Gondolatok az ünnepre

Nemes, nagy királyunk ünnepén boldog a lelke, csillog a szeme a magyarnak, hisz azt ünnepli, hogy magyar maradhatott, magyar kultúrát, magyar történelmet őriz, magyar nyelven imádkozva a jövőért.
    Nagy időket élt meg és élhet meg újra a magyarság - van mit ünnepelnünk. Szent István nyomdokain haladva, intelmeire figyelve a magyarság mindig megtalálta a helyes utat fennmaradása érdekében, még ha idegen hatalmak dölyfös leigázása, belső pártütők sanda ügyeskedése nehezítette is azt.
    Rengeteg üldöztetés, megaláztatás, de dicső cselekedetek, nemes áldozatvállalások emlékeit is hordjuk génjeinkben.
    Az elmúlt másfél év, a jubileumi ünnepségek sora is megerősített abban, hogy igenis van mit ünnepelnünk, van mire büszkék lennünk, ha visszanézünk az elmúlt ezer esztendőre.
    Ez az ezer év bizonyítéka annak, hogy a magyarság képes megőrizni identitását, nyelvét, kultúráját, amely immár ez idő alatt nemcsak a mienk volt, de egész Európa kincsévé vált, mint ahogy Magyarország is e vén földrész elválaszthatatlan részévé lett, Szent István királyunk kerek ezer esztendővel ezelőtti bölcsessége, államalapító, egyházszervező tehetsége révén. Hiszem, hogy ezt az ezer évet Sopron városa is megélte, még ha első okirati nyoma ennek néhány évtizeddel az államalapítás után kelteződött is.
    A honfoglaló és gyepűteremtő magyaroknak még nem volt és nem is lehetett fogalmuk arról, hogy amikor otthont teremtettek a római városfalak még meglévő maradványai között, hányszor kell majd bizonyságot tenni magyarságukról, hányszor akarják majd megkérdőjelezni, hogy ez a város a magyar történelem elszakíthatatlan része és emellett egyben európai is. Szent István királyunkat ünnepeljük most azok hosszú sorában, akiknek méltán köszönhetjük magyarságunkat, történelmünket. Miénk a felelősség, hogy egy újabb ezredforduló magyarsága úgy tekinthet-e vissza az ezer év előtti történésekre, napjainkra, mint ahogy mi gondolunk Szent István államalapítására. Tudnunk kell, hogy első királyunk nagy műve sem valósulhatott volna meg, ha az egyes emberek nem teszik oda saját kis tettüket, hozzájárulásukat a magyarság fennmaradása érdekében. Nemcsak nagy tettekre van szükség az országnak, a magyarságnak, hanem arra, hogy mindenki tehetsége és szándéka szerint tegye a dolgát! Bizonyítsuk be Európának, hogy a magyarság nem villongásairól és széthúzásáról híres, hanem elkötelezett áldozatvállalásáról, békés alkotóerejéről, büszke szabadságszeretetéről.
    Ez a mi dolgunk, és ez nem is kevés.

Dr. Gimesi Szabolcs
polgármester