4. nap a Szigeten

Sziget - 3 másodpercben

Különösen meleg nap volt ez a mai. Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy egész napom a sátorban töltöm, és meg is született az elhatározás, csak arról feledkeztem meg, hogy ez az egész nap már mindössze csak egy órát jelent Kispál koncertig. 17.00-kor ugyanis kezdôdött a Kispál és a Borz csendes ülős koncertje. Ott is voltunk pontban 5-kor, ott voltak Kispálék is, forrón telt a hangulat, míg az együttesre vártunk. Forrón, ami az idôjárást illeti. Kiültünk a szabad ég alá, szemben a színpaddal, és szemben a perzselô nappal. Egyszerűen frenetikus volt, pecsenyére sültünk. De mire kezdôdött a show, Napocska is lenyugodott picit, és Lovasi megintcsak nagyszerű hangulatot csinált. Volt Lefekszem a hóba (hôség volt, mondom), Autóztunk tenger felé, Gyóntunk is majdnem, de végül csak Jónás lett belôle, aztán legvégül még az se. Tehát jó volt. Szívesen elhallgattam volna még ôket egy darabig, de úgy 1 óra múltán szomorúan értesültünk róla, hogy menniük kell, mert a következô fellépô már türelmetlenül toporzékol az ajtóban.

El is indultunk hát tovább, egy kellemes élménnyel és néhány égési sérüléssel gazdagabban (jó, azért nem volt olyan vészes), én kicsit különcködtem, többiek mentek valamerre, én meg tőlük leszakadva inkább kicsit egyedül barangoltam körbe a szigetet. Krisna sátor környékén mindig finom kaják voltak, így nassoltam is kicsit, de ingyen székelykáposztához már nem volt kedvem, jó volt, finom volt, meg minden, de egy héten egy adag bőven elég. Egyébként tényleg finom volt, és tényleg ingyen, dehát jóból is megárt a sok.

Aztán jött a telefon, többiek: "Találkozzunk!" Bacsi kolléga meg ugráshoz készülôdött. Bátor a gyerek, meg kell hagyni. Bár én is ugrottam, de nekem nem meséltek elôtte mindenféle bungee-s rémtörténeteket, és a közvetlenül elôttem ugró gyereknek sem tekeredett a nyakára a kötél.. Azért leugrott. Én ott voltam vele, felkísértem a magasba, egy videó is készült az esetrôl. Tényleg bátor volt. Bátran mondta a kamerába, hogy ô bizony nem fél. Ellentétben velem... Mikor én ugrottam, akkor nem nagyon gondoltam olyasmire, hogy esetleg bajom is lehet, de most, hogy egy barátom ugrik, már egész más a helyzet. Elképzeltem mindenféle rosszat, mi történhet, csupa aggódás volt büszke elmém, és szinte remegô lábakkal kísértem fel ôt. Aztán leugrott, én meg csak néztem, és féltem, "Jajj, mindjárt becsapódik" - efféle gondolatokkal. De végül túlélte, és köszöni, jól van.

Ekkorra már jócskán besötétedett, meg a gyomrunk is korgott, így ettünk egy jót. Jóllakottan, teli hassal nekivágtunk újra a rengetegnek. Hare Krisna, Krisna Krisna, Hare Hare, Rama Rama. Krisna sátor ezerrel! Krisna rock, bepörget és megtisztít, és állati jól lehet rá ugrálni. Majd valami egészen szokatlan: kukazene. Krisna sátor után néhány lelkes önkéntes nem-hivatalos bulija kezdôdött, programban ne is keressük, nincs benne. Valakik úgy érezték, dobolni kéne, kerestek néhány fémfedelű kukát, kerestek néhány ütôszerszámot, husáng, ököl, ilyesmi, majd elkezdték püfölni a cuccost. A népek meg hallván a ritmust, ugrálni kezdtek körös-körül. Persze ritmus nem volt, azaz inkább csak egyénenként különbözô. Vagy húsz ember dobolt, és kívülállónak inkább tűnt zajnak, mint zenének, de azért volt, aki élvezte.

Viharjelzés. Összedobáltuk kicsit sátrunkat, mert mondták a hangosban, hogy így kell most cselekedni, ugyanis vihar van készülôben.

Utunk tovább folytatva találkoztunk egy jópofa zsidóval. Magyarul nem tudott ugyan, de frankón érezte a ritmust, és a civil utcában, zsidó sátor eliben pompás hangulatot varázsolt magánszámával. Késôre járt ekkor már.. Kezdôdik a Beatrice! Rohanás volt jól, irány a Metal Hammer Színpad. Késtünk vagy 10 percet, de rockmuzsikának még nyoma nem volt, inkább csak valami próbaszerű tüneménynek látszott a dolog, haver még be is vágott egy pofa sört, így értünk be pont, mire elkezdôdött. Dögnagy sátor, dögmeleg, csápoló emberek százai vagy ezrei (sosem tudtam jól megbecsülni a tömeget), és megint folyt rólam a víz. Na nem sokáig, néhány perc után szóltam havernak, hogy húzzunk, jó a Beatrice, meg minden, de melegem van és inkább ismerkednék. Új helyszínekkel meg új emberekkel, lányokkal stb. Alig léptünk ki, máris egy újabb nem-hivatalos rendezvénybe botlottunk. Kanadainak tűnt a srác, talán még mondta is, nem rémlik. A lényeg, hogy két haverjával, egy dobbal meg egy gitárral a sátruk elôtt jókora sót levágtak. Körülállta ôket a nép. Nekem tetszett, ahogy a srác dumált, szép volt az angolja, de a zenéjük pocsék. Innen is elrángattam havert.

Kicsit sétálgattunk, azaz inkább rohantunk, kerestük a helyet, ahol állati jól érezhetnénk magunkat, de csak nem találtuk. Végül egy elsô blikkre unszimpi helyen tanyáztunk le, "Drum'n'bass" sátor, és szó szerint letanyázásnak éreztem a dolgot. Talán az istállószag, meg a sárban-mocsokban tipródás miatt, nem tudom. A lényeg, hogy olyan volt a hely, mint a répaföld szántás után. Tapostunk a sárban, gazban, de a zene azért nagyon bejött. Vagy 1 órán keresztül ugráltunk, és elrévedve, fred astaire-i mozdulatokkal gyúrtuk lábunkkal a sárgolyókat. Tényleg jó volt, rájöttem, hogy nekem nagyon tetszik a zene. Veszek is majd valami ilyes cd-t...

Aztán kidôltünk. Esô is esni kezdett, összeszedtük cókmókunk csomagmegőrzőből, telefon, stb., aztán befeküdtünk sátrunkba, és a NewYork sátor zümmögése, durrogása ringatott minket álomba.

Azt álmodtam, hogy... szôke volt, és ahogy futott felém lehullott szinte átlátszó hálóinge, mely még utoljára lágyan végigsimította testét, és ahogy a nyakamba ugrott... de durr! New York sátorban új DJ és kiverte szemembôl az álmot.

Írd meg a saját történeted! A beszámolókat, véleményeket továbbra is várjuk a sziget@sopron.hu címen!