Fertőrákos Község Millenniumi Ünnepsége

    Stumpf István kancelláriaminiszter hozta el a Millenniumi Zászlót Fertőrákos Községnek, amelyet a Kőfejtő belső udvarán tartott ünnepség keretében Palkovits János polgármester vett át.
    Az ünnepségen részt vett Ivanics Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Gimesi Szabolcs, Sopron polgármestere, Fertőrákos képviselőtestületének tagjai, civil szervezeteinek vezetői, Szekeres János kanonok plébános, börtönlelkész és a környező települések polgármesterei, fertőrákosi és környékbeli lakosok.
    Közreműködtek Varga Tünde és Csizmadia Tamás diákok, a "Rákosi fúvósok" fúvószenekar, a Blasius Pelso Band, a Német Kultúrklub Ifjúsági Táncsoportja és énekkara.

Palkovits János, Fertőrákos polgármestere és Stumpf István kancelláriaminiszter

Palkovits János, Fertőrákos polgármesterének ünnepi beszéde:

    Azért jöttünk össze, hogy megünnepeljük a keresztény magyar állam ezredik születésnapját. Minden ilyenfajta megemlékezés egyfajta keresztútja az időnek, ahol az ember megáll, egyszerre tekinthet előre és egyszerre nézhet a háta mögé is. Ezért ma, amikor az államalapítás emlékét idézzük fel, talán éppen ezért kötelességünknek érezhetjük, hogy megállva ezen a keresztúton, kicsit megforduljunk és visszatekintsünk. Megpróbáljuk megérteni, hogy mik is voltak azok a szellemi, lelki és anyagi erők, amelyek elhoztak bennünket ezer éven keresztül idáig.
    Azonban az ünneplés nem korlátozódhat csupán arra, hogy a magyar állam születésnapját ünnepeljük. Úgy illendő, hogy megemlékezzünk egy emberről is, egy elszánt, vasakaratú és istenfélő férfiemberről, akit ma Szent Istvánként tisztel a magyar történelem. Ő volt az az ember, aki először jött rá arra, hogy ha mi magyarok fenn akarunk maradni saját nyelvünkben, kultúránkban és közösségünkben, akkor ahhoz egy erős államot kell létrehoznunk. Erőset, függetlent és magyart! Olyat, amely versenyképes a nyugati államokkal és elég erős ahhoz, hogy a kelet felől érkező veszedelemmel szemben megvédjen bennünket. Ennek az erős magyar államnak a megalapítása volt Szent István álma, terve és életműve.
    Mindannyian köszönettel és hálával tartozunk neki érte. Ezt az álmot, hogy itt a Kárpát-medencében lennie kell egy erős, jól szervezett, független magyar államnak, melynek törvényeit mi alkotjuk meg, ezt az álmot őrizzük ezer esztendeje. Nem volt könnyű megőrizni! Hála Szent István erős akaratának, máig ható üzenetének, itt állunk, hogy a még mindig létező - reményeink szerint egyre erősödő - magyar állam ezredik évfordulóját ünnepeljük.

    A történelem ura minden népnek más-más sorsot rendelt. Ha visszatekintünk a mögöttünk hagyott ezer esztendőre, mintha a magyaroktól azt szerette volna megtudni, hogy hányszor is tudjuk újrakezdeni. Hányszor is tudunk újra és újra, csapások sorozata után fölemelkedni és újrakezdeni az életünket. Elegendő, ha arra gondolunk, hogy történelmünk során öt olyan birodalom szállt meg bennünket, amelynek mérete, hatalma és fegyvereinek ereje messze meghaladta Magyarországét. Tatárok, törökök, Habsburgok, a harmadik birodalom és azután a szovjetek. Az öt birodalomból ma már egyik sem létezik. Van amelyik zajosan, van amelyik szép csendesen tűnt el a történelem süllyesztőjében. És mi magyarok itt állunk, és közös hazánk ezredik születésnapját ünnepeljük. Itt állunk, hogy felidézzük a dédszülők, a nagyszülők és a szülők emlékét, mintegy köszönetet mondva a helytállásért, amely lehetővé tette, hogy Magyarország reménykedve és bizakodva tekintsen a következő évezred elé!
    Ma, amikor átvehetem a Fertőrákos községnek adományozott millenniumi zászlót, különösen örül a lelkem, hiszen a zászló átvételével mindannyiunk összetartozását pecsételem meg. Ez az összetartozás ugyanúgy fontos a nagyvárosok életében, mint a kis települések mindennapjaiban.

