tehát, hogy megtanuljuk a kötött imádság szövegét, annál lényegesen többre teszünk szert, mert nemcsak az Istennel való beszéd alapjait tanuljuk meg a sorok között, hanem az elmondott beszéd tudatosul, ha... és itt van a bökkenő: mennyire tudatos a beszédünk? Vajon itt is olyan alkalomhoz igazodó, mindig éppen az aktuálishoz hasonuló, mint hétköznapjaink szituatív társalgása, vagy van benne tudatosság, figyelem és szándék mindannak elfogadására is, amit elmondunk?
A Mennyei Atya "szorult helyzetben van", mint az éjszakai látogatójától szabadulni nem tudó, éppen ezért az egész házat felébresztő ember, akinek, hogy kenyeret tudjon adni, át kell gázolnia vegyesen emberen és állaton, akik szorosan egymás mellett a sátorban-házban alszanak. Mégis meghallgat és jót tesz velünk, még ha ezt néha, az aktuális pillanatban nehéz is elhinni.
Pedig a Miatyánkot csak hittel lehet úgy imádkozni, hogy visszahatva javunkra váljon. Csak úgy lesz minta, nemcsak a beszédünkhöz, hanem az egész életünkhöz.
- DI -