Vajon honnan származik a korábban nagyon is gyakorlatias, ma már inkább képletes szólás?
Minden bizonnyal kellett hozzá egy késztetés, és kellett hozzá egyfajta - bármilyen primitív - ismeret is arról, hogy van rajtunk kívül más is a Földön.
A késztetés adva volt, mihelyst az első közösség (család, nemzetség, ország, birodalom) valakit nem kívánatosnak minősített. Annak útilaput kötöttek a talpára, hogy a népies jellegnél maradjunk, és ha előtte magától nem "lécelt le" (él-e még e szleng közöttünk?), akkor bizony nem válogattak a módszerekben, hogy távozásra, vagy "örök maradásra" kényszerítsék.
Nem a görögök voltak nyilván az elsők, akik szóhasználatukban először különítettek el egy kifejezést, mely az akkori ismert lakott világra vonatkozott, de ők már így nevezték: Oikumené. Akinek ismerős, az a vallási közösségre törekvés, az ökumené alakját ismerhetik fel a szóban.
Később a kényszertávozások helyét immár az ismeretszerzés, a kaladvágy váltotta fel. Az iparostanonc vagy világjáró vándor bepakolt a tarisznyába, mennél tartósabb élelmiszert, annál jobb, és elindult az Óperenciás tengeren is túlra (értsd Ober Enns, az Enns folyón át), többnyire Nyugatra, hogy új ismeretekkel vagy francia-betegséggel felpakolva érjen vissza hazájába.
Nem halt el a kifejezés, csak mindig más tartalmat kapott. Nálunk a népmesék világából ismerős mindenki számára, akit nem riasztott el a képolvasás a meséktől, akit a videoidiotizmus nem fertőzött meg még annyira, hogy "zavarja" a leírt betű.
Történt, hogy unokám és nagymamája is efféle mesét mondogattak egymásnak. El is határozták, hogy "világgá mennek" (hogy mennyire "ragad" az ilyen mesés gondolat az ilyen korú gyermekre, az el sem mondható). Miután a lényeg eldöntetett, központi kérdéssé az vált, hogy mi kerüljön a tarisznyába?
Feleségem habozás nélkül azt javasolta, hogy hamuban sült pogácsa. Ha már hagyomány, legyen teljes. Unokámnak valahogyan nem tetszett az ötlet, és mással rukkolt elő:
-Tudod mit, mami? Tegyünk bele hamburgert!
Igen, igen. De mi legyen a népmesékkel?
- DI -