Hölgyeim és Uraim!

Kérem, hogy amikor a millenniumi zászlót látják, érezzék azt, hogy Önök a magyar nemzet közösségéhez tartoznak, érezzék azt, hogy Szent István király államában minden magyarnak helye van!
 

A Millenniumi Zászló átadása előtt Stumpf István miniszter ünnepi beszéde következett:

    Amikor a mai beszédre készültem, fellapoztam egy meglehetősen régi útikönyvet, amit még egyetemista koromban vásároltam, és amely mindig elkísért eddigi felfedező útjaim során.
    A könyv sok szépet sorol fel az Önök településéről, majd a leírást ezekkel a szavakkal zárja: “Nincsen párja ennek az érdekes településnek sehol az országban.” Ezeken a szavakon elgondolkodtam: nincsen párja. Fertőrákos csak egy van. Önök itt élik az életüket. Ennek a földdarabnak adják oda az életüket: karjuk erejét a munkában, közös jókedvüket az öröm idején, imádságukat a nehéz órákban. Hogyan is lehetne párja Fertőrákosnak, hogyan is lehetne párja Magyarországnak?
    Egy középkori legenda szerint két szerzetes egy réges-régi kódexben azt olvasta, hogy van a világon valahol egy ajtó, amely az égbe vezet. Akinek sikerül megtalálnia azt az ajtót, az Isten tenyerén élheti le hátralévő napjait.
    A jámbor szerzeteseknek nem is kellett több, tüstént útra keltek. Rengeteg országot bejártak, rengeteg szenvedést álltak ki, rengeteg nehézséget küzdöttek le, míg végül ott álltak az ajtó előtt. Vettek egy mély lélegzetet és benyitottak. Meglepődve tapasztalták: mindketten saját szerzetesi cellájuk előtt állnak. Ebből megértették, hogy ott kell boldogulniuk az életben, ahová tartoznak, s ott az Isten tenyerén hordozza őket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

    Szent István életében nemzetünk döntő útelágazáshoz érkezett. Tudta: a nemzet életének biztosításához elengedhetetlenül szükséges, hogy a mindennapjainkat körülölelő dolgokat bölcsen, körültekintően és megfontoltan rendezzük el.
    A Szent Király olyan szilárd alapokra emelte művét, amelynek nemcsak uralkodása alatt, de az ezer év minden küzdelmében megtartottak bennünket, és amelyekre minden nemzedék bátran támaszkodhatott. Tudta: az állam minden igyekezete mellett sem teheti boldoggá polgárait, de segítheti boldogulásukat, ha ezeket a szilárd alapokat, az alapvető emberi értékeket mindvégig szem előtt tartja.
    Mik is lennének ezek az értékek?
Ilyen a szeretetteljes családi élet, amelyben mindannyiunk élete kiteljesedhet. Ilyen a becsületes munka, amellyel életünk nagy részét eltöltjük, s amelynek tisztes megélhetést kell adnia mindannyiunk számára.
    Ilyen a kultúra és a hozzá vezető út, a tanulás, amely azon túl, hogy kezünkbe adja a jó megélhetést nyújtó munkát, elősegíti személyiségünk kibontakozását, gazdagodását is.
    Ilyen az életünket szabályozó törvény és rend, amely józan belátásból fakad, ugyanakkor minden körülmények között érvényesül: a jót megvédelmezi és a bűnt távol tartja.
    A legfontosabb azonban az, hogy tudatosítsuk magunkban: összetartozunk. Mi, a magyar nemzet tagjai csak együtt boldogulhatunk! Mindenkire szükségünk van tehát: gazdagra és szegényre, fiatalra és öregre, nőre és férfira, közöttünk születettre és mindazokra, akik Magyarországot választották hazájuknak.

    A békés gyarapodás ritka évtizedeiben az előttünk járóknak kemény munkával sikerült felépíteniük azt a szegletét a világnak, amelyben otthon lehettek. Így volt ez itt, Fertőrákoson, az Önök otthonában is. Ha körülnézünk, láthatjuk a templomot, a püspöki palotát, a kőbányát, amelyből Bécs jó része felépült, és láthatjuk azokat az otthonokat, amelyekben nemzedékek hosszú sora élte le az életét.
    A béke esztendeit azonban gyakorta felváltották vérzivataros századok, amikor nemegyszer nemzetünk megmaradása került veszélybe. A tatárjárás, a török hódítás, a szabadságharcok vagy éppen a XX. század két világháborújának, ide-oda tologatott határainak, leeresztett vasfüggönyeinek idején az előttünk járóknak újból és újból át kellett élniük a haza elvesztésének az érzését: látniuk kellet egy egész élet munkájával felépített otthonuk pusztulását.
    Kimondhatatlan hálával tartozunk nekik, hogy mindig volt bennük erő az újrakezdésre a Szent Istváni örökség, a család a munka, a kultúra és a tanulás, a rend és a nemzeti összetartozás jegyében.

Tisztelt Fertőrákosi Polgárok!

    A magyar kormány nevében millenniumi zászlót hoztam Önöknek.
    A zászló régente a harcterek hírközlési eszköze volt. Helyzetéből mindenki messziről láthatta, hogy az alatta csoportosulók hogyan állnak: előre mennek vagy hátrálnak, állják a sarat vagy elbátortalanodtak. Ezért nem lehetett hagyni, hogy a zászló alábukjon.
    Mindnyájan ismerjük azokat a történeteket akár a '48-as szabadságharcból, akár a Hunyadiak elkeseredett csatáiból, hogy a legderekabb vitézek adták oda életüket a zászló védelmében. Szintén a régi időkben, ha egy várban felvonták az ország lobogóját, az arra járó tudta: a király ott tartózkodik.
    Nos, a millenniumi zászló nem hadilobogó. Amikor most meglengetve magasra emeljük, azt akarjuk a világ tudtára adni, hogy átélve az elmúlt ezer esztendőt, töretlenül továbbmegyünk.
    Amikor most itt, Fertőrákoson kitűzzük a millenniumi zászlót, az azt is jelenti: őfelsége a magyar nemzet itthon tartózkodik. Itthon akarja élni békében és napról-napra építkezve, gyarapodva, az életét. Ez a millenniumi zászló Magyarország zászlaja: gyűljünk össze köré mindnyájan.
    A zászlók régen harcba hívták őseinket. Most ez a millenniumi zászló minket, egy boldogabb kor gyermekeit, építésre hív.
    Küldetésünk az, hogy az elődeink által annyi munkával ránk hagyott örökséget: a becsülettel szerzett vagyon mellett az anyanyelvet, a szeretetre való készséget, emberi tartást és tisztességet megtartsuk, és hozzátéve a magunkét, tovább adjuk a következő nemzedékeknek.
    Az út, amely előtt állunk, hosszú, s valószínűleg nem kevésbé lesz küzdelmes, mint az előző ezredév volt. Ha azonban mi is be tudunk nyitni azon a bizonyos ajtón, ha meg tudjuk találni a helyünket ott, ahová tartozunk, mi is elvégezhetjük a ránk bízott feladatot.
    S a legenda szavaival élve: az Isten tenyerén élhetjük meg a nekünk kimért időt.