25 dkg liszt, 25 dkg kristálycukor, 8 dkg olvasztott margarin, 4 dkg kakaó, 1/4 liter tej, 1 tojás, 1 zacskó sütőpor

Nem állítom azt, hogy nehéz dolog lenne a sütés. Sőt, kifejezetten élvezetes munka. Már ha egyáltalán munkának tekintjünk. Gondoljunk csak bele, hogy mit is csinálnuk! Fogunk sok-sok anyagot: lisztet, cukrot, vajat; szilárdat és folyékonyat; édeset és sósat, és valami újat alkotunk belőle. Igen, ez a jó szó, alkotás. Még egy MB süti készítése is odafigyelést igényel. (Mi az az MB? Mindent Bele - fogjunk meg egy csomó ezt azt, ebben és ebben az arányban és keverjük össze, majd mehet a sütőbe. Vagyis nem kell gyúrni, odafigyelni az élesztőre, bűvészkedni vele...)
Először is megkeressük a különböző alapanyagokat, kimérjűk a megfelelő mennyiséget, és arra gondolunk, hogy a mennyiségből előbb-utóbb minőség lesz. Aztán belevetjük magunkat a munkába - és énekelni kezdünk, hogy megadjuk magunknak a munka ritmusát, ahogyan őseink tették ezt sok száz évvel ezelőtt. Vagy, mivel modern korban élünk, beteszünk valami jó zenét, esetleg bekapcsoljuk a rádiót. Én ma délelőtt ez utóbbit választottam...
Egy gyors mozdulattal bekapcsoltam a rádiót. Igazából nem szoktam rádiót hallgatni, helyi rádiót meg pláne nem (inkább mp3-ak a gépről, esetleg valami tengerentúli adó). De szüleim a 94.1 MHz-en hagyták, délelőtt 10 óra pedig már régen elmúlt. Épp egy kívánságműsor ment - legalábis ők annak nevezték. A kívánságműsor lényege, hogy a hallgató betelefonál, beír, beszól, beesemesezik és elmondja, kitől, milyen számot kinek szeretne küldeni - a rádiósok pedig teljesítik ezeket. Milyen számokat is kérnek általában? Vagy valami szép lassút a kedvesüknek, vagy valami filozófikusat, vagy valami olyat, amit a szórakozóhelyeken (ez sokkal szebb szó, mint a diszkó) nyomnak. Mindegyikből rengeteg van, azonban a híresebb számok a legtöbb rádió polcain ott vanak. Mindenesetre itt tudtak olyan "közismert" (ide a mekisek írnának egy kis csillagot és a doboz hátoldalán megjkegyeznék, hogy a fiatalok körében) számot kérni, ami nem tett eleget a "megvan nekünk" kritériumnak. Oké, ez még elmegy, de attól már furcsa rángások futottak át rajtam, ahogyan a számokat kérték. (Persze, lehet, hogy csak a kezemben lévő habverő okozte ezt, de kétlem.) "Sziasztok, x vagyok, kérem y számot, küldöm z-nek és a *** rádiónak!". "Te küldöd nekünk, mi küldjük neked!" - sütötte el poénosan a műsorvezető. Először csak nevettem ezen, de amikor az ötödször is így történt, akkor kezdtem a telefonkönyv után nyúlni, hogy egy szexuálpszichológust keressek a rádiós srácnak. Aztán kaptam egy véres döfést, és a kész tésztával együtt majdnem saját magam is betettem a tepsibe - milyen jó is a tésztának, ő biztonságban van az emberi butaságtól. (A butaság nem jó, de megfogadtam, hogy nem írom le a hülyeség szót, mint ahogy az előbb az orgazmus szó használatát is elkerültem.)
"Hamarosan játsszunk egyet..." - ez  mondat jelentette a vég kezdetét, de ekkor még nem tudtam. Ha tudtam volna, hogy ez jelenti a vég kezdetét, akkor biztosan otthagytam volna mindent. De nem tudtam, hogy később tudni fogom azt, hogy bárcsak tudtam volna, hogy ez jelenti a vég kezdetét... Jött a játék, úgy puffant közénk mint állat. "Mi Sopron jelképe? Annyit elárulok segítségül, hogy egy építményről van szó, amelyről országszerte számos legenda kering". Komolyan sajnálom, hogy nincsenek webkamerák a konyhában, mert felkerülhettünk volna a funny képek weboldalára - elég kétségbeesett képpel néztünk egynásra a sütivel. Eltelt jó néhány perc, mire magamhoz tértem - addigra viszont már meg is volt a helyes megfejtő, bizonyos Bori néni, aki kitalálta, hogy a Tűztoronyról van szó. Gyorsan benyomtak egy kb. 45 másodperces reklámot arról, hogy a szerencsés nyertes egy tuti jó helyen három napra menüjegyet nyert és most neki hiperszuper, én meg remegő kézzel betettem a tepsit (a sütivel együtt) a sütőbe. Komolyan mondom, szerintem örült a süti annak, hogy nem kell ezt a műsort hallgatnia.
Nekem most nem Bori néni ingyennyereményével van a gondom, még csak nem is a kérdéssel (országos rádióban megkérdezik, semmi gond, a műveltebbek tudják és telefonálnak), hanem a kérdés helyével. Ahogyan a srác felvezette ezt a nehéz kédést, ahogyan feltette, ahogyan segítséget adott hozzá... Egy soproni rádióban megkérdezni azt, hogy mi városunk jelképe, erre nem jó szó a butaság, még a pofátlanság sem. Ez több, mint sértés - egyszerűen nincs megfelelő szó erre az egészre. Legközelebb az lesz a kérdés, hogy melyik városban élünk? Ki tudja...
Hm, mi ez a finom illat? Ja, a süti! De fincsi. El kell zárnom a sütőt, nehogy elégjen...

A soproni Bacsi