Lk 12.49-53 Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Annyira szorongok, míg be nem teljesedik. Azt hiszitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem azt, hanem - mondom nektek - meghasonlást. Ezentúl ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és kettő három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával, az anya a lányával és a lány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával.”

Prométheusz "történeti utóda" elhozta a tüzet az égből. Jézus magáról és rólunk beszél. Sajnos, mindkét esetben igaza van.
Ő "megkereszteltetett" a szégyenfán, mi pedig megszégyenültünk a kereszt mellett. Ő elszenvedte mindazt, amit vállalt, a fájdalmak férfiúja lett, mi pedig nem szenvedhetjük egymást; ha lehet mindenben, de még a megvallott hitünkben is elhagyjuk mindazt, amit vállaltunk.
A tanítás kezdetekor a vég-cél, amit a kereszténység gyors terjedése oly közelre engedett jósolni, az Oikumené - a lakott Föld teljessége, egésze - annyira közelinek tűnt. Aztán megtorpantunk, és azóta is sok tekintetben állunk vagy hátrálunk. Sem kereszt-, sem hosszmetszetben nem a legszebb a kép.
Keresztmetszetben jó lenne legalább egy kereszténységet vallani, egyetemességet, egységet a legfontosabb kérdésekben, de csak egy-egy embert, egy-egy területet, egy-egy alkalmat találunk példának. Éget a tűz minden értelemben belülről: lelkesít és mardos.
Hosszmetszetben pedig a következő generáció mindig új és új, "meredekebbnél meredekebb" dolgokat vet fel. Nem ő maga akar hasonulni Krisztushoz, hanem apró, de határozott vonásokkal próbálja elmosni a krisztusi arcot. Ha nem talál problémát, hát keres.
Az "idők szavára" hivatkozik az örökkévalóság helyett, és elköveti sorra a mi bűneinket, bármennyire is óvjuk tőlük. (Egyébként a gyermekekre szokták mondani, ha mindentől úgy óvjuk, hát a saját lábában esik el!) Ha nem talál új kérdést, elővesz felújítva egy régit, s maga lepődik meg a legjobban (s még jó, ha beismeri), ha megmutatják, hogy mit ismétel. Mi, "öregek", sokszor ragaszkodunk egy olyan "beégett" képhez, mely "eddig jó volt, biztosan ez a teljes igazság" alapon nem vagyunk hajlandók, nem tudunk változni a jó irányba.
Mindaz, amit szégyellnünk kell - mert magunk ilyenek vagyunk, és mert mások ilyenek voltak - összegyűlt Krisztus keresztje alatt.
Egyetlen szerencsénk, hogy az evangéliumi részlet másodiktól a negyedik mondatig terjedő részei beteljesültek, mert másképpen reményünk sem lenne! Krisztus előre tudott mindent, és "előre" is szól a megváltás. Ha pedig igaz, amit magáról mondott, bízhatunk, hogy majd Ő lesz az, aki beszámítja nekünk - bánatunk után -, amit Ő végzett, annak ellenében, amit belőle mi ferdítettünk. Szóban, cselekedetben és mulasztásban.
- DI